„Apa férfi, Anya csavar” – Szatirikus DIY-klip a Doggos első nagylemezéről

2024.10.18. 08:18, srecorder

doggos_2024_3.jpg

Tegnap nyert a Klipszemlén, ma pedig új klipet hoz a pécsi Doggos. Anyacsavar-premier!

anyacsavar_bori_to.jpg

„Ilyen a pécsi garázsrock, ha rendesen odalépnek, és mégis szól valamiről” – írtuk tavaly a Doggos Agymasszázs című EP-jéről, amin csupa olyasmi volt, amit addig nem pont úgy csináltak: magyar szövegek, kétszeresre gyorsított számok, beröffentett fuzz pedálok, és tökéletes egyensúly az érzékenység és az agresszió között.

Azóta kijöttek egy rendhagyó szakítós számmal (pici szíved), és hamarosan megjelenik az első nagylemezük is – az ANYACSAVAR ennek az előfutára. A klip extrája, hogy a zenekar saját maga rendezte és teljes egészében telefonnal vette fel.

„Találtunk egy olyan egyszerűen megcsinálható, de ütős koncepciót, aminek a megvalósításához csak egy kis idő és egy kis ötletelés kellett. Azt mondtam a zenekarnak, „nézzétek, ha ez rosszul sül el, nem adjuk ki soha és csak egy kis időt vesztegettünk el” – mesélte Kárai Bence gitáros arról, aki azt is elárulta, hogy időhiányban voltak, ezért egy komplett stáb leszervezése nem lett volna egyszerű, és úgy döntöttek, minél kevesebb emberrel valósítják meg az ötletet. A zenekar másik gitárosa, Éreth Szabolcs szerint fontos volt látniuk, hogy ha muszáj, akkor simán összehoznak maguknak egy videós anyagot a dalhoz. 

Előző klipjük, a pici szíved a legjobb alakítás kategóriában nyert az idei Klipszemlén, amiben szintén a zenekar énekese, Hanzli Fanni volt a főszereplő. „Egyes helyzetekben nagyon feszengek a kamera előtt vagy teljesen új nekem egy-egy helyzet. Szeretem magam ilyen helyzetekben kipróbálni. Ezt a karaktert pedig mindenképpen én akartam lehozni. Sokszor érzem magam kicsit „maszkulinnak”, és ki akartam próbálni, hogy milyen, ha tényleg az is leszek. Másrészt annyira DIY volt a klip, hogy tényleg konkrétan hárman raktuk össze az egészet, ami nagyon jó hangulatú volt és nem is akartunk volna mást belevonni. Már-már csapatépítőként fogtuk fel ezt az egészet” – mondta Fanni a dalról, ami szatirikusan szól a nemi szerepről és azok hazai megítéléséről.

A Doggos első nagylemeze, a GATYA tehát novemberben jelenik meg, és két helyen is hallható lesz élőben: hazai pályán november 23-án a Pécsi Estben, ahol az alterrockba valami újat hozó Cataflamingo és az elmés trash esze tamás társaságában játszik a Doggos. Jegyvásárlás, Facebook-esemény. Egy hétre rá pedig, november 30-án Budapesten, a Gólyában is be fogják mutatni a lemezt, ahova szintén elkíséri őket a Cataflamingo. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

 

Doggos a Facebookon. Instagramon. TikTokon.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/10/18/apa_ferfi_anya_csavar_szatirikus_diy-klip_a_doggos_elso_nagylemezerol
„Apa férfi, Anya csavar” – Szatirikus DIY-klip a Doggos első nagylemezéről
süti beállítások módosítása