„Ha látok egy képet a Szigetről, mindig elérzékenyülök” – Lola Marsh-interjú

Lana Del Rey csábos melankóliája Tarantino filmzenéiben, táncos indie folk dallamokkal. Kábé ez az izraeli popduó, a Lola Marsh receptje, akik már első EP-jükkel (You're Mine) igazi fesztiválkedvencé váltak, körbeturnézták a világot, és március 24-én, azaz most pénteken Budapesten is fellépnek.

Yael Shoshana Cohen és Gil Landau zenéje nemcsak úgy hangzik, mintha épp most szabadult volna át a 21. századba egy Morricone-filmzenéből, hanem tényleg tökéletesen illik filmekhez és sorozatokhoz is, így bekerült például a Better Call Saulba is. Magyarországra szinte hazajárnak, március 24-én már hatodszor lépnek fel Budapesten, az Akvárium Klubban. Szigetes nadrágszakadásokról, a legjobb izraeli zenékről, és arról is beszélgettünk velük, hogyan dolgozta fel Yael, hogy egy fiatalkori torokműtétje után teljesen megváltozott a hangja.

Mi mindent vittetek bele a Shot Shot Cherry megírásába?

Yael Shoshana Cohen: Ezt a lemezt a Covid alatt írtuk. Épp turnéztunk, amikor beütött a járvány, és haza kellett mennünk mindössze 7 koncert után. Elég szomorúak voltunk az elején, szomorú dalokat hallgattunk otthon.

Gil Landau: Ez egy furcsa időszak volt mindannyiunk számára. Teljes bizonytalanságban éltünk, nem tudtuk, mit hoz a holnap.

Yael: The Weeknd akkor jött ki a Dawn FM-mel, és azt jó volt a koronavírus idején hallgatni. Miután annyi szomorú zenét hallgattam, Weekndtől nagyon boldog lettem.

Gil: Én Phoebe Bridgerst hallgattam sokat akkoriban. A Shot Shot Cherry-t ez a furcsa járványidőszak inspirálta, és hallhatod a lemezen, hogy sok visszafogott, szomorú dal van rajta, ugyanakkor sok szám is, amiket azért írtunk…

Yael …hogy felvidítsuk magunkat.

Gil: Hogy segítsenek túlélni, napról napra.

Yael: A Shot Shot Cherry például úgy született, hogy Gil rám szólt, hogy elég volt a szomorú számokból, írjunk valamit, amire táncolni lehet.

Van egy markáns hangzásotok, a fütyülhető indie-folk, a western filmzenék és a nagyzenekarral gazdagon hangszerelt pop keveréke. Hogyan fejlődött a stílusotok a Remember Roses-tól a Shot Shot Cherry-ig?

Yael: Minden lemezünknek van egy filmszerű hangulata, de a Shot Shot Cherry alatt volt időnk új dolgokkal kísérletezni, hiszen a világ le volt zárva. Gil stúdiójában jártunk össze, és sokat próbálgattunk különféle hangzásokat.

Gil: Valóban az indie folk dallamok és a westernhatások adják a zenénk alapját, de ezen a lemezen van pár szám, amiben másfajta dallamokat próbáltunk ki, többféle műfajt is felfedeztünk a magunk számára. Máshogy szereztünk dalokat, de ezekbe is belevittük a Lola Marsh-világot.

Melyik dalotokat érzitek a legsikerültebbnek?

Yael: A She’s A Rainbow szerintem nagyon jó. A dalszövege elég elvont, mégis mindenki tud hozzá kapcsolódni, és van egy nagyon erős hangulata. Arra elég büszke vagyok.

Gil: Én is. Annyira élveztem annak a dalnak a meghangszerelését, a lemezre pedig az első felvétel került, amit a hálószobámban rögzítettünk. Volt valami letisztultság a dalban, és abban, ahogy megszólal.

Yael: A Nights In White Satin volt a referenciánk a Moody Bluestól.

Gil: Az új lemezről nagyon mélyen kötődöm a Never Grow Uphoz. Minden érzés benne van: lehetsz szomorú, de akár optimista is, miközben hallgatod. A flow-ja minden egyes alkalommal megmozdít bennem valamit.

Yael: Az új lemezről nekem a Because of You a kedvenc. Szeretem a dallamot, ami kigurult itt, ráadásul sok üzenetet kapunk a dal kapcsán.

Már az első EP-tekkel befutottatok, körbeturnézhattátok a világot. Hogyan dolgoztátok fel a gyorsan jött sikert? Jelentett ez bármiféle nehézséget?

Yael: Nem mondanám, hogy gyors sikerünk volt, kellett hozzá idő. Már több mint két éve megvolt a zenekarunk, amikor kihoztuk az első EP-t.

Gil: Először 2007-ben találkoztunk, szóval meg kellett érnünk ehhez a projekthez. Nehézséget egyébként nem hozott a siker, inkább kihívásokat. Amikor kihoztuk az első dalunkat, a Sirens-t, és az rögtön a harmadik helyig kúszott fel a Spotify virális listáján, akkor elgondolkodtunk, hogy most mégis mit kellene csinálnunk. Lehet, hogy túlgondoltuk kicsit a dolgokat, de ha nincs sikered, akkor még jobban túlgondolod. (nevet)

Ha meghallgatjátok ma a régi dalaitokat, mit láttuk bennük magatokról, például a Remember Roses számaiban?

Yael: Ez volt az első lemezünk, amihez megvoltak az elképzeléseink, és az volt a kihívás, hogy megvalósítsuk őket. Ez egy stresszes, ugyanakkor izgalmas és üdítően naiv időszak volt számunkra, amiben azzal foglalkoztunk, hogy feltaláljuk magunkat és a hangzásunkat. Gyönyörű számokat írtunk, és nem volt sok kérdésünk utána.

Gil: Én másképp emlékszem. Nagyon sok kérdésünk volt utána, sokkal több, mint a második és a harmadik lemez után.

Yael: Tényleg?

Gil: Igen, mert akkor még tényleg kerestük a hangzásunkat, és többféle műfajjal is kísérleteztünk. Tengernyi dalunk volt, és sokáig tartott kiválogatni, hogy ezekből mi kerüljön fel a lemezre. De a naivitást én is hallom az akkori zenénkben. Nem szoktam hallgatni az albumainkat, de pár hónapja lepörgettem a Remember Roses-t először azóta, hogy kijött, és nagyon tetszett. Jó munkát végeztünk.

Yael, neked húszéves korodban volt egy hangszálműtéted, ami miatt a hangod is megváltozott. Énekesként hogyan dolgoztad fel ezt? Mit nyert és mit veszített a hangod a műtéttel?

Yael: A műtét után sokáig nem szabadott megszólalnom, ami nehéz volt, mert cserfes lány vagyok. Több hónap is eltelt, mire újra beszélhettem, és akkor szembesültem vele, hogy megváltozott a hangom: mélyebb és töredezettebb lett, mint előtte. Először nagyon mérges és szomorú voltam, mert voltak dolgok, amiket már nem tudtam megcsinálni, például nem tudtam magasan énekelni, vagy kitartani egy hangot sokáig, mert egy idő után megtört. Depressziós voltam és frusztrált, és azt mondtam magamnak, hogy ezt nem csinálom tovább, abbahagyom a zenélést. Elmentem Indiába, ahol egy évig utazgattam, és amikor visszajöttem, rájöttem, hogy nekem muszáj zenélnem. Beiratkoztam egy zenesuliba, de ott nem találtam a helyem, ezért elmentem Tel-Avivba, ahol nem sokkal később találkoztam Gillel a közös barátainkon keresztül. Egy születésnapi buliban énekeltem neki, és neki nagyon tetszett az új, megtört hangom, és ez hosszú idő után újra reményt és hitet adott nekem. Aztán elkezdtünk együtt dalokat írni, amik jól illettek az új hangomhoz.

Azóta már kibékültél vele?

Yael: Sokáig tartott, de igen, már boldog vagyok vele. Próbálom többféleképpen használni. Van egy különleges hangszínem, bár néha mérges vagyok, mert ha zajos helyeken, kocsmában vagy étteremben vagyok, és beszélek, senki se hallja, mit mondok, mert mély a hangom. Kell egy mikrofon a hétköznapokban is!

Beszéltünk arról, hogy nagy hatással vannak rátok a westernzenék. Volt olyan film, ami konkrétan is hatott valamelyik dalotokra?

Yael: Hogyne. Gyerekkoromban édesapám rengeteg westernt nézett, és a bátyámmal mindig leültünk mellé, megjegyeztük a szövegeket, aztán újra is játszottunk jeleneteket. Miután találkoztunk Gillel, és arról beszélgettünk, hogy milyen zenéket szeretünk, hamar szóba kerültek a westernek. Mutattam neki néhány jelenetet a YouTube-on, amik neki is tetszettek, és amikor elkezdtünk együtt zenét írni, ez egy jó referencia és még jobb ihletforrás volt. Ez hallatszik is az olyan dalainkon, mint az Echoes, a She’s a Rainbow…

Gil: …vagy a Darkest Hour. Még a Love Me on the Phone-ban is westernes a gitár.

Yael: A Lola Marsh gitárhangzása eléggé szorosan kötődik a westernfilmekhez.

Gil: A járvány alatt meghalt Ennio Morricone, és feldolgoztuk a Pár dollárral többért filmzenéjét. Ez az egyik legszebb szám a világon.

Mit tartotok a legizgalmasabb trendnek most a popzenében?

Yael: A dalainkban nem követünk trendeket, de az például nagyon tetszik, hogy az emberek manapság korlátok nélkül beszélnek, és kimondják, amit gondolnak. Régen voltak bizonyos gátak bennük, féltek akár káromkodni, akár érzelmesnek lenni, most már viszont mindenről írnak.

Gil: Én szeretem, hogy feltámadt a 90-es évek punk rockja, csak egy kerekebb, jobban megproducerált hangzással. A zenészek manapság kreatívabbak, nemcsak a dalszövegek, hanem a hangzás tekintetében is. Nem arról szól a popzene, hogy első verze, második verze, aztán jön a refrén, hanem képesek meglepni, és az emberek megőrülnek ezekért a zenékért.

OKOS POPZENÉVEL IS LEHET HATALMAS BULIT CSINÁLNI A SZIGETEN

A tavalyi Szigeten erősen képviselte magát az izraeli könnyűzene, hiszen rajtatok kívül Noga Erez is fellépett. Milyen manapság az izraeli színtér, kikre érdemes onnan figyelni?

Yael: Az izraeli zene nagyon színes, a hiphopban, a popban és a folkban is nagyszerű zenészek alkotnak. Az egyik legnagyobb előadónk Tuna, ő egy szuperjó rapper.

Gil: Az indie színtéren nagyon inspiráló Tomer Yeshayahu, aki amúgy jó barátom, az egyik legjobb producer pedig Yogi, ő két számunkon is dolgozott a legutóbbi lemezen.

Többször is felléptetek már Magyarországon. Melyik koncert volt a legemlékezetesebb?

Yael: Természetesen a Szigetes!

Gil: Az benne van a 3 legjobb koncertünkben valaha. A közönség teljesen megőrült, és nagyon élveztük a közös játékot, fantasztikus energiák áramlottak a közönség és a zenekar, valamint Yael és köztem. Beleadtam mindent, annyira, hogy a nadrágom is szétrepedt. (nevet)

Yael: Minden tökéletes volt. A fesztivál stábja is.

Gil: Ha látok egy képet erről a fesztiválról, annyira izgatott leszek…

Yael: …és elérzékenyülök. Volt egy fantasztikus klubkoncertünk is Budapesten a koronavírus előtt, alig várjuk, hogy visszatérjünk.

A Lola Marsh március 24-én játszik az Akvárium Klubban. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
koncertfotó: Pavla Hartmanová