"Mindenki unja most a vonósokat" - Lucrecia Dalt-interjú

Lucrecia Dalt egyike azoknak a női szerzőknek, akik elhozták az ambient/kísérleti zenei újhullámot a múlt évtized második felében. A kolumbiai születésű, de egy ideje már Berlinben élő művész a 2018-as Anticlines és a 2020-as No Era Solida lemezeivel olyan elismeréseket söpört be, hogy ma már egyre gyakrabban kérik fel horrorfilmzenék írására is. Ezekről, és az októberben megjelent ¡Ay! című albumáról beszélgettünk vele, ami a várakozásokkal ellentétben egy hagyományosabb, trópusi zenéken alapuló dalgyűjtemény. Ez az írás először a Recorder magazin 98. számában jelent meg.

Az új albumod sajtóanyagában több helyen is előfordul a sci-fi műfaji megnevezés, illetve a “sci-fi storytelling” szókapcsolat. Miért tartod ezt fontosnak, illetve miért választottál sci-fi esztétikát ahhoz a lemezedhez, ami hangzásában a legkevésbé futurisztikus az eddigiek közül?

Mert a sci-fi vagy tudományos fantasztikum szokott a legtöbbször lehetőséget biztosítani arra, hogy eljátsszunk gondolatokkal, helyzetekkel, és feltegyünk fontos kérdéseket. A saját emberi korlátainkat feszegetheti a sci-fi. És tény, hogy az ¡Ay! egy tradícionális zenei elemekből építkező album, de a szövege, üzenete meglehetősen spekulatív.

Ez az első albumod, amin ténylegesen dalok vannak, nem tételek vagy trekkek. Az ¡Ay! nem kísérleti zene, mint a No Era Solida vagy az Anticlines. Mi eredményezte ezt a váltást?

Azt hiszem, egy kicsit elegem lett azokból az absztrakt zenékből, amik a No Era Solidáig jellemeztek engem. Mindig is szerettem volna írni egy lemezt, ami a kolumbiai gyökereimre és a fiatalkori zenei emlékeimre hagyatkozik. Újra fel akartam fedezni magamnak a melódiát és a hagyományos dalszerkezetet, mert zeneszerzőként nagyon keveset foglalkoztam még ezekkel.

Hogyan születtek meg a dalszövegek? Egyenesen költői hatásúak, nagyon érzékletes képekkel dolgozol.

A szövegek egy történetből erednek, amit Miguel Prado filozófussal írtunk közösen egy megbízásra készült, Pedis Possessio nevű projekt során. Ennek keretében beszélgettünk sokat az emberi tudatról, mert mindketten követjük Alva Noe munkásságát a témában, de hatással volt ránk a sci-fi filmek iránti rajongásunk - kiderült, hogy mindketten imádjuk A Földre pottyant férfit, a Piknik a Függő sziklánált, a Tilda Swinton főszereplésével készült Friendship's Death-t és A látogatást Michael Madsentől -, valamint mindkettőnket érdekelnek a mitológiák. Ezekből együttesen született meg Preta, az album képzeletbeli főszereplője, aki idegenként érkezik a bolygónkra, és felfedezi az embert, az életet és a szerelmet.

Az album helyenként könnyed, de máskor baljós hangulata megjelenik a hozzá készült videóklipekben is. Itt érhető tetten jobban a mitológiai hatás, ugye?

Igen, például Preta a Dicen című szám klipjében feloldódik a vízben, és a baljós hangulathoz felhasználtuk a spanyol tengerpart elhíresült Csend-háromszögének (The Triangle Of Silence) rejtélyét, ahol számos megmagyarázhatatlan eltűntést regisztráltak az utóbbi évtizedekben.

Az ¡Ay! mellett dolgoztál tavaly két horror soundtracken is, ebből az egyik az HBO Maxon futó A baba, a másik a The Seed című filmhez készült. Melyiket élvezted jobban, és milyen volt megrendelésre írni?

Mindkettőt szerettem csinálni, de A baba egyértelműen közelebb állt hozzám, mert művészként és esztétikailag is jobban tudtam azonosulni a történettel és a készítők elképzeléseivel, ráadásul nagyon kíváncsiak voltak az ötleteimre, és hogy ezek miként formálhatják a sorozatot. Azt ugyanakkor eléggé szoknom kellett, hogy adott jelenetekhez adott hosszúságú zenéket írjak, ez egyáltalán nem könnyű feladat.

Jól érzem, hogy a horror is közel áll hozzád a sci-fi mellett?

Igen. Épp a napokban néztem meg Rodney Asher A 237-es szoba című dokumentumfilmjét a Ragyogásról, de imádom Hitchcock klasszikusait is, vagy amikor egyesen találkozik a horror a sci-fivel: A nyolcadik utas: a Halál, az Agyfürkészők, A dolog és a Ne nézz vissza! mind nagy kedvenceim.

Mit gondolsz, minek köszönhető, hogy az elmúlt pár évben rengeteg kísérleti zenészt bíztak meg horror soundtrackek komponálásával?

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor szerintem mindenki unja most a vonósokat. És ne érts félre, imádom Mica Levit vagy Bernard Hermannt, de most másra vágynak az emberek. Ugyanakkor valahol értem is, hogy ezek a fura elektronikus hangok, zajok miért működhetnek jól egy horror alatt.

interjú: Velkei Zoltán
fotó: Aina Climent

LEMEZKRITIKA

Előadó: Lucrecia Dalt
Cím: ¡Ay!
Kiadó: Rvng Intl.
Megjelenés: 2022. 
Műfaj: elektronikus, bolero, mambo, salsa, merengue
Kulcsdal: Atemporal
Osztályzat: 9/10

 

Kevés szerző mer olyan élesen váltani, ahogy Lucrecia Dalt teszi az új albumán. Az eddigi munkáira jellemző zajos-zörejes, bizarr hangulat helyett az időérzékelésünkkel játszik most az ¡Ay!-on, ami a tradicionális, trópusi zenei műfajok megidézésének köszönhetően a felületes hallgató számára olyan, mintha ötven-hatvan éve készült volna, de ha jobban fülelünk, akkor előkerülnek a kortárs absztrakt elektronikai elemek, hangeffektek is, igaz, ezek többnyire nagyon óvatosan vannak elhelyezve a dalok hátterében (de kivétel például az Enviada, ami a gyűjtemény idioszinkratikus pontja). 

Történetmesélésében emelkedik ki igazán a lemez: a Preta nevű idegen lény megérkezése a bolygónkra, és az emberi élet megtapasztalása önmagában is érdekes koncepció egy ilyen hangszerelésű albumnál, de Dalt rendkívül költői szövegei és előadásmódja egészen egyedi színezetet ad a végeredménynek. Egy nagyszerű életmű izgalmas, új fejezete az ¡Ay!, van egy érzésem, hogy sokat fogunk hallani még Daltról.