Boszorkányboogie. Olimpia Splendid: 2 (lemezkritika)

A kiadó a „boszorkányboogie” kifejezést találta ki az Olimpia Splendid finn lánytrió zenéjére, ami találó, de ha ennél megfoghatóbb műfajokat akarunk mondani, akkor pszichedelikus krautrockos noise rock. Ez a kritika először a Recorder magazin 104. számában jelent meg.

Az alapot koszos, vonszolódó dobgép és monoton basszus adja meg. Erre jönnek rá a mániásan önmaguk körül keringő, furán hangolt gitárok, amik néha letérnek a jól bejáratott útról, és szanaszét tekeregnek nyikorogva, netán sajátos minimálszólót játszanak. A hol kedvesen sztondult, hol reszelős ének szintén körbe-körbe jár.

De a legfontosabb – és leginkább misztikus – dolog az, hogy mindebből nem durvulás vagy avantgárd elidegenedés jön ki, hanem vonzó, hipnotikusan belefeledkezős zene, amit akár kétszer ennyi ideig is tudnék hallgatni. Vannak dallamosabb, zajosabb és monotonan zsongó, pszichedelikus számok; akad „indie” „sláger” is (Nicotinella). A legvégére még meglepetés punkoskodás is jut. Szomorúságra egyedül az ad okot, hogy a zenekar 13 év alatt jutott a második lemezéig.

Olimpia Splendid

2

(Fonal / Kraak, 2023)

boszorkányboogie

Kulcsdal: Pupuliini

8/10

Rónai András