Pár éve a Qualitons a KEXP stúdiójában zenélt élőben, most pedig a Mörk is hasonló sikereket ért el, amikor meghívást kaptak a legendás brit dj, producer, lemezkiadófőnök és zenei iránytű, Gilles Peterson nevével fémjelzett Worldwide FM élő videófelvételére. Korábban olyan előadók fordultak meg itt, mint Yussef Kamaal, Jordan Rakei & Alfa Mist, Nubiyan Twist, Richard Spaven vagy Shabaka Hutchings.
A tavaly egy kiváló pszichedelikus soullemezzel jelentkező Mörk régóta tervezte, hogy ellátogat a szigetországba, 2020 elején már konkrét terveik voltak, de a világjárvány közbeszólt. Most, két évvel később két alkalommal is felléptek az egyik legrangosabb európai szakmai eseménysorozaton, a brightoni The Great Escape fesztiválon, illetve játszottak a rangos Worldwide FM sessionjében a londoni Brownswood Basement Studióban, ahol korábban mindössze egyetlen magyar vonatkozású zenekar, az azóta már berlini székhelyű Àbáse fordult meg. 2014-ben pedig a Chillum Trio néven nu jazz/downtempo vonalon alkotó Szekeres Géza nyerte azt a nemzetközi remixversenyt, amit Peterson hirdetett kubai projektje, a Havana Cultura Mix számára, amelynek nyereményeként két hetet tölthetett Kuba legendás stúdiójában.
ZENTAI MÁRK KEDVENC 2021-ES ZENÉI.
A Mörk Worldwide FM Session plusz érdekessége, hogy az öt dalból álló szett utolsó dala premier is egyben: a Towards the Sun című dalt a közönség korábban még nem hallhatta. A Mörköt Gilles Peterson rádiós műsorvezető, DJ és lemezgyűjtő hívta meg, aki az elmúlt három évtizedben kulcsszerepet játszott az előremutató underground zene támogatásában az Egyesült Királyságban és azon túl. Heti főműsoridőben, szombat délutáni műsort vezet a BBC Radio 6 Music csatornán, amely a rádió egyik legnépszerűbb zenei műsora, a Brownswood Recordings független lemezkiadó vezetője, és a Worldwide FM online rádióállomás alapítója. Petersont annyira elvarázsolta a Mörk zenéje, hogy a felvétel után néhány nappal a zenekar Baby című dalát is pörgette BBC-s heti műsorában. 2014-ben mi is interjúztunk vele.