Júliusban felbukkant a neten Mark Lanegan utolsó fellépése, amit mindössze 63 km-re írországi otthonától, az Európa nyugati végpontjának tekintett Dingle-félsziget kisvárosa, Dingle templomában adott. Egy halála után előkerült interjúban pedig az elmúlásról, Nick Cave-ről, és arról is mesélt, hogy miért utálja, ha Tom Waitshez hasonlítják.
2020 decemberében lépett fel a koronavírus miatt élőben streamelt fesztiválon, az Other Voiceson Mark Lanegan, ami a Straight Songs of Sorrow novemberben a Dürer Kertet is érintő európai turnéjának tulajdonképpen a bónuszállomása volt. Egyben pedig egy különleges koncert, mert több dal is itt debütált élőben az utolsó szólóalbumról, mint az Apples from a Tree, a Bleed All Over, vagy a This Game of Love, amit Lanegan lemezen és a koncerten is a feleségével, Shelley Briennel énekelt.
Lanegan a brutálisan őszinte önéletrajzi könyve megírása után, „kísérőlemezként” rakta össze a Straight Songs of Sorrow-t, amit a többinél (is) őszintébb lemezének tartott. „A könyv megírása nem hozott számomra katarzist. Csak kinyitottam vele Pandóra szelencéjét, ami tele volt fájdalommal és szenvedéssel. Mélyre ástam, és előjöttek olyan emlékeim, amiket 20 éve temettem el. De amint elkészültem a könyvvel, elkezdtem ezeket a dalokat írni, és rájöttem, hogy nagy érzelmi mélység rejtőzik bennük, mert mindegyik kapcsolódik valamelyik emlékemhez a könyvből. Megkönnyebbülés volt visszatérni a zenéléshez. Aztán rájöttem, hogy ez volt a könyv ajándéka: a dalok. Nagyon büszke vagyok erre az albumra” – mondta róla.
EZ PEDIG MARK LANEGAN MEGHATÓAN SZÉP, UTOLSÓ KLIPJE VOLT.
Az Other Voices egyébként már tavaly szeptemberben kihozott egy számot a fellépésről, az élőben szintén először játszott War Horse-t a Somebody’s Knockingról, most pedig az egész koncert felkerült a YouTube-ra, még ha nem is hivatalosan.
Érdemes egyébként szörfölni egyet a YouTube-on, mert ahogy az lenni szokott, a zenész halála után több videója, fellépése és interjúja is újra felkerült a netre, többek között ez a 2018-ban és feltehetően Olaszországban készült (olaszul feliratozott) beszélgetés, amin a nehéz interjúalany hírében álló Lanegan bár félénk, de laza és irigylésre méltóan közvetlen a munkásságát láthatóan jól ismerő újságíróval. A riporter először Lanegan hangjának a titkát akarja megfejteni, amit az énekes először elviccel (genetika + sok cigi), de amikor arról faggatják, mikor találta meg a saját hangját, elárulja, hogy a korai Screaming Trees-lemezeken azért énekelt magasabban, mert ott a nála jóval magasabb hanggal rendelkező gitáros, Gary Lee Conner írta a legtöbb számot, ami neki kényelmetlen volt, de alkalmazkodott hozzá. Aztán amikor 1990-ben kihozta az első szólólemezét (The Winding Sheet), akkor énekelt először lemezen a saját hangján, abban a tartományban, ami kényelmes volt neki, és utána már nem is volt hajlandó másképp.
„VEZETTEM KOMBÁJNT, IGEN” – MI IS INTERJÚZTUNK MARK LANEGANNEL.
Amikor a riporter rákérdez, hogy mennyire érzi magát Lanegan kényelmesen a színpadon, hiszen nem szokott kommunikálni a közönséggel, lefelé néz és magába fordul általában, azt mondja, hogy eleinte valóban nem érezte magát komfortosan, pontosan emiatt, hogy nehéz volt elénekelnie a dalokat, de idővel feloldódott. „Értékelem azokat a srácokat, akik felszántják a színpadot és szórakoztatják a közönséget, de ez nekem nem megy. Elviszi az összes energiámat az, hogy csak ott álljak és énekeljek. És ha elkezdek beszélni, és más dolgokra gondolni, talán elfelejteném, miben vagyok. A dalokra kell koncentrálnom, hogy bennük maradjak. Amikor éneklek, az az egyetlen alkalom, amikor tényleg a pillanatban élek.” Amikor pedig arról kérdezi a riporter, hogy akkor nem a komor imidzse miatt van ez, hogy az énekes nem beszél sokat a koncertjein, Lanegan mosolyogva kérdez vissza: „Komornak tűnök neked nem? Nem vagyok az.”
Lanegan azt is elárulja, hogy utálja, ha Tom Waitshez hasonlítják, mert úgy érzi, semmi közös nincs bennük azon kívül, hogy rekedtes a hangjuk. „Ha valaki viszont Nick Cave-hez akar hasonlítani, annak nagyon örülök, mert szerintem Nick Cave minden idők egyik legjobb dalszerzője, énekese, előadója és legrendesebb fickója. Biztos Tom Waits is nagyszerű ember, de vele sosem találkoztam” – mondja Lanegan, aki azért elárulja, hogy a ’90-es években sokat hallgatta a Rain Dogs és Frank’s Wild Years című Tom Waits-lemezeket. „Gyerekkoromban azt mondták, Jim Morrisonra hasonlítok, és azt a párhuzamot is utáltam. Azt mondták, nemcsak a hangom olyan, de úgy is nézek ki, mint ő. Aztán megöregedtem, és azt mondták, hogy úgy nézek ki és úgy is énekelek, mint Tom Waits. Szóval sosem nyerhetsz.”
MÁSIK KEDVENC ÉNEKESE, SIMON BONNEY IS MESÉLT NEKÜNK LANEGANRŐL ÉS A HALÁLÁRÓL.
Az interjú végén az is szóba kerül, hogy mit gondol Lanegan a halálról. Elárulja, hogy nem hívő, az intézményes vallást egy szomorú tréfának tartja, a halál gondolata pedig megrémisztette kiskorában, pláne, hogy az anyja szerette ezzel ijesztgetni, de mára kibékült az elmúlás gondolatával. „Ha megéled az én koromat… Haver, most komolyan. 53 év az már hosszú idő. Ha nem kéne meghalnom valamikor, akkor nagyon szomorú lennék.”
Lanegan 57 éves korában hunyt el februárban, a halál oka még pontosan nem ismert, de valószínűleg a súlyos koronavírus-fertőzéséhez köthető, aminek következtében elveszítette a hallását, leesett az írországi otthona lépcsőjén, majd egy hónapig mesterséges kómában tartották, vesedialízist is kapott. Betegségének kálváriáját a 2021 végén megjelent, Devil In A Coma című könyvében írta meg.
