3ONS – Itt az első szám az Oláh Krisztián Quartet új lemezéről!

2024.07.01. 10:57, srecorder

olahkrisztianquartetvrohonczianita-17.jpg

Negyedik lemezén dolgozik az idén már ötéves Oláh Krisztián Quartet, amely a zongorista szerzői lemezei után a zenekar hangzását helyezi középpontba.

Krisztiánék most sok időt hagynak az ötletelésre, a kísérletezésre, és a szezonban négy Budapest Jazz Club-koncertet is rászántak erre az alkotói folyamatra. „Sokat gondolkodom az ihletről, mely általában a legkülönbözőbb formákban jelenik meg. Az idei szezonban négy koncerten rendeztük – eddig csak a fejemben létező – mappákba az eddig megjelent három album szerzeményeit, és befűztük a legújabbakat. Impulzivitás és improvizáció, Programzene, Hommage á, Számok és a matematika voltak a mappák címei” – mesélte a zongorista-zeneszerző a készülő anyagról, melynek első számához a Magyar Zene Házában forgattak egy live session videót, 

„Úgy érzem, megérett a formáció arra, hogy öt év elteltével – rengeteg komplex egyéni és zenei feladat megoldása után – olyan albumot rögzítsünk, melyben a négyünk kémiája igazán érvényesül. A 3ONS (trionsz, 30ns, eons… :)) az első kompozíció az új anyagból, egyfajta trükközés a hármas és harmincas számmal (nagy megszállottja vagyok a számoknak), és egy kis utalás a csillagászati mértékegységre (nem a villanyszámlák feladójára), az eonokra.”

Oláh Krisztián Artisjus-, Junior Prima-, és kétszeres Orszáczky-díjas zongoraművész, zeneszerző legfontosabb zenei projektje a Quartetje, melybenOláh Kálmán (szaxofon), Orbán György (nagybőgő) és Serei Dániel (dob) játszik mellette. A zenekar eddig három albumot hozott ki: a debütáló At the back of my mindhoz (2020) képest a dupla vinylen is kijött Crescendo (2022) Krisztián zeneszerzői útjának egyik fontos fejlődési fázisa volt, amin az impulzív, ösztönös írásból a tudatosság felé fordult. Harmadik nagylemezük, Music for 24/7 tavaly tavasszal jelent meg, különlegessége, hogy a híres angol fúvós trió, a TRYPL Horns is közreműködik rajta, aki a Zene Házás lemezbemutatón is felléptek a Quartettel.

„A MINŐSÉGI KULTÚRAFOGYASZTÁS KÖZÉRDEK” – OLÁH KRISZTIÁN A MAGYARRADARUNKON

 

Oláh Krisztián a Facebookon. Krisztián honlapja. TRYPL Horns a Facebookon.

Fotó: Rohonczi Anita.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2024/07/01/3ons_itt_az_elso_szam_az_olah_krisztian_quartet_uj_lemezerol
3ONS – Itt az első szám az Oláh Krisztián Quartet új lemezéről!
süti beállítások módosítása