A YouTube-ról The Hybrid Drummerként ismerős Jancsovics Máté és társa, Domonkos Gábor élő hangszerekkel játszanak elektronikus tánczenét, a house és a techno határain belül, kívül és szerteszét. Hogy milyen ütősen és frappánsan, azt ebben a friss, 3 számos live sessionben megnézhetitek.
A Punnany Massifban, a BSW-ben és Szakács Gergőnél is doboló Jancsovics Máté és a TNT-ben, valamint Deniznél basszusozó Domonkos Gábor 2018 óta szólaltatják meg az elektronikus klubzene különböző műfajait élőben, hangszeresen, egy DJ-szetthez hasonló hangzással. Eredetileg trióként indultak, amelyben a Turboban is billentyűző Szatmári György, alias Dure hozta a samplereket és az elektronikát. 2019-ben ki is jöttek egy neurofunkos, drum 'n' basses, trapes, house-os EP-vel, ami a Recorderen debütált, egy évre rá pedig még egy kislemezzel, de a Covid alatt kénytelen voltak leállni, és időközben a koncepció is megváltozott. Máté egy nyersebb, minimálabb elektronikus hangzás felé akart elmozdulni, ezért duóban folytatták a Covid után. Gábor effektezett basszusgitáron, Máté pedig hibrid, akusztikus és elektronikus eszközöket vegyítő dobszetten játszik (ő volt az, aki pár éve pontosan lekövette dobon Busta Rhymes szélsebes rapjét, amit Busta is megosztott, de a filmzeneszerző Junkie XL is felkérte egy videóra, miután YouTube-kontentjeire külföldön is felfigyeltek). Néha vendégénekesek is csatlakoznak hozzájuk a koncerteken (legtöbbször talán Kocsis Bence, azaz OIEE), de most egy velős, instrumentális szettet mutatnak be.
„A duónk hangzásvilága egy house / techno DJ szetthez hasonló, viszont ezt a zenei textúrát élőben, egy hibrid dobfelszerelés és egy effektezett basszusgitár segítségével valósítjuk meg. Az élő hangszerelés teret ad az improvizációnak is, így a zenekar és a közönség dinamikája együtt tud mozogni, és a koncert a végére remélhetőleg igazi eksztatikus élménnyé válhat. Az Arzenálban készült live session videó egy ízelítő abból, hogy mit csinálunk a koncerteken” – mondták Mátéék a most debütáló, maximálisan táncos felvételről, amelynek mix-maszterét iamyank készítette el.
A Hybrid Drummer Duo legközelebb február 27-én lép fel a Központban, a buli ráadásul ingyenes. Facebook-esemény errefelé.
The Hybrid Drummer a Facebookon. YouTube-on. Patreon. Honlap.
fotó: Mészáros Áron
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.