Lemeztáska: Miller Dávid

2022.12.13. 17:16, vferi

wide_42.jpg

Szerepel filmekben (Pappa pia, Vörös veréb), magyar (A tanár, Mellékhatás, Alvilág, Jófiúk) és külföldi (Halo, Terror, Batiste) tévésorozatokban, műsort vezet (X-Faktor, Reggeli), rengeteget szinkronizál (például Timothée Chalamet-t a Kisasszonyokban) és közben egy zenei karriert is visz. Diazzal és Mórocz Tomival együtt csinálták a Szombat című dalát, a Süt a nap szövegét Beton.Hofi írta, idén featolt a Playbánián, volt a közös dala Lil Frakk-kal, hamarosan jön a Gyöngyhajú lány-feldolgozás Hundred Sins-zel, illetve mindjárt dropol a Somogyvári Dániellel készült Szex és minibár egy Büki Balázs rendezte klippel, a nemrég mozikba került Átjáróház végefőcímdalát is ő énekli, jövőre pedig érkezik az első albuma. Ez a cikk először a Recorder magazin 98. számában jelent meg.

Első zenei emlék

Ahogy anya énekli, hogy „Digi-dagi daganat, kergeti a halakat, de a halak ügyesek, Digi-dagi elesett! Ááááh”, és belefúj a hasamba.

Első lemez, ami saját pénzből vettél

The Eminem Show. Lehettem hatéves, és akkor nagyon más zenéket hallgattunk otthon. Mégis a borítója miatt megvettem magamnak egy osztálykiránduláson. Akkor találkoztam először ilyen zenével, rongyosra hallgattam. Ott kezdődött az első nagy zenei kikacsintásom, ami most is tart.

Meghatározó koncertélmény nézőként

2005, Duran Duran a Wembley Arenában, apukám nyakából. Vagyis azt tilos volt, úgyhogy le kellett ülnünk. Életem első igazi koncertélménye, soha nem fogom elfelejteni, még úgy se, hogy három számmal a vége előtt már nyaggatam apát, hogy menjünk, mert álmos vagyok. Ez néha azóta eszembe jut, és nem értem. Vagyis de, de akkor is kínos.

Meghatározó koncertélmény előadóként

Amikor most nyáron először álltam a Budapest Park színpadán, 11 ezer ember előtt. Hundred Sins barátommal sok más közreműködő vendéggel melegítettük a színpadot Azahriah-ék előtt, és a hamarosan megjelenő Gyöngyhajú lány-feldolgozásunkkal zártuk a szettet, ami ott premierezett, mégis mindenki énekelte. Elég hidegrázós volt.

Első zenekar, amiért rajongtál

Bon Jovi. Kábé háromévesen. De persze máig is. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy láthattam őket élőben.

Zene, ami zenélésre inspirált

Minden zene, ami elsőre dúdolásra késztet. Ha ez megtörténik, általában tudom, hogy este írogatni fogok valamit.

Kedvenc magyar lemez

Beton.Hofi: Playbánia. Borzalmasan hálás vagyok Ádi barátságáért, és azért, mert kábé jobban bízik a zenei képességeimben, mint én magam, és persze azért meg különösen, hogy felkerülhettem erre a lemezre. Szerintem ez egy tökéletes lemez, minden van benne, amit egy album adhat. Igazi mozizós hullámvasút.

Kedvenc rocklemez

Guns N’ Roses: Appetite for Destruction.

Kedvenc poplemez

The Weeknd: Starboy.

Kedvenc hiphoplemez

Travis Scott: Birds in the Trap Sing McKnight. Tudom, hogy ez trap, meg újhullám, de azért egy elég para album.

Kedvenc elektronikus zenei lemez

Lehet, hogy ezzel nem leszek népszerű, de nekem a Boris Brejcha: Feuerfalter Special Edition a legtöbbet hallgatott elektronikus album.

Bűnös zenei örömöd

Ha tényleg szeretnék kikapcsolni, akkor Chopint hallgatok. Általában este, hosszú vezetés közben, lenémított mobillal. Nagyon nevettem, amikor ugyanebben a rovatban Szeleczki Rozinál olvastam egy kábé ugyanilyen választ. Átérzem.

Kedvenc videoklip

Ami először eszembe jut, az Miyagi & Andy Panda: Yamakasi. Elég erős klip, nem túl vidám, de hihetetlen meghökkentő képek vannak benne, meg az egész megvalósítás elképesztő.

Ember, akit a leginspirálóbbnak tartasz most

Beton.Hofi.

A legjobb sor dalszöveg, amit valaha írtál

„Azért nyúltam szerekhez, hogy legyen erőm a szerephez” (Beton.Hofi: TOM HANKS).

Zene, amitől boldog leszel

Mac Miller: Dang.

Zene, amitől libabőrös leszel

Rüfüs Du Sol: Innerbloom.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

CamelPhat & Elderbrook: Cola.

Dal, amit bárcsak te írtál volna

A Happy Birthdayt.

Dal, amit a zuhany alatt énekelsz

Jason Derulo: Whatcha Say. Belemehetnék, hogy elkezdem kimagyarázni, de inkább nem. Igazából jó kihívás.

Minden idők legjobb lemeze

Ha összességében nézném, akkor egy Michael Jackson-lemezt mondanék, nem csak a zsenialitása, zeneisége miatt, hanem mert az utolsó igazi giga-mega-szupersztár volt, és annyival járt előrébb a koránál, hogy még csak most kezdegetjük érteni, meg felzárkózni. (Mondom ezt minden botrányától függetlenül, én azokról nem tudok és nem is szeretnék véleményt nyilvánítani.) De ha egy közelebbit kéne mondanom, időben, meg magamhoz, akkor Red Hot Chilli Peppers: Californication. Közben meg valamiért mégis elsőre a Masego: Lady Lady album ugrott be először, ami számomra ugyanúgy valid, szóval inkább nem is mondok semmit.

Legalulértékeltebb magyar előadó

Platon Karataev.

Kedvenc filmzene

Rengeteg filmzenét hallgatok. Imádom az összes klasszikust, de azt mondom, amit a legutoljára hallgattam, és számomra az egyik legszívbemarkolóbb: amit Ludovico Einaudi írt az Életrevalók című filmhez.

Kedvenc sorod egy hiphopszámban

“Fake my death, go to Cuba, that’s the only option” Kendrick Lamar: Element. Egyébként akár ezt is írhattam volna a legjobb hiphopalbumnak.

Legjobb szakítós szám

Ha fáj a kis szívem, vagy esetleg szakítós szituban vagyok, akkor szeretek elmerülni benne és szomorú dalokat hallgatni. Rendszeresen kerül elő ilyenkor egy kis Lil Peep, XXXTentacion, 6lack. De ez is sok mindentől függ, Metallicára is szeretem sajnálni magam.

Legjobb zene forradalomhoz

Rage Against the Machine: Killing in the Name. Top!

Szeretett zene, amit az istennek sem tudtál megkedveltetni a barátaiddal

Rengeteg harcom volt a barátaimmal, főleg a se nem angol, se nem magyar nevű dalokkal. De a melodic technós korszakomat is idő volt, amíg megszokták, nyilván mielőtt még ekkora hype-ja lett.

Énekes, akinek a halála a legjobban megrázott

Mac Miller. De mondjuk arra is biztosan örökké emlékezni fogok, amikor megszakítottak egy Wimbledon-meccset, mert meghalt Michael Jackson.

Zenei trend, aminek a legjobban örülsz most

Hogy ilyen nagy hullámát éli a magyar zene. Azt látom, hogy a közönség igényli is, és szereti is a magyar előadókat, járnak koncertekre – már amikor épp nyitva van a világ, és ez jó! Maradjon is így.

Kedvenc filmjeleneted, amiben egy zeneszám szól

A BlacKkKlansmanben a Too Late to Turn Back Now. Olyan jó, hogy szinte végigmegy a szám teljesen. Szerettem a filmet is, és hát Laura Harrier nekem egyébként is gyenge pontom.

Zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis szereted

Psy-tech.

Mit hallgatsz mostanában repeaten?

Saját cuccokat, kiadatlanokat.

Dal, amire muszáj táncolnod

Az a baj, vagy nem baj, hogy én kábé azonnal elkezdek valamit mozogni, ahogy zenét hallok, szóval bármi.

Dal, aminek kívülről tudod a szövegét

Hatalmas szövegolvasós és -tanulós vagyok. Legalábbis voltam, még amikor kisebb voltam, szóval nagyon-nagyon sok van. De mondjuk Linkin Park-számoknál esélyesen nem sokat hibáznék.

Énekes, akivel a legszívesebben csókolóznál

Ez úgyis csak a fantáziámban létezik, szóval nem egyet fogok mondani. A három óriási szerelmem, akikkel (akár nem csak) csókoloznék: Dua Lipa, Ariana Grande, Jorja Smith.

Zenész, akitől a legjobban meg voltál illetődve találkozáskor

Presser Gábor.

Zenekar, aminek a nevét magadra tetováltatnád a leginkább

Aerosmith. A logo is hihetelen nagy klasszikus, meg imádom is őket persze.

interjú: Varga Ferenc 
headerfotó: 
Németh Zsófia

https://recorder.blog.hu/2022/12/13/lemeztaska_miller_david
Lemeztáska: Miller Dávid
süti beállítások módosítása