Baroness-koncert lesz Budapesten!

2024.03.11. 10:19, srecorder

398664366_883792909773163_1303487282272927872_n.jpg

Július 30-án az A38 Hajón.

A progos-dallamos sludge metalt játszó, gyakran a savannah-i Mastodonként is emlegetett Baroness nyáron Európába is elhozza Sweet Oblivion című turnéját, amin aktuális lemezüket, a 2023-as év végi metállistákon is jól szereplő STONE-t mutatják be. "Végre átjövünk a tengerentúlra, hogy játsszunk néhány olyan fesztiválon, ahol még nem voltunk, és először játszunk dalokat a STONE-ról Európában és az Egyesült Királyságban, és ami a legfontosabb, túl hosszú távollét után találkozunk veletek!"

A 2003-ban alapított Baroness-t jelenleg John Baizley (ének/gitár), Gina Gleason (gitár), Nick Jost (basszusgitár) és Sebastian Thomson (dob) alkotják. 2015-ben szinte szó szerint a halál torkából tértek vissza negyedik, Purple című lemezükkel, egy angliai buszbaleset következtében ugyanis Baizley majdnem elvesztette az egyik karját, a ritmusszekció pedig ki is lépett, a zenekar a feloszlás szélén állt. Azóta a Baroness szerencsére talpra állt, sőt, napjaink egyik legkiemelkedőbb crossover metálzenekara erősebb, mint valaha. Legújabb albumuk, a Pennsylvania és New York határán, egy távoli faházban felvett STONE is sikeresen frissítette fel a Baroness hangzását.

„VÁLLALNI A KOCKÁZATOT” – BARONESS-INTERJÚNK A 2017-ES ROADBURNRŐL

A július 30-i koncertre a jegyek elsőként a regisztrált Live Nation-tagok számára lesznek elérhetők március 13. 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés pedig március 15-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu oldalon.

nyitókép: Megan

https://recorder.blog.hu/2024/03/11/baroness-koncert_lesz_budapesten
Baroness-koncert lesz Budapesten!
süti beállítások módosítása