„Különben csak a magyar apósom és a barátai lesznek ott” – Magyarul hív A38-as koncertjére John Maus

2024.07.17. 15:17, srecorder

john_maus_screen_memories.jpg

Szólóban jön, de nem akar egyedül maradni a Hajón John Maus.

Mi is megírtuk, hogy július 27-én az A38 Hajón lép fel a sosemvolt nyolcvanas évek nosztalgiazenéjét furcsán-gyönyörűen játszó, szintis-gótos-posztpunkos John Maus, akinek magyar kötődése is van, a Karádi Krisztina néven született, absztrakt festőként és grafikusként ismert Kika Karadit vette feleségül. Az amerikai zenész öt év után indul nagyobb turnéra, amin a cseh Pop Messe fesztivál után a hajós lesz az első klubbulija: ennek az eseményét osztotta meg a Facebook-oldalán, majd rögtön alá is kommentelt viccesen:

„Kérem, gyertek el a rendezvényre, különben csak a magyar apósom és a barátai lesznek ott és ez kínos lesz számomra!”

Az 1980-as születésű amerikai John Maus egy rövid ideg az Animal Collective-alapító Panda Bear billentyűse is volt, de könnyűzenei pályáját az Ariel Pink’s Haunted Graffiti projektben kezdte, harmadik lemezével pedig lepipálta egykori főnökét: a We Must Become The Pitiless Censors Of Ourselves a Recorder 2011 legjobb lemezeit összegző, év végi listájára is könnyedén felkerült. Maus zenéje valahol a Végtelen történet képzeletbeli felnőtt verziója, a Joy Division, a nyolcvanas évek darkos szinti-popja és az űrben játszódó gagyi sci-fik között, azoktól nagyjából egyenlő távolságra helyezkedik el. 2011-ben az amerikai indie popban mindenki a nyolcvanas évek korábban cikisnek tartott hangszíneivel játszott, és ez egyszerre a legeredetibb, legautentikusabb, legviccesebb és legmegrázóbb módon John Mausnak ment” – írtuk akkori kritikánkban.

A hypnagogic pop előfutáraként is számon tartott zenész pályaképe sem mindennapi, ezt így összegeztük a 2017-es Screen Memory-ről szóló cikkünkben: „John Maus összerakott egy rakás magánkiadású felvételt (ezek nem rosszak), majd két földalatti, alig ismert, rendesebb nagylemezt (ezek nagyon jók), aztán kiadott két albumot, amelyekkel nagy kultusza lett (az egyik zseniális stúdiólemeza másik szuper reszligyűjtemény).

Mindezzel 2012-ben hagytuk magára hősünket, aki ekkor elment befejezni a doktoriját politikai filozófiából. Meg épített pár modulár szintit, amikkel felvette új albumát. A negatív emléket elfogadhatóbbal elnyomó screen memory pszichológiai szakkifejezés elég pontos erre a sokrétegű, mégis egységes, maszatolós anyagra, amit minden korábbinál erősebben lengi be a Maus szerint rá amúgy közvetlenül nem is ható nyolcvanas évek szelleme. Oké, egy Cure-lemezen soha nem szerepelhetett volna annyira röhejesen karikatúraszerű előadás és sor, mint itt a síri hangon ismételgetett „a háziállataid el fognak pusztulni”. Amilyen komoly, annyira vicces, mint az LP és Maus maga.”

Maus jövő szombaton szólóban lép fel az A38-on, előtte a sötét és fülbemászó poszt-punkot játszó, pompás Vidal melegít.

John Maus
Előzenekar: Vidal
Helyszín: A38 Hajó
Időpont: 2024. július 27. (szombat) 20.00
Belépő: 7900 Ft (elővételben)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2024/07/17/magyarul_invital_a38_hajos_koncertjere_john_maus
„Különben csak a magyar apósom és a barátai lesznek ott” – Magyarul hív A38-as koncertjére John Maus
süti beállítások módosítása