„Ha mégis a létünknek a semmi a tétje, mennyit érhet az enyém a tiedért cserébe?” – Dupla VENI-premier

2022.11.01. 18:35, srecorder

Szász Veronika és Bata István egészen egyedi hangú, a finom elektronika, a játékos jazz és a magyar népdalok határán mozgó duója februárban itt, a Recorderen mutatta be új nagylemezét (Az út), amit aztán áprilisban egy telt házas lemezbemutató koncert követett a Magyar Zene Házában. A VENI mostanra elkészült első klipjével is (If It Does / Ha mégis), ráadásul a teljes lemezbemutató koncertet is elérhetővé tették. A dupla premierről Szász Veronika mesélt nekünk.

„2018 óta – amióta a VENI nem csak a grafikus munkásságomat jelző brand név, hanem egyúttal a saját zenei kísérleteimet is összefoglaló band neve – minden évben kijöttem egy lemezzel. Az út a negyedik VENI-nagylemez, aminek a koncepciója az előzőekkel ellentétben nem annyira a zenei kísérletezés jegyében, mint inkább abból a célból jött létre, hogy összefoglaljam mindazokat a fogalmi szimbólumokat, melyek gondolkodásom gerincét adják, és alkotói világomat meghatározzák.

„VAJON ÚGY IS ELÉNEKELHETEM, HOGY ÉN MÉG KÉPZELETBEN SEM HORDTAM SOHA TŰSARKÚT ÉS NEM IS TERVEZEK?” – VENI-INTERJÚNK.

Ez nem jelenti azt, hogy ezúttal sikerült olyan zenét írni, aminek stílusa sokkal könnyebben bekategorizálható, mint az ezt megelőzők esetében, de ez most sem volt cél. A fontos az volt, hogy magyar nyelven írjak és olyan zenei elemekből építkezzek, amelyek a legkorábbi életszakaszomban járultak hozzá az identitásom megformálásához – ez a népzene és a liturgikus zene –, és olyan dalok szülessenek, amiket bárki könnyedén el tud énekelni és zenei kíséret nélkül is életre kelnek, akárcsak a népdalok.

Az album 2022 elején jelent meg és április 3-án mutattuk be – nagy örömömre a választások ellenére is telt ház előtt – a Magyar Zene Házában. Már a dalok írásakor tudtam, hogy szívem szerint kórussal adnám elő őket, mert a zeneiségemet legalább annyira meghatározza a kórusban éneklés, mint a folklór vagy szakralitás, és mert a másokkal való éneklés ezen formája folyamatosan hiányzik, amióta nem csinálom. Semmihez sem fogható élmény, amikor összeadjuk magunkat egy nagy közös egységgé, és együtt zengünk valamit, amiben mind egyként hiszünk. Boruzs László zeneteoretikust, a DISCANTUS kórus tagját kértem fel, hogy írjon kórusátiratokat, mely folyamatokban Bata István duópartnerem is aktívan részt vett. A műveket végül a vendégekkel kiegészült Discantus kórussal együtt adtunk elő, akik név szerint: Morvay Judit, Hajós Nikolett, Mocskonyi-Ligeti Orsolya, Polonyi Artemisz, Farkas Alíz, Dóra Emese, Boruzsné Bűdi Katinka, Berkesi Boglárka, Ludmány Péter, Boruzs László, Mocskonyi Márton, Nemes Krisztián és May Zoltán.

A lemezbemutatóról – amiről a felvételeket Dobay Teodor és Szilágyi Péter készítették – két dal maradt ki, az Utasok, amit Dobozy Ágoston játszott volna el – ha nem lett volna még aznap is pozitív a Covid-tesztje – ahhoz hasonlóan, ahogyan a lemezre is feljátszotta tavaly novemberben a SuperSize Recording stúdióban. Az alaptémát és az akkordmenetet én hoztam, és arra kértem, hogy bontsa ki szabadon, abból inspirálódva, amilyen belső képet megfogalmazok neki hozzá. A lemezre végül az a verzió került fel, amiben „Eric Satie-gellert kapott Veni”-nek képzelte magát. Ezt a képet ő fogalmazta meg. A koncerten is ez lett volna a feladata, hogy semmilyen fix figurával ne készüljön előre, hanem majd kap egy belső képet, amit ott helyben, spontánul kell kibontania. Ez a „felszálló léghajó” lett volna, ami a saját belső képem volt arra a koncertre.

„ÉNEKLÉS KÖZBEN HEGEDŰNEK KÉPZELTEM MAGAM” – VENI AZ ÚTRÓL.

A másik dal, amit duóban adtunk volna elő, az a Ha mégis. Mivel mi már rengeteget zenéltünk együtt annak idején, ezért ezt is úgy képzeltem el, hogy improvizálunk, és érzésből, a régre nyúló zene általi egymásra hangoltságból adjuk elő. Ez is elmaradt, de az ezzel kapcsolatos hiányérzetemet most kárpótolta az, hogy készült hozzá egy klip, amit Bollók Máté cinematográfus készített a MOME Filmstúdiójában. Egy letisztult, mozgalmasságtól és látványosságtól mentes képsorozatot szerettem volna, ami kifejezi, hogy a zeném is inkább lassít, befelé figyelésre ösztönöz, és arra biztat, hogy bátran és szabadon fedezzük fel a „semminek terét”, amivel akkor találkozhatunk, amikor kiüresítjük elménket, magunk mögött hagyjuk az ego zaját, és meglátjuk, hogy mi van a lelkünk mélyén. A klip főszereplője a bal kezem, aminek jellegzetes, loopszerű, vezénylő mozgására a közönség hívta fel a figyelmem az elmúlt évek folyamán. Amióta magam is figyelem, hogy mit csinálnak éneklés közben a tudat irányítása alól kivonódott kezeim, azóta azt a megállapítást tettem, hogy a bal kezemmel akkor vezetem magamat, amikor ebbe a semminek nevezett titkos belső térbe tartok, a jobbal pedig akkor, amikor visszafelé jövök onnan.

A klipben lévő színeket, amiket magamtól simán elhagytam volna a maximális minimalizmus kedvéért, Bollók Máté komponálta bele, remekül ráérezve arra, hogy ez a dal a zenei szinesztéziám szerint éppen kék és lila. A füsthöz én ragaszkodtam, mert engem kiskorom óta megnyugtat a gomolygó füst látványa, és mert annak idején – amikor életemben először láttam mesterséges füstöt egy előadáson – elhatároztam, hogy ha egyszer majd olyan nagy sztár leszek, mint azok, akiket akkor csodáltam, szeretnék egy ilyen klipet, amiben gomolyog a füst. Idén ősszel pedig úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, most vagy soha: elő a füstgéppel!”