Áprilisban végre Budapestre jön a rockzene Vonnegutja

Lelkesedett érte Tom Waits, Cameron Crowe és Peter Buck is, az ő slágerei szólnak a Shrekben, az Amerikai szépségben, és minden második hollywoodi filmben, apja kvantumfizikai elméletéből a Marvel pedig egy komplett moziverzumot épített. Április 15-én az Akváriumban koncertezik az EELS a Bartók Tavasz keretében, mi pedig összeszedtük, miért kihagyhatatlan buli a szakállas-hegesztőszemüveges popzseni, Mark Oliver Everett első magyarországi eljövetele.

Mi az amerikai álom, ha nem ez: a 24 éves srác, akit világéletében csak a zene érdekelt, de addig csak kallódott, egy szál semmivel Kaliforniába költözik, éveken át húzza az igát szar melókban, hogy éjjelente dalokat írhasson, majd 3 év után az egyik kis kazettás demója odakerül egy kiadóhoz, és végre kijön élete első szólólemeze, rajta egy szép, gömbölyű, alternatív slágerrel (Hello Cruel World), amit aztán az épp frissen befutott Tori Amosszal turnéztat meg. Hát minden, csak nem ez: ez a srác mindössze 19, amikor holtan találja apját egy szívroham után, épp az EELS első, igen sikeres lemezét (Beautiful Freak) hozza ki, amikor a húga több sikertelen próbálkozás után megöli magát, anyját pedig gyógyíthatatlan rákkal diagnosztizálják, pár évvel később, szeptember 11-én pedig unokatestvére légi kísérőként dolgozik azon a gépen, amely a Pentagonba csapódik.

A sorsnak ez a kegyetlen, de kesernyés iróniával viselt kettőssége az alapja az EELS-daloknak, amelyek mindig is Mark Oliver Everett kapaszkodói voltak, hogy megőrizze a józan eszét nem mindennapi élete során. Mr. E-t sosem hagyta el a jó (sötét, száraz) humora, talán ezért is nevezhette a Rolling Stone a rockzene Kurt Vonnegutjának, amikor az életrajzát méltatta. Everett 2007-ben írta meg családja történetét, a Things the Grandchildren Should Know-t pedig minden idők egyik legjobb zenei önéletrajzaként emlegeti, aki csak olvasta.

„A DOLGOK JOBB OLDALA” – E-INTERJÚNK 2018-BÓL

A párhuzam találó, dalszerzőként Everett is hasonlóan kegyetlen iróniával és letagadhatatlan empátiával ír, mint Vonnegut, de legalább ennyire pontos lenne őt a gitárzenék Raymond Carverének hívni, aki csodálatra méltó tömörséggel fogalmaz, dalai lenyűgözően minimalisták, lényegretörőek. És csodálatosan változékonyak is, hiszen ez a mély személyesség azzal jár, hogy Everett-tel bármi történjék is (elválik, a szakálla miatt terroristának nézik, megint válik, 54 évesen gyereke születik), az utat talál a dalszövegeibe, és az aktuális hangulataitól, érzelmeitől függően a zenéje is mindig más köntösbe bújik. Az EELS tud farkasvonyítós, garázsos-bluesos rockslágert írni, amire Jack White is szívesen zúzna, de örömmel engedi szabadjára a Beatles-rajongását, vagy villantja meg párlemezenként az érzékeny énekes-dalszerző oldalát is, és pofátlanság, de még a vonós hangszerelés is jól áll neki, pedig az a legtöbb rockzenekarnak a tuti halála.

„A feldolgozásra váró érzések ott vibrálnak a milliós eladásokat produkáló 1996-os Beautiful Freak hiphoppal és rockkal is kacérkodó, „beckesen” sokszínű és „beatlesesen” slágeres világában, az édesanyjának és nővérének szentelt 1998-as Electro-Shock Blues szívfacsaró depressziójában, a napfényesebb, vonósokkal-fúvósokkal teletűzdelt 2000-es Daisies Of The Galaxy törékeny optimizmusában, a 2001-es Souljacker magányos terrorista fantáziáiban és nyers, bluesos garázs-rockjában, a 2003-as Shootenanny! country-folkos szelídségében és a nagyszerű 2005-ös Blinking Lights And Other Revelations dupla album boldog melankóliájában” – írtuk annak idején a Hombre Lobo, az End Times és a Tomorrow Morning albumtrilógiájáról, és az EELS makulátlan életműve azóta csak tovább színesedett.

VÁGY, VÁLÁS MEG VÁLTÁS – AZ EELS ALBUMTRILÓGIÁJA

A még szólólemezként indult, de már EELS név alatt megjelent Beautiful Freak rögtön meghozta a nagy sikereket, amit a családi tragédiákat feldolgozó, a látszat ellenére máig a legpozitívabb EELS-lemeznek számító Electro-Shock Blues követett. E pedig rövid úton Hollywood egyik kedvenc rockere lett, akinek a dalai annyi filmbe kerültek be, hogy azt számon tartani is nehéz. Ő pedig tudta, hogyan kell szórakoztatóan fricskázni a show business-t: a playbackelős Top of the Popsban miniatűr játékhangszerekkel léptek fel, és amikor ’97-ben Brit Awardot nyertek, E a Spinal Tapet kérte fel, hogy adják át nekik a díjat, a kiadónak pedig úgy intett be egyszer, hogy az aktuális slágerét (Mr. E's Beautiful Blues) csak rejtett dalként rakta fel az aktuális albumára. Spontaneitására pedig jó példa, hogy az odaverősebben rockoló Hombre Lobo például úgy született, hogy E belenézett a tükörbe, és onnan egy farkasember nézett vissza rá, de ő úgy döntött, nem a szakállát vágja le, hanem a zenéjét igazítja a kinézetéhez.

2014-ben a szokásosnál is személyesebb, az elveszett, elcseszett szerelemről szóló lemezzel jelentkezett (The Cautionary Tales Of Mark Oliver Everett), majd négy éven át pihente ki a több évtizednyi folyamatos turnézás és alkotás fáradalmait, hogy aztán a védelmi mechanizmusaink mögé bepillantó és azokat darabjaira szedő The Deconstructionnel térjen vissza. Aztán 2020-ban jött az Earth To Dora, amelynek több dalát is a fia ihlette, tavaly pedig az Extreme Witchcraft, amin újra PJ Harvey gitáros-producerével, John Parishsel dolgozott, akivel a nagysikerű, 2001-es EELS-lemezt, a Souljackert is összerakták. Parish a nyers, garázsos hangzást is visszahozta Everett életébe, aki amúgy is rockolni akart a két év pandémiás bezártság után, szóval akik az EELS harapósabb oldalát szeretik, azok jó ritmusban kaphatják el a zenekart első magyarországi koncertjén, április 15-én, a Bartók Tavaszon.

MÁSKÜLÖNBEN IGEN FÁJDALMAS – PJ HARVEY TÖRTÉNETE, BENNE JOHN PARISH-SEL

De akár nyitott Marvel-rajongóknak is ajánlott a megjelenés, akiknek a második Hangya-filmből, a Kvantummániából lehet ismerős Everett szakállas fazonja, mert a kvantumfizikus édesapjáért rajongó rendező abban megkínálta egy nyúlfarknyi vendégszereppel. Hugh Everett III a halála óta a kortárs popkultúra egyik kulcsalakjává érett, akit elismerően emlegetnek olyan menő sorozatokban, mint a Stranger Things vagy a Devs, a Marvel pedig egy komplett moziverzumot épített a munkásságára, de az idei Oscaron taroló és zseniálisan abszurd Minden, mindenhol, mindenkor se létezhetne nélküle.

A fiatalon még Einsteinnel is levelező fizikazseni alkotta meg a párhuzamos univerzumok elméletét, amit kollégái mereven elutasítottak, ő pedig a doktorija után otthagyta a pályát, és a Pentagonnál helyezkedett el, ahol magába gubózott alkoholistává és érzelmileg elérhetetlen apává vált, aki annyira távolságtartóan viselkedett a fiával, hogy az életében akkor ért hozzá először, amikor az infarktusa után megpróbálta újjáéleszteni. E dalokat is írt, és a BBC-vel filmet is forgatott édesapjáról, ami sokat segített abban, hogy kollégáin keresztül apja egy másik oldalát is megismerje: a tragédia után évekkel később jövő, de azért mégiscsak megérkező feloldozás, a sokévnyi kín, keserv és küzdelem után meglelt remény, a csakazértis kikapart boldogság E életművének egyik alappillére és fő üzenete.

Jegyvásárlás, Facebook-esemény.