„A dolgok jobb oldala” – E (Eels)-interjú

E, azaz Mark Oliver Everett 1996 óta jelentkezik Eels néven – változó kísérőkkel – többnyire igen kiváló lemezekkel. E-t azonban cseppet sem kímélte a sors, így albumain gyakran jelenik meg az élet sötét oldala. A négy év szünet után, ma, április 6-án megjelenő, ismét csúcsformát mutató The Deconstruction című tizenkettedik LP végre jó híreket is közvetít – például pár hónapos fiához írt altatódal formájában.

Az új albumot négy év szünet előzte meg, ami manapság már nem is annyira ritka egy karrierben, de nálad csak egyszer volt ilyen hosszú kihagyás.

Lehet, hogy a 2005-ös Blinking Lights és a 2009-es Hobre Lobo között technikailag nagyobb szünet volt néhány hónappal, de akkor igazából nem álltam le, sőt. Volt több turném, válogatáslemezeket adtam ki, könyvet jelentettem meg, koncertfilmet készítettünk, szóval sűrű évek voltak. Azzal szemben most volt először a karrierem során olyan, hogy hosszú ideig szüneteltettem a zenélést.

A HOBRE LOBÓVAL KEZDŐDŐ TRILÓGIÁRÓL ITT ÍRTUNK.

Azon túl, hogy szerepeltél a Love című tévésorozatban, nem sokat hallhattunk rólad. Mivel teltek ezek az évek?

A normális emberek évente vesznek ki kisebb szabadságokat, hogy vakációzzanak, kipihenjék magukat. Én az elmúlt huszonöt évben csak dolgoztam, ráadásul elég kemény tempóban, úgyhogy végre rendesen szabadságoltam magam.

Az előző lemezedről (The Cautionary Tales Of Mark Oliver Everett, 2014) azt nyilatkoztad, hogy „feláldozom a büszkeségemet, hogy az emberek tanulhassanak a hibáimból. A legnagyobb hibám az, hogy soha nem veszem észre, amikor épp jó helyzetben vagyok.” Az új LP alapján ez változott és egészen felemelők a dalok rajta.

Remélhetőleg ez a lemez valóban felemelőbbnek hat, bár számomra minden dal arról szól, hogy erőt vegyek magamon és pozitívabb legyek, a dolgok jobb oldalára koncentráljak. Az új dalok talán kicsit jobban játszanak azzal, ami az együttérzés és az általánosabb pozitivitás között húzódik. És még az előzőnél is nyíltabb album.

Amikor új lemezen dolgozol, mindig nagyon mélyen elmerülsz benne. Milyen volt ezt a lemezt elkészíteni?

Most először tényleg hosszú szünet után dolgoztam új lemezen, ami új szituáció volt. Nagyon ritkán kapott el az ihlet, hogy írjak egy-egy dalt, dalkezdeményt. És csak sok idő után jutottam el oda, hogy elkezdjek azon gondolkodni, hogyan fognak ezek albummá összeállni. Ezúttal lassú volt a folyamat.

A dalok között hangulatos, pasztorálos instrumentális részek is helyet kaptak. Ezekkel mi volt a célod?

Amit igazán szeretek az instrumentális zenében az az, hogy tiszta érzéseket közvetít. Nem lehet semmit belelátni a szövegekbe. Minden szívből jön, semmi az elméből. És ez mindenkire másképp tud hatni. Persze, ez végül is igaz bármilyen dalra, de nekem ezt jelentik ezek az átkötők. Olyan, mintha egy létrát tennél a következő dal elé, és ezen keresztül tudnál feljutni azokhoz.

A lemez egyik legszebb része a The Unanswerable című instrumentális dal. Megválaszolható a kérdés, hogy miről szól? Vagy az In Our Cathedral című záródalban a válasz?

Mindig a nagy kérdésekre keressük a választ, de arra is rájöhetünk, hogy azokra nincs válasz. Szóval nem is érdemes feltenni a kérdéseket. Vagy persze érdemes, de ne feltétlenül várjunk rájuk feleletet.

Az Archie Goodnight egyértelműen egy altatódal. Kinek szól?

A fiamnak. Van egy tízhónapos fiam.

A 2008-ban megjelent Things The Grandchildren Should Know című könyvedben humorral kezeled, hogy nincsen fiad, de írtál 2005-ben ezzel a Dolgok, amiket az unokáknak tudniuk kell címmel egy dalt is. És a könyvben még idézel is egy francia interjút, amelyben a riporter nem értette a szarkasztikus megjegyzésed arról, hogy egyből unokákat szeretnél.

Igen, a könyv címe végre értelmet nyert! (nevet)

Rengeteg filmzenén, filmdalon dolgoztál már, most nemrég még tévésorozatban is szerepeltél. Milyen a viszonyod Hollywooddal?

Nincs igazán viszonyom vele. Szerencsémre sok rajongóm dolgozik benne, így kapok felkéréseket és azt azért szórakoztató látni, hogy egyes szerzeményeim mennyire megváltoznak, ha mozgókép mellé kerülnek.

Ma már talán több pénzt tud keresni egy zenész filmes munkákkal, mint lemezeladással. Hogyan értékeled a folyton változó zeneipart ma?

Minden alkalommal, amikor új lemezt készítek egyre rosszabb a helyzet. Minden alkalommal új dolgokat kell megtanulni a zeneiparról, különösen most, hogy négy év után tértem vissza a körforgásba. A zeneipar egyre rosszabb állapotba kerül, ez nem kérdés.

A dalaid döntően személyes hangvételűek, a világ állapotáról inkább csak apróbb referenciák segítségével értekezel. Most is azt nyilatkoztad a sajtóanyagban, hogy „a világ éppen megőrül, de ha keresed, még mindig nagy csodákra lehet lelni benne.” Hogyan látod a világot jelenleg?

A világ valóban nincs a legjobb állapotban, sőt, könnyű reménytelennek látni bizonyos helyzeteket, de mindig arra próbálok emlékezni, hogy minden rossz dolognak vége szakad egyszer. Sokszor meglepően gyorsan. Még ha most úgy is látszik, hogy ez a folyamat fényévekre van. Remélem, hogy az új lemezen néhány dalban van valamiféle olyan pozitivitás, remény, amibe az emberek kapaszkodni tudnak. Mert erre most nagyobb szükség van, mint korábban bármikor.

interjú: Dömötör Endre
E-fotó: Gus Black

a friss nagylemez: