Szombaton Baxter Dury a Magyar Zene Házában!

Rocksztár papa kulthős fia döggel, szintifunkkal és csípős szövegekkel. Pompás móka lesz Baxter Dury első hazai koncertje április 20-án a Zene Házában.

Ha Baxter Duryról beszélünk, nem lehet szó nélkül elmenni édesapja mellett, már csak azért sem, mert komoly harcot vívott azért, hogy kilépjen az árnyékából. Ian Dury az angol pubrock és new wave klasszisa volt, egy utánozhatatlan, bohém figura, aki 1977-es slágerével a Sex & Drugs & Rock & Roll kifejezést is népszerűvé tette. Nem mindennapi gyerekkora volt mellette Baxternek, akit elsősorban a szintén művész (festő) édesanyja nevelt, de kamaszként már hármasban élt, ivott és drogozott apjával és kétméteres, asztmás drogdíler-testőrével Temze-parti művészlakásuk kanapéján. Sőt, első megjelenése is hozzá köthető, hiszen szerepelt apja nagysikerű, platinává érett lemeze, a New Boots and Panties!! borítóján, színpadra pedig 2000-ben, rákban elhunyt apja temetésén lépett először, ahol a My Old Mant énekelte az öregétől.

Baxter a kaotikus neveltetéséből fakadó, „mit kezdjek az életemmel?” húszas éveiben lefutott körei után, az apja halála utáni évben kezdett zenei karrierbe. Pedig lemezszerződéssel már a '90-es években megtalálta a Rough Trade – saját bevallása szerint is a jól csengő Dury-név miatt –, de ő a százezer fontos előleget arra költötte, hogy éveken át kísérletezzen és belejöjjön a dalszerzésbe, mert tudta, hogy zenéjét úgyis az apjáéhoz fogják mérni. Első kislemeze, a Beatles–Bowie–Velvet Underground-tengelyen mozgó, refrénjét egyenesen az Oh! Sweet Nuthin'-ból kölcsönző Oscar Brown, majd a 2002-es LP, a Len Parrot’s Memorial Lift lebegős, indiepopos pszichedéliája is jelezte, hogy itt nem egy nepo babyről, hanem egy kiemelkedően tehetséges dalszerzőről van szó.

Baxter a 2005-ös, meglepően gitárzenés, itt-ott Blurbe hajló, „csak” kritikai sikert arató második lemeze (Floor Show) után hat (!) évre eltűnt, hogy aztán a 2011-es Happy Soupon már tényleg megtalálja a saját hangját. Ami persze hasonlít a híres faterére, mert ő is szeret dörmögve sztorizni fura figurákról, veszélyesnek tűnő, de inkább csak magukat pusztító, sebezhető férfiakról, mégis volt annyira egyedi és stílusos, hogy Baxter saját jogán is kultfigurává váljon. Alapvetően szintifunkos indiepopot játszik, amiben diszkógrúvokra és dögös basszusokra ültet tunyulós popszámokat (ön)gúnyban ázó, szellemes szövegekkel. Ehhez jön a csípős humorú énekbeszéd, a franciás-filmzenés hangulat, és a szürreális klipek, amikben mintha csak Stephen Graham diszkózna a Blöffből David Lynch valamelyik lájtosabb rémálmában.

„Nem tudok mindig énekelni és elég bőbeszédű  vagyok. Ha bőbeszédű  vagy, és nem tudsz énekelni, akkor rábasztál. Ha tudsz énekelni és bőbeszédű vagy, akkor is rábasztál, mert idiótának tűnsz. Én szeretek körülírni dolgokat, és meg vagyok győződve róla, hogy amit mondok, az fontos abban, amit csinálok, szóval ki akarom mondani, mivel elénekelni nem tudom” – mondja a rá jellemző, nyers öniróniával Dury, aki azóta megtanulta értékelni imponálóan leszarom-stílusú énekbeszédét. „Néha eszem magam azon, hogy túl egyszerű belebeszélni egy mikrofonba – de én így éneklek.”

SZÓRAKOZTATÓ SZARKAZMUS. KRITIKÁNK A PRINCE OF TEARSRŐL

A 2010-es években Baxter lemezről lemezre lett egyre sikeresebb (sőt, Franciaországban kisebb sztárrá vált), ami a 2017-es Prince of Tears slágerében, a Miamiban csúcsosodott ki igazán. Azóta zenélt a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárjával, Fred again..-nel, a mocskos-minimálpunkos Sleaford Mods jóbarát és lelki rokon frontemberével, Jason Williamsonnal, csinált electrós-táncos lemezt a francia house sztárproducer Étienne de Crécyvel és Delilah Holliday angol énekesnővel (B.E.D.), 2020-ban pedig kijött a karrierje csúcsműveként dicsért „éjszakai lemezével”, a The Night Chancers-zel, amin Miamihez fogható sláger (I'm Not Your Dog) és olyan remeklés is akadt (Slumlord), amin Let's Dance-be oltotta a Sleaford Modsot.

A járvány alatt aztán visszaköltözött fiával, a Korda Zoltán rendező-producer unokájától született Kosmo Korda Dury-val abba a Temze-parti lakásba, ahol annak idején apjával is lakott, és ettől inspirálva megírta a karantén alatt a gyermekkorával és apja örökségével is számot vető önéletrajzát, a Chaise Lounge-ot. Ebből pedig magától értetődően nőtt ki 2023-ra az I Thought I Was Better Than You című új lemeze, amin szintén gyerekkori élményeit szűrte át neosoulosabb, a raprajongásának (Kendrick Lamar, Tyler, the Creator) nagyobb teret engedő számokba, amiket a Danny Brown mellől ismert angol hiphop-producerrel, Paul White-tal rakott össze. (Fun fact: a lemezbe a fia egy-két zenéjét is beépítette Dury, de egyelőre úgy tűnik, a zenélés csak egy rövid szakasz volt Kosmo életében és nem alapítanak rocksztár-dinasztiát.)

Dury élőben is szórakoztató, standuposan vicces figura (erről már a 2012-es OFF! fesztiválon is beszámoltunk), aki a több számában is éneklő, az Evergreen duóban játszó francia Fabienne Débarre-rel érkezik első magyarországi koncertjére.

Baxter Dury
Előzenekar: Fabienne Débarre
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2024. április 20. 19.30-21.30
Belépő: 9900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

Itt pedig Fabienne Débarre-ral közösen:

Az I Thought I Was Better Than You egyik kulcsdala: