Aki ért hozzá, az jól tanítja - Debrecenben és Tatán is!

2023.12.11. 16:15, trecorder

hangor231211.jpg

Új kezdeményezéssel rukkolt elő a Hangőr Egyesület. Pedagógus végzettséggel nem rendelkező könnyűzenét oktató tanároknak szervez képzést december 12-én Debrecenben és 15-én Tatán „Aki ért hozzá, az jól tanítja” címmel.

A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja által még a pandémia előtt végzett, és azóta részben frissített felmérésből kiderült, hogy sok olyan kiváló zenész tanít rendszeresen vagy alkalmilag, szervezett körülmények között, illetve otthon könnyűzenét, akiknek semmiféle pedagógiai előképzettsége nincs. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy könnyűzenei tanárt a mai napig nem képeznek Magyarországon, így legfeljebb azoknak az oktatóknak lehet báminemű pedagógiai, gyermeklélektani vagy módszertani alapismerete vagy előképzettsége, akik tanárképzőn szereztek valamilyen diplomát.

Persze mindez nem zárja ki, hogy egy kiváló zenészből kiváló pedagógus legyen. Sőt, sokak mögött olyan több éves vagy évtizedes tapasztalat, oktatási gyakorlat áll, ami akár diplomákat is pótolhat. Mégis szükség lehet a gyakorló könnyűzenetanárok ilyen irányú képzésére, hiszen az is tudható, hogy a könnyűzenét tanulók többsége diák vagy fiatal felnőtt, akikre nemcsak a zene, de a tanítás módszere is egy életre szóló hatást gyakorolhat.

A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja éppen ezért szervezte meg a Debreceni Rocksuliba (december 12-én) és a tatai Peron Tehetségpontba (december 15-én) ugyanazzal a tematikával és egy ponton eltérő oktatóval egész napos, ingyenes képzési programját. A korlátozott létszámú képzések résztvevői módszertani ismeretekről, a fejlődés, a felnőtté válás mérföldköveiről, a hatékony órai kommunikáció és a tanulók motivációjának összefüggéseiről, illetve a megfigyelés fontosságáról a könnyűzene-oktatásban témákról hallhatnak előadásokat, illetve minden órát workshop zár.

A képzési napok bármelyikére online módon lehet jelentkezni a poptanito@gmail.com címre küldött, rövid motivációs levéllel. A programról további információk a poptanitas.blog.hu oldalon olvashatók.

https://recorder.blog.hu/2023/12/11/aki_ert_hozza_az_jol_tanitja_debrecenben_es_tatan_is
Aki ért hozzá, az jól tanítja - Debrecenben és Tatán is!
süti beállítások módosítása