Csukott szemmel a nyári tengerparton – Búcsúkoncert előtti lemezzel jelentkezik a Belau

2024.09.27. 12:13, srecorder

belau_sundown.jpg

A hazai zenei formációk közül az egyik legkomolyabb külföldi jelenléttel rendelkező chill elektronikus duó visszavonul a koncertezéstől, de előtte még kiadják tavalyi lemezük, az Apriori deluxe változatát.

Az Apriori Deluxe egyszerre tiszteleg a korábbi albumok érzelmi vonalvezetése és inspirációja, illetve dal- és albumszerkezeti felépítése előtt légies, természeti hangokban gazdagatmoszférájával: mintha csukott szemmel élveznéd a nyári nap melegét a tengerparton. A korábban megjelent dalokon túl két új single is helyet kapott rajta, a most megjelenő Starlit (a Colourwave-en is éneklő Belle Doronnal) és a nyáron a Recorderen debütált Hex (a svájci alt-pop R&B énekesnő Ay Winggel), valamint egy élő felvétel, amit a zenekar teljesen hirtelen jött ötletből egy párizsi tetőn rögzített, illetve számos remix neves külföldi producerektől.

„Most inkább stílusban és hangulatban mentünk el más irányba. Az első lemez egy chilles, popos album volt, a második dinamikusabb, dark triphopos – még ha nem is klasszikus triphop-stíluselemekről, inkább az attitűdről beszélünk. A harmadik lemezen pedig r’n’b-sebb, jazzesebb akkordokkal, lo-fisabb hangzásokkal kísérleteztünk. Ez szellősebb zene, talán picit letisztultabb is” – mondták az Apriori megjelenésekor a laza trilógiaként is hallgatható három albumukról.

„Az Apriori egy szakrális lemez. Az első kettő sokkal profánabb. Az Odyssey arról szólt, hogyan tudunk kitörni a repetitív hétköznapokból, hogy önmagunk lehessünk. A Colourwave tovább ment ezen az úton, és azt sugallta, ha már kitörtél, érdemes még mélyebbre zuhannod önmagadba. Az Apriori pedig olyan, mintha az önmagaddal való szembenézés után kijönnél a felszínre, és lebegnél a víz tetején. Ezt próbáltuk képileg is megfogalmazni az Unimaginable klipjében. A szövegekben is ügyeltem rá, hogy a dalok a feloldódásnál, a hazatérésnél lyukadjanak ki” – mondta anno Buzás Krisztián a Recordernek.

Kedves Péter és Buzás Krisztián electronica duója, a 2016 óta aktív Belau az egyik legexportképesebb hazai zenekarrá nőtte ki magát az évek során, játszották már a Primaverán, az Electric Castle-ön, az Eurosonicon és az austini SXSW-n is, dalaikat pörgette a BBC Radio 1 és a KEXP is, elismerően írt róluk a Billboard és a Rolling Stone, eddigi kiadványaik több millió streamnél járnak. Lemezeiken a downtempós, triphopos, chillwave-es zenék ikonikus hangjai is énekelnek: az Apriorin például Sarah Jay Hawley, akit a Massive Attack sötét remekművéről (Mezzanine), és Beth Hirsch, akit az Air legendás Moon Safari lemezéről ismerhetünk.

Az Apriori kapcsán interjúztunk is velük (elolvasom), amiben elmesélték, miért ez lett az igazi Covid-lemezük, és milyen radikális változásokat tartogathat a Belau jövője az album után. Azóta kiderült, hogy ez azt is jelenti, hogy felhagynak az aktív koncertezéssel.

„8 év, 180.900 megtett kilométer, 26 országban adott 236 koncert és végtelen számú felejthetetlen élmény után, 2024. október 26-án utoljára állunk színpadon az Akvárium Klubban. Noha dalokkal biztosan jelentkezünk még a jövőben és várhatóan hallotok rólunk még új formákban és módokon, de tudnotok kell, hogy örökké hálásak leszünk azokért a sorsformáló tapasztalatokért, amiket ettől a projekttől kaptunk. Ki gondolta volna 8 évvel ezelőtt, hogy ekkora útra indulunk? Felejthetetlen volt. Az utolsó koncertre egyedi látvánnyal, sok vendégelőadóval és a zenekar minden korszakát felölelő, bővített setlisttel készülünk. Találkozzunk utoljára!” – írta a zenekar korábban az október végi búcsúkoncertjükről. JegyvásárlásFacebook-esemény.

belau_the_last_show_fb_event.jpg 

 

Belau a Facebookon. Instagramon.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/09/27/csukott_szemmel_a_nyari_tengerparton_bucsukoncert_elotti_lemezzel_jelentkezik_a_belau
Csukott szemmel a nyári tengerparton – Búcsúkoncert előtti lemezzel jelentkezik a Belau
süti beállítások módosítása