Júniusban 50 éves lesz a Junkies frontembere, aki hajlamos túlparázni dolgokat, a lányával Beton.Hofiért rajong, és ha nem látja a gimiben zúzni Kiss Tibiéket, talán sose lesz zenész. Újrainduló What The FAQ rovatunkban Szekeres Andrással egy megsemmisítő Hammer-kritikáról, a sokat káromkodó Slash-ről, és arról is beszélgettünk, hogyan élte meg Riki Church halálát. Ez a Recorder magazin 115. számában megjelent interjú bővített változata. A Junkies harmincadik és Szekeres András ötvenedik születésnapját ünneplő koncert június 15-én lesz a Barba Negrában.
Mi a legkorábbi emléked?
Szentpéterváron hozzák felém az öcsémet. Édesanyám orosz, és fontos volt neki, hogy hazamenjen szülni. Maradtunk pár hónapot, és mire hazaértünk, elfelejtettem magyarul.
Cikiztek vele az oviban?
Inkább alsóban. Én voltam a kis ruszki. Hülye voltam, magamra vettem. Aztán volt egy időszak, amíg menő volt orosznak lenni. Most megint ciki.
Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?
Udvarias, szemüveges, jópofa gyerek voltam, akit példaként állítottak mások elé. Nézd meg a kis Szekerest! Lehet, úgy kellett volna maradnom. Anyám mindig azt mondta, hogy legyek fogorvos. Néha bánom, hogy nem lettem az.
Tényleg?
Aha. Érdekes, merre mehet egy-egy fordulópontnál az ember élete. Van egy történész haverunk, aki a reptéren pakolja a bőröndöket, de el tudnám képzelni oktatási miniszterként, annyira tehetséges. Azt szoktam mondani, hogy a közértben kétszáz forint a víz, a reptéren ezerötszáz, és az ember nem mindig találja meg a helyét, hogy annyit érjen, mint a reptéren.
Lehet, hogy fogorvosként nem éreznéd magad reptéri víznek.
Antal Nimród mesélte, amikor csinált egy klipet nekünk ’99-ben, hogy az apja színész vagy rendező szeretett volna lenni, és már fel is vették a színművészetire, de a nagyhatalmú fogorvos nagypapa kihúzatta onnan, és a világ legboldogtalanabb fogorvosa lett belőle. Lehet, én is az lettem volna.
Mi volt a legnagyobb élményed a Quimby roadjaként?
Egy levegőt szívni velük. Hallgatni az elektromos gitár hangját. Nevetni, ahogy jön a Tibi faterja, ő meg dugdossa el a söröket a háta mögé. Már el is felejtettem ezeket az éveket, aztán egyszer csak elém került a The Jesus and Mary Chain, ami akkoriban volt menő, és rájöttem, hogy kívülről tudom ezeket a dalokat, mert mindig játszották a próbákon.
Hogyan lettél a roadjuk?
A road az túlzás. Egy gimibe jártunk. Mi elsősök voltunk, ők negyedikesek. Ha próbáltak, segítettünk pakolni, cserébe nézhettük őket. Ez még az Október zenekar volt. Tibinek volt egy régi Höfner gitárja, amin a szünetben lehetett játszani erősítőn. Meg kaptam tőle Fender pengetőt, amit akkoriban csak Impex dollárboltban lehetett vásárolni. Ha nincsenek Tibiék, és nincs az a flessem, hogy szól a gitár és a Liviusz szétveri a dobokat, nem ejt rabul a zene.
Megbántad valaha, hogy levágtad a hosszú hajadat?
Nem, de érdekes, hogy ez még húsz év után is téma. Már évekkel korábban le akartam, de Hangya, a menedzserünk megtiltotta. Mondta, hogy emblematikus, satöbbi, ezért évekig szenvedtem vele. Karbantartani is nehéz volt, meg belül már nem voltam hosszú hajú csávó. Lélekben már oasises voltam. Végül az SX7 után lekaptam.
Mennyire vagy parázós típus?
Nagyon. De küzdök ellene. Nehéz volt a tévében élőben énekelni, de tudat alatt talán azért is mentem A Dalba, hogy megküzdjek vele. Ha van egy paraforrásom, akkor nekimegyek. Néztem a Royt, ahogy percekkel a fellépés előtt még kedélyesen nevetgél, aztán felment, és nailed it. Nekem meg az volt az előjáték, hogy szénné stresszeltem magam. De én így csináltam meg jól. Azóta könnyedebben veszem ezeket az akadályokat.
Mi volt a legnagyobb dicséret, amit valaha kaptál?
Az idősebb kollégák dicsérete mindig jól tud esni. Amikor Pressernek tetszett, ahogy feldolgoztuk a Ringasd el magadat és a Rádiót a Stereomilkkel az MTV Iconra, vagy amikor pár hete a KFT-vel játszhattam. Ezek annyira nagy élmények. A Bornai már a Junkies elején is volt a producerünk a rádióban, ahol felvettünk vele két számot, és a Lengyelfivel meg a Márton Andrással is összehaverkodtunk, de a Laárral nem ismertük egymást, és olyan jól eldumáltunk a buli után, olyan aranyosan beszélt rólam, hogy teljesen meghatódtam.
És a legfájóbb kritika?
Sokáig idézgettük, amit a Károsról írtak a Hammerben: „Kisebb közönség előtt még elcsörömpölhet a Junkies, de nagyobb létrehozására teljesen alkalmatlan.” Ma már lepattan rólam egy ilyen, de akkor még nem voltunk megkeményedve. Fájt nagyon. Elégtételt jelentett, hogy utána varázsütésre befutottunk.
Mi a legelviselhetetlenebb tulajdonságod?
A kontrollfreakségem kurvára idegesítő. Próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelnének dolgok, miközben nagyon is. A hiperventillációim, a mindent túlparázásom: ezzel az agyára megyek embereknek. Ha főz a feleségem, próbálok nem beleszólni, de a végén megkérdezem, hogy biztos elég paprika van benne? Folyamatosan érzi a hideg leheletemet a tarkóján.
Mi a legnagyobb erényed?
Belátó vagyok. A zenekarokban és a párkapcsolatokban is azt láttam, hogy aki nem kész megegyezni a másikkal, az nem jut el sokáig. És ez nem azt jelenti, hogy ki kell fordulnod magadból, vagy meghasonulnod, de a merevség nem vezet sehova.
Zeneileg kötöttél kompromisszumot, amikor nem kellett volna?
A Tabunál. Ez örök mementó, hogy never again. A Nihilt először nem szerettük. Ott kicsit elveszítettük az ítélőképességünket, hogy mi jó és mi nem. Egyáltalán nem azok a dalok működtek, amikről azt gondoltuk, hogy működni fognak. Sőt, azt hittük, hogy az egész lemez borzasztó bukás lesz. Ehhez képest a legnagyobb sikerünket értük el vele. Ezután a Tabunál volt egy ki nem mondott törekvés, hogy csináljunk olyan dalokat, amik működtek – és borzasztó nagy bukta lett. Vannak rajta jó dalok, de a Nihilhez képest visszalépés volt. Azóta zenei értelemben nem engedünk.
„Ha nincs Miattad iszom, te állat, az nem is Junkies-buli” – Koncertsztorik: Junkies
Mikor voltál a legboldogabb az életedben?
A boldogság az pillanatok. Nem konstans állapot. ’97-ben volt egy nyár, amikor már pörgött a zenekar, pont a Nihil után voltunk, de még túl fiatalok, hogy bármi felelősségünk legyen, és a Balatonnál lógtunk rengeteget, csajokkal, haverokkal. Az egy nagyon boldog időszak volt. A gondtalanság öröme. De ilyen boldog pillanat volt a gyermekem születése, a különféle szakmai sikerek, vagy a nyaralások, amikor le tudtam tenni a terheket. Parázós vagyok, de ki tudok kapcsolódni.
Mikor sírtál utoljára?
Én nagyon el tudok érzékenyülni. Általában örömömben. Könnyekig meghatódok valamitől, és arra gondolok, hogy szép az élet. Ezt meg is írtam az egyik szólódalomban.
Mi történik velünk, amikor meghalunk?
Nem hiszek a földöntúli életben. Nemsokára ötven leszek, kezd kirajzolódni a vége. Mostanában sokat gondolok rá, hogy élvezni kell, amíg tart. Nem hajtani, engedni kicsit a présen.
Megcsapott az, hogy ötven leszel?
Engem már a negyven is megcsapott. Hetekig midlife crisisom volt, és kurva sokat buliztam ezt ellensúlyozandó. Amikor elmúlt, mondták az idősebbek, hogy figyeld meg, a negyvenes lesz a legjobb évtizeded. Tényleg nem volt rossz, de most mit mondanának? Az ötven már tényleg sok. Próbálok jobban figyelni magamra.
Riki halálát hogyan élted meg?
Mintha tőből kitépték volna a lábamat. Utoljára anyám halálakor éreztem ennyire durvát. Barbaró (Attila, a Junkies dalszerző-gitárosa – a szerk.) tartotta a kapcsolatot Rikivel, miután kikerült a zenekarból, de amikor kiderült, mennyire komoly az ügy, mindannyian próbáltuk tartani benne a lelket. Azt nem tudtuk, hogy csak hetei vannak hátra. Amikor elment, az olyan volt, mintha elvinnék a múltamat. Rikivel olyanok voltunk, mint a testvérek. Sajnálom, hogy a végén már nem voltunk olyanban. De onnantól, hogy megtudtuk, beteg, nem számított, mi történt és miért jutottunk el idáig, tudtunk úgy beszélni, mint régen. Nagy játékos volt, elképesztő vakmerőséggel ment neki minden helyzetnek. Nagyon szerettem.
Melyik filmet láttad legtöbbször az életedben?
Ponyvaregény, Trainspotting, Keresztapa, Torrente. Vannak zenekari kultuszfilmjeink, amiket rongyosra néztünk, amikor még volt a buszban DVD-lejátszó. Ma már mindenki az iPadjét nyomogatja. Ilyen volt Az örökség, egy régi cseh film, meg az Angolkák. Na meg a Monty Python. A Junkies-humor angol humor.
Sorozat, amit nem hagynál ki?
Breaking Bad, Narcos, A drót. Ma már nehezen találok sorozatot, mert ami nem ennyire jó, azt megunom. Ha arra van szükségem, hogy csak bambuljak magam elé, akkor Mat Armstrong videóit nézem. Roncsautókat varázsol újjá. Elképesztően kielégítő érzés.
Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?
A Mester és Margarita. Háromévente újraolvasom.
Mi az a sor, amit szívesen magadra varratnál?
A Beatlesnek a dalszövegei is baromi jók. Kedvencem a Penny Lane. Annyira vicces, amikor a tűzoltóról éneklik, hogy „He likes to keep his fire engine clean, It's a clean machine”. A clean machine-t arra is értik, hogy nem üti magát, tiszta. Zseniális. A kedvenc magyar dalszövegem pedig a Rádió az LGT-től. Az mindig elvisz valahova.
Melyik szövegedre vagy a legbüszkébb?
Az új szólólemezem tök jól sikerült ilyen szempontból. A Junkiestól meg A szerelmedtől lettem ilyen. Gyakran írok Attilával együtt, néha nem is tudom, ki mit írt. Meg azokat szeretem, amikkel kurva sokat kerestem. Szóval bármelyik Hooligans.
A lányodnak melyik a kedvenc Junkies-dala?
Nem hallgat Junkiest. Most megnyertem a lehetőséget, hogy elvihetem Bécsbe Billie Eilish-re. Együtt Beton.Hofit szoktunk hallgatni, meg Post Malone-t. Imádom a Playbániát.
Milyen apa vagy?
Robbanékony. Néha mondok olyanokat, amiket megbánok és visszaszívok. Amúgy tipikus esete vagyok annak, hogy „Figyelj, faterom zenész, jófej”. Érte megyek kocsival, próbálom könnyebbé tenni az életét, ő meg cserébe jól tanul.
Kedvenc káromkodásod?
A b betűsök: bakker, basszameg. Ebben is meg kell találni az arany középutat. Nem bízom abban, aki egyáltalán nem káromkodik, de azt se szeretem, ha valakinek nagyon mocskos a szája. Slash volt ilyen, amikor találkoztunk. Ki kellett volna mosni a száját egy szappannal.
Mikor találkoztatok?
Amikor a Pecsában játszott a Velvet Revolverrel. A Zorall volt az előzenekar, és kitaláltunk valami nem létező jogcímet, hogy bemehessek velük. Mondtam a hangmérnöküknek, Gellért Tibinek, hogy én vagyok az, aki figyelni fogja a munkáját, ő meg mondta, hogy „figyeld, bazdmeg”. (nevet) Úgyhogy otthagytam, és összespanoltunk a Slash-sel. Valamiért a nagyteremben volt az öltözőjük, és ott mászkáltak. Aztán a Matt Sorummal is összehaverkodtunk, és amikor meglátta, hogy hátul kolbászolok a koncertjük alatt, mellém adta a biztonsági őrüket, és a ráadásra felmehettem a színpad szélére.
 |
| Ragadics Csaba, Szekeres András, Slash és Hangyássy László Hangya |
Két méterről néztem Scott Weilandot, akit minden idők legjobb frontemberének tartok, pedig nem vagyok nagy Stone Temple Pilots-rajongó. Egy focikártyán nála minden 10 pont: személyiség, mozgás, énekhang, színpadi jelenlét, szuggesztivitás. A Pecsában is totál szét volt ütve, de zseni volt így is.
interjú: Soós Tamás
nyitókép: Badó Norbert
