A legfontosabb, legnagyobb hatású, legsikeresebb és legeslegbotrányosabb dolgok 2003-ból: két csók, kilenc lövés, ötven állam, hatvanhárom perc fűszívás és egy kétszázmillió dolláros hazárdjáték. Ez a cikk először a Recorder magazin 109. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő húsz évvel ezelőtt.
Madonna megcsókolja Britney Spearst és Christina Aguilerát
Kevés dolog mutatja jobban, hogy mekkorát változott a világ húsz év alatt, mint az, hogy 2003 egyik Legnagyobb, Az Egész Világot Megrázó Botránya az volt, hogy egy nő megcsókolt egy másikat, meg egy harmadikat is! Mindez az MTV Video Music Awards gáláján történt, ami akkor egy fontos esemény volt, úgyhogy hamar mindenkinek lett Véleménye az esetről. Persze ma is vannak sokan, akik felháborodnak az ilyesmin; viszont olyat már senki nem mondana, amit akkor Oprah, hogy szerinte „Amerika nagy része most látott először ilyet”.
50 Cent: Get Rich Or Die Tryin’
A hiphop legnagyobb sikere és egyben az Egyesült Államokban a legjobban fogyó lemez 2003-ban 50 Cent „hivatalos debütálása” volt. Az idei évfordulót a Budapestre is eljutó turnéval ünneplő 50 Cent több gigasláger mellett a maga legendáját is sikeresen bedobta a köztudatba – az emberiség túlnyomó része értesült arról, hogy 2000-ben kilenc golyót kapott a testébe, de túlélte.
Beyoncé: Dangerously In Love
A Crazy In Love (szinte szó szerint) fanfárokkal jelentette be, hogy a Destiny’s Child után Beyoncéval szólóban is számolni kell, és az album az egyik legkelendőbb dolog lett az évben. Azóta pedig, tudjuk, Beyoncé szintet lépett, de a debütálás több dala azért ma is érvényes, örökzöldnek számít.
Black Eyed Peas: Elephunk
A kilencvenes évek közepe óta működő, társadalmilag tudatos, ám nem igazán sikeres hátizsákos rapcsapatból itt lett a Black Eyed Peas a meghatározó, a slágerlistákat hosszú ideig uraló pop-rap zenekar. A befutó sláger Where Is The Love?-ban Justin Timberlake is szerepet vállalt, de ezt nem hangsúlyozták, így is szétjátszották a rádiók (nálunk is).
Dizzee Rascal: Boy In Da Corner
A 18 éves Dizzee Rascal nyers és letaglózóan energikus debütálásával megdöbbentette és térdre kényszerítette a világot. Ő lett az addig csak Kelet-Londonban fortyogó grime első sztárja. Ezután menetrendszerűen jöttek az „új underground stílus betörése a mainstreambe” sztori szokásos fejezetei (hűnek maradni a gyökerekhez, felhigítás satöbbi); a vége az lett, hogy a brit hiphop egy darabig majdnem egyet jelentett a grime-mal.
Outkast: Speakerboxxx / The Love Below
Az évtized a hiphopban részben a déli hiphop térhódításáról szólt. Ebből a szempontból fontos mérföldkő 2003-ból T.I. Trap Muzik című lemeze. A szintén déli Outkast dupla albumáról Big Boi része sorolható ide, az André 3000 által jegyzett (fél)lemez viszont túllépett a kategóriákon, amit fényesen bizonyít a lemez (és általában az egész évtized) egyik legnagyobb és egyben legjobb slágere, a Hey Ya! A formátum miatt sokan vélték, hogy ez a duó szétválása előtti utolsó lépés, de aztán még összehoztak egy albumot.
Norah Jones: Come Away With Me
A popzenében időről időre jön egy-egy bombasiker, aminek semmi köze nincs semmihez, ami éppen történik, de pont ezért csapnak le rá milliók. Norah Jones kedves, a Blue Note nevű legendás jazzkiadónál kijött (de vitatott jazzességi faktorral bíró) lemeze 2002-ben jelent meg, de 2003-ban lett az év legkelendőbb albuma a globális összesítésben; máig összesen kábé 28 millió darab kelt el belőle.
Celine Dion Las Vegasban
Ez volt a zeneipar történetének egyik legkockázatosabb vállalkozása: Celine Dion és menedzsere-férje, René Angélil rávették a Caesars Palace-t, hogy 100 millió dollár előleget fizessen egy 2003 és 2007 közötti rezidenciára, és majdnem ugyanennyit költöttek a Colosseum színházra, ahol a fellépéseket tartották. Sokan azt jósolták, hogy a Titanicéhoz mérhető katasztrófa lesz ebből, hiszen Las Vegas évtizedek óta nem szerepelt a kurrens popzene térképén – ehhez képest világraszóló siker lett, három év alatt kábé hárommillió nézővel 717 fellépésen, 385 millió dollár összbevétellel, Celine Dion pedig bérelt helyet szerzett a legjobban kereső zenészek listáján. Las Vegas pedig visszakerült a popzene térképére.
Metallica: St. Anger
A Metallica nyolcadik albuma ott van A rajongók által legjobban gyűlölt lemezek dicsőségcsarnokában nemcsak a zenekar, nemcsak a metal, hanem általában a zene történetében. James Hetfield szokott ezzel viccelni, 2022-ben például úgy szórakoztatta egy koncerten a közönséget, hogy „ez egy dal volt a kedvenc lemezetekről, a St. Angerről. Ne már, valljátok be, hogy kezditek megkedvelni; csak adjatok neki még egy kis időt, és megértitek. Játszunk róla még nyolc számot!” – aztán hozzátette, hogy csak poén volt. Vannak ugyan védelmezői a lemeznek, de még többen olyanok, akiket ma is tud triggerelni Lars Ulrich pergőjének hangzása.
The White Stripes: Elephant
A rockzene iránt érdeklődők radarjára már korábban felkerült a White Stripes, de az Elephant után kezdte találgatni a fél világ, hogy Jack és Meg akkor testvérek vagy házastársak vagy mi? Ami fontosabb: az azóta eltelt húsz évben nem született akkora hatású riff, mint a Seven Nation Army-é.
The Postal Service: Give Up
Az év legmeglepőbb sikere: Ben Gibbard (Death Cab for Cutie) és Jimmy Tamborello (Dntel) kollaborációja nem feltétlenül az első, de mindenképpen az egyik legnagyobbat szóló példája lett az indie és az elektronikus zene találkozásának, az indietronica máig tartó történetének mérföldköve. Az eredmény őket magukat is meglepte: a Sub Pop kiadó 10-20 ezer eladott példányra számított, a zenekar kevesebbre, aztán egymilliónál több lett (egyetlen sikeresebb kiadványa volt a Sub Popnak, a Nirvanától a Bleach). A név onnan jött, hogy a dalok egymásnak postán küldözgetett írott CD-ken formálódtak; az amerikai posta előbb tiltakozott, aztán inkább megállapodtak a duóval. Volt szó folytatásról, de végül nem született meg.
The Rapture: Echoes
A New York-i The Rapture lemeze (és az azt felvezető 2002-es single, a House Of Jealous Lovers) tette igazán coollá a dancepunkot, olyannyira, hogy a Pitchfork szerint ez volt az év albuma. A zenekar mellett a DFA producerduó/kiadó (James Murphy és Tim Goldsworthy) is meghatározó volt ebben az időszakban (az előbbi zenekara, az LCD Soundsystem már 2002-ben kihozta a Losing My Edge single-t, de az albummal megvárta 2005-öt).
Yeah Yeah Yeahs: Fever to Tell
Az indie rock férfiak uralta műfajába ezzel a lemezzel robbant be Karen O és zenekara. A Maps című sláger önmaga jogán is bekerült a kánonba, ráadásul ez ihlette a két popnagyágyút, Max Martint és Dr. Luke-ot az évtized egyik legnagyobb slágerének megírására, úgymint Kelly Clarkson: Since U Been Gone (2004).
Sleep: Dopesmoker
A leghányatottabb sorsú lemezek egyike, a Sleep marihuánafüstben úszó klasszikusa 2003-ban jelent meg végre a maga egészében, miután az 1996-os felvételből 1999-ben csak a zenekar által jóvá nem hagyott, megcsonkított változat jött ki Jerusalem címmel. A 63 perces egybefüggő opusz így már azelőtt legenda lett, hogy rendesen hallani lehetett, de beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
iTunes
2003-ban indult el az Apple online zeneboltja, ami 2008-ban már az USA, 2010-ben pedig a világ legnagyobb zenei áruháza lett. Azonban ez a növekedés a fizikai eladások zuhanását nem tudta ellensúlyozni; a stream (amiben Steve Jobs nem hitt) lett az a megoldás, aminek köszönhetően ismét gyarapodni kezdtek a kiadói bevételek. Ezzel együtt az iTunes nem pusztán egy átmeneti próbálkozás volt, hanem maradandó hatást gyakorolt a zeneiparra. Egyrészt hivatalosan itt esett szét külön-külön megvásárolható dalokra az album, ami évtizedeken át a zeneipar modelljének középpontjában állt (tetszik ez a sláger? vedd meg egy halom olyan számmal együtt, amik nem érdekelnek!). Másrészt az iTunes az úgynevezett loss leader üzleti modellt követte: nem baj, ha önmagában veszteséges, mert az iPodok eladásai behoznak elegendő pénzt. Ennek a hatása máig érezhető a tisztán zenei (tehát például nem egy tech óriás részeként működő) cégek küzdelmében, hogy nyereségesek legyenek.
2003-BAN VESZÍTETTÜK EL
Nina Simone
2003-ban, franciaországi otthonában, hetvenévesen hunyt el minden idők egyik legnagyobb énekese. Utolsó lemezét tíz évvel azelőtt jelentette meg (A Single Woman).
Johnny Cash
A másik legnagyobb legenda, aki 2003-ban elhunyt, Johnny Cash volt, akinek a pályája élete vége felé ismét felívelt a Rick Rubinnal készült lemezekkel. Az American IV-on (2002) hallható NIN-feldolgozás, a Hurt videója 2003-ban jelent meg, és nemcsak az életmű jelképes lezárásának számít, hanem egyben legfontosabb darabjai közé is bekerült.
Mars Volta: De-Loused in the Comatorium
Az év(tized) (vagy -ezred) finoman szólva nem a progresszív rock jegyében telt, de a 2003-ban, ráadásul egy konceptalbummal (!) debütáló Mars Volta a műfaj sajátos változatával komoly kritikai és kereskedelmi sikereket tudott elérni.
Sufjan Stevens: Greetings from Michigan: The Great Lake State
Sufjan Stevens harmadik lemezével került a kritikusok legnagyobb kedvencei közé. Hozzá kötődik az év legzseniálisabb marketingfogása: terve, hogy az USA összes államáról ír egy albumot, pompás beszédtéma lett. A 2005-ös, még nagyobb kritikai sikert arató Illinois lemezzel négy százalékos készültségig jutott a projekt, aztán nem folytatódott, és Stevens végül bevallotta, hogy csak trükk volt az egész. Pedig voltak, akik tényleg elhitték, hogy képes rá.
Ricardo Villalobos: Alcachofa
A chilei-német producer már jó pár EP-n túl volt, amikor kiadta első nagylemezét, de igazán ez betonozta be őt mint a minimal/microhouse egyéni hangú, olykor egészen valószínűtlen húzásokat is bedobó, ámde a táncparkettet mégis szem előtt tartó sztárt, akinek a hatása máig érezhető az elektronikus zenében.
Természetesen ennél sokkal több dolog történt 2003-ban is: kijött az első TV On The Radio- és Arcade Fire-EP, feloszlott a Pantera, Jay-Z meghirdette nyugdíjba vonulását a Black Albummal, Kelis Tasty című albumán ott volt a Milkshake satöbbi, satöbbi. Az év legjobb lemeze a Rhythm & Sound w/ the artists volt, bár ezt sajnos nem mindenki tudja.
szerző: Rónai András
