A fiú, aki normális akart lenni. Fred again..

...avagy ami ezután történt, arra senki sem számított: Fred again.. Actual Life projektje alaposan felforgatta a brit elektro világát. Ez a cikk először a Recorder magazin 103. számában jelent meg.

Rólad szólnak a hírek

Teljesen jogos kérdés, hogy miért van egy látszólag nondeskript és névtelen előadónak többmilliós hallgatottsága Spotify-on? Fred again.. (vagy FRED, Fred Again, Fred Gibson, Fred again – már minden változat volt) egészen pontosan havi 13 558 622 millió hallgatót vonz, amikor ezeket a sorokat írom. Ez az adat szinte pontosan megegyezik a nagyságrendekkel ismertebb Depeche Mode számaival, de a jobb összehasonlíthatóság kedvéért a hasonló, kortárs EDM-et játszó előadók között nézelődve még figyelemreméltóbbnak tűnik a statisztika. Fred again.. ugyanis kenterbeveri Flume-ot, ODESZA-t, Caribou-t, de még Charli XCX-et is a havi hallgatottságával.

Ha azt állítom, hogy a legtöbb EDM DJ-nél és producernél gyorsabban és magasabbra ívelt Fred again.. csillaga, nem állítok semmit. Zenei pályáját az ambient-géniusz Brian Eno padawanjaként kezdte, alig húszéves volt, amikor már Eno és Karl Hyde közös projektjein, a Someday World-ön és a High Life-on koproducerként és íróként dolgozhatott. Kőkemény munka volt. Fred erről, ahogy szinte minden másról is tökéletes keresetlenséggel beszél: éjszakákon át százával írta a dalokat, hogy aztán néhányat Enonak is megmutathasson vagy kikérhesse róluk a véleményét.

A két Brian Eno-projekt jó ajánlólevélnek bizonyult: a kezdeti hiphopkollabok után Fredet felfedezte a mainstream dance és pop-szcéna is. 2018-ban a George Ezrának írt Shotgun a toplisták élére került, ezután pedig sorozatban kezdte gyártani a slágergyanús együttműködéseket. Dolgozott Rita Orával, Charli XCX-szel, a Clean Bandittel, a Westlife-fal, Ellie Gouldinggal. 2019-ben Ed Sheeran No.6 Collaborations Project-jének tizenöt számából Fred tizenkettőt jegyzett producerként és/vagy dalszerzőként – ezekkel tizennégy héten át (azaz az év 30 százalékában) vetésforgóban vezette a slágerlistákat, ekkor még jobbára csak háttéremberként.

Az egyre sikeresebb együttműködések és a 2020-as BRIT Award szeizmográfként jelezték előre azt a felfoghatatlan áttörést, amit a Fred again..-ként jegyzett szólóalbumok hoztak a koronavírus-járvány első évétől kezdve. A karantén időszakának befeléfordulására, a globális veszteségérzésre és gyászra tökéletesen rezonáló Actual Life projekt spontaneitása és a véletlenek esetlenségével operáló hangzása a lakásaikba zárt tömegek számára lett hetek-hónapok soundtrackje. 

De arra, ami a 2022 júliusában rögzített Boiler Room DJ-szettel történt, valóban nem számított senki. Az első 24 óra 150 ezer megtekintését befogadhatatlan és agresszív hype követte. A #fredagain hashtag 396 millió megtekintésnél jár TikTokon, a londoni Brixton O2 Academy-ben meghirdetett három estjére egyetlen perc alatt ment el az összes jegy, a Hyde Parkban többszáz rajongó bukkant fel a novemberi biciklizős klipforgatására.

Fred again.. tetoválásokat, fanfictiont, vallomásokat, tömegjeleneteket inspirál, reddit threadek és fórumok százai taglalják, hogyan lehet bejutni a spontán meghirdetett fellépéseire. Emberek világszerte mitikus fehér bálna motívumokat keresnek teljes delíriumban, hátha a szimbólum közelebb viszi őket rajongásuk tárgyához. Mintha csak William Gibson Trendvadászának kriptikus, de tökéletesen hétköznapinak látszó filmprojektjébe csöppentünk volna.

Mégis mitől vált Fred again.. mániákus hordák által körülrajongott ikonná? Hogyan lett követendő példakép, popkulturális etalon a zenei producerek láthatatlanságában töltött hosszú évek után pillanatok alatt? A visszatérő tételmondat: he’s a good lad, azaz jó srác. Fred again.. perszónája halkszavú, egyszerű és alázatos, és az Actual Life trackjeiből, a teljes közösségi médiajelenlétéből és a klipjeiből is feltűnően hiányzik a megcsináltság. Fred again.. a londoni metrón utazik, a DJ-pult körül a haverjai zsonganak, akikbe bármikor belebotolhatnék bármelyik botladozós estén Shoreditchben vagy Hackney-ben. Fred again.. kirívóan normális. Csakhogy ezzel az imiddzsel kapcsolatban felmerül egy-két kínzó kérdés.

A privilégium elviselhetetlen könnyűsége

Fred Gibson 1993 július 19-én látta meg a napvilágot London Balham városrészében, a keresztségben pedig a Frederick John Philip Gibson nevet kapta. A brit osztálytársadalmat kicsit is ismerők számára ez az első méretes red flag, olyasmi, mintha Magyarországon birtoknevet vagy nemesi “kétesipszilont” látnánk valaki nevében. Egy ilyen név utalhat rangkórságban szenvedő középosztálybeli anyukákra (lásd még Catherine Tate zseniális “Aga saga Woman” karaktere), vagy a felmosórongyot is kézzel szőtt Harris Tweedből készíttető arisztokráciára. Frederick John Philip Gibson esetében az utóbbiról van szó. 

Édesapja, Charles Anthony Warneford Gibson királyi jogtanácsos…ami ezesetben az, ami: a brit királyi család jogásza. Édesanyja, Mary Ann Frances Morgan az észak-ír O’Neill bárói család leszármazottja – utóbbi ugyan nem tartozik a nagyon súlyos arisztokrata családok körébe, nem említhető egy lapon például Tilda Swinton klánjával, akik legalább 1089-ig tudják visszavezetni a családfájukat, de attól még a privilégium kézzel fogható és pénzben kifejezhető. Fred abban a Marlborough College-ben érettségizett, ahol Katalin hercegné és húga, Pippa Middleton, Eugenie york-i hercegnő, Sir John Betjeman koszorús költő, Stella Tennant divattervező vagy Amanda Harlech kreatív igazgató is. A tandíj a bentlakásos tanulóknak jelenleg évi 42 930 font (kábé 19 millió forint), ezzel az ország legdrágább magániskolája.

Itt érdemes egy kitérőt tenni, és igazán dickensiánus képes festeni a brit társadalmi egyenlőtlenségekről, amitől olyan nyomorult érzésünk támadhat, ha a Fred again.. jelenséget szemléljük. A legpontosabb meghatározás, amit valaha Nagy-Britanniáról olvastam, hogy egyfajta Magyarország deluxe. Ez majdnem mindent elmond, de még több részlettel szolgálnak a számok. Abban az országban, ahol macskaméretű patkányok pusztítják a walesi partokat, a regionális vízművek sokszázezer liternyi szűretlen szennyvizet engednek a folyókba és parti vizekbe, a végítélet bűvöletében élő szektariánus kormány pedig az állami infrastruktúra utolsó intézményeit is szétveri, jelenleg öt egyetemistából egy készül kibukni a felsőoktatásból az infláció és a megélhetési válság miatt. Egyes régiókban a vonatok negyven százaléka egyszerűen nem közlekedik, mert nincs személyzet, a kórházi ügyeleteken nem ritka a 12 órát meghaladó várakozási idő, és a legtöbb brit művész még a kilenc és fél fontos törvényben előírt minimális óradíj töredékét sem keresi meg (az átlag honorárium a művészeti szektorban óradíjra számítva 2 font 60 penny – ennyiért még londoni metrójegyet sem kapni). 

A kifűthetetlen, penészes diáklakások, alapítványi ételosztások, megvont iskolai étkeztetés világából nézve egyszerűen elképzelhetetlen és főleg hiteltelen, hogy valakinek, aki a királyi jogtanácsos családjába született, akár egyetlen nehéz napja is lehet. Abban a mérhetetlen gazdagságban, amiben nekik soha nem kell boltban bútort vagy étkészletet venniük, hiszen több családi kulipintyóban állnak ezek halmokban, ahol nekik a családi haverjuk Brian Eno a szomszédból, ahol csak tandíjra egy tisztes éves fizetést kitevő összeget költenek el tulajdonképpen gondolkodás nélkül, ott ugye mindenki gondtalan?! A tehetség, a szorgalom pedig nem számít, hiszen mindig lesz valaki, aki majd felkarolja a családtagokat, ha pedig mégsem siet senki a nepo baby-k segítségére, akkor sincs baj, az eredeti tőkefelhalmozás korában gyarapított vagyonból jut is, marad is.

A szólókarrierje cégérének megtett, stílussá emelt Actual Life viszont mélyen személyes, érzelmes és introvertált, és nem hiányoznak belőle a sötétebb tónusok sem – Fred Gibson életében a pénz nem minden, a privilégium pedig terápiás tárgynak beillő tehertétel. A szórakoztatóiparban burjánzó uram-bátyámra az elmúlt hónapokban újra meg újra rácsodálkozott a nyugati mainstream média és az internet népe is, azóta a Fred again..-jelenséget is szokás bizalmatlanul méregetni, mintha nem lehetne valaki egyszerre szerencsés és tehetséges.

Project Enigma

A közönség jellemzően egyszerű, könnyen emészthető válaszokat keres. Ebben a miliőben természetes, hogy a családi hátteréről csak félszavakban nyilatkozó Fred Gibson ezrek szívét törte össze akaratlanul is: hiszen nem is az a self-made man, mint amit az imidzse sugall, csak egy újabb rich kid of Instagram, aki ráadásul megpróbál úgy tenni, mintha csak egy lenne a sok dél-londoni chav meg rudeboy közül. Pedig milyen reménykeltőnek tűnt, mintha bárki lehetne Fred Gibson. 

Az igazság az, hogy Fred again.. tökéletes projekciós felület. Hiába láttam róla ezer meg egy fotót, nem ismerném fel, ha szembejönne a brightoni Lewes Roadon, vagy előttem állna a sorban a Pavilion Bakery-ben, vagy ő is Shoreditch High Street-nél szállna le az Overgroundról. Ugyanilyen csibesárga hajú, szomorú szemű fiúból majdhogynem végtelen a felhozatal, különbségek látszólag csak abban vannak, hogy melyikük tud ergyábban felöltözni. A Fred again..-perszóna a baráti körének él, a telefonját naplónak használva gyűjti a görbe esték audioszuvenírjeit: hangjegyzeteket, párbeszédeket, random dallamtöredékeket, zajokat. Ezeket aztán látszólag full intuitíven pakolja össze loopokkal és beatekkel, a szettjei pedig a pillanat hevében, in situ állnak össze.

Önmagában ez a végtelenített személyesség és improvizációs kedv még sem nem eredeti, sem nem kimagaslóan zseniális. Az Actual Life harmadik felvonása is egyszerre melankolikus és random, de valami hiányzik belőle, ahogyan az előző két részből is, mintha a szerző képtelen lenne megadni magát azoknak a nehéz érzéseknek, amik az alapanyagot szolgáltatják. Vannak széteső félmondatok a gyászmunkáról, a szerelemről – de ennél nem jut tovább, nincsen mélység és nincsen katarzis. Mégis, a rajongás egyik horgonya Fred again.. érzelmi munkája.

Ami Fred Gibsont valójában kiemeli az EDM egyenproducerei közül, az a csalhatatlan érzék, amivel rá tud érezni a közönsége vágyaira, ez pedig egészen ritka készség. A marketingje pedig mindennek a meghosszabításaként örök izgalomban tartja a FOMO-ban élő rajongókat: a Skrillex-szel és Four Tettel közös Madison Square Garden-ben adott koncertre szinte kizárólag olyanok juthattak be, akik jó stanhez illően az előadók közösségi médiafelületein lógtak álló nap. Ezek a pillanatok képesek összekapcsolni az előadót és a közönsége tagjait, a zenében ötvöződő eufória és sötétség ebben mint forrasztópáka izzik fel. De Fred again.. nem egyszerű pillanatkurátor helyre kis szerszámosládával. Jelenleg ő maga a pillanat.

szerző: Selmeczi Nóra