Ilyen volt Gilles Peterson zenés alkotótábora Havannában - a Chillum Trio beszámolója

2014.07.03. 15:01, Frontrecorder

chillumgiles.jpg

Május legelején számoltunk be róla, hogy egy magyar producer, a Chillum Trio néven nu jazz/downtempo vonalon alkotó Szekeres Géza nyerte azt a nemzetközi remixversenyt, melyet a neves angol dj és kultúraközvetítő, Gilles Peterson hirdetett kubai projektje, a Havana Cultura Mix számára. A verseny díjaként a fiatal zenész május második felében két hetet tölthetett Kuba fővárosában, ahol egy legendás stúdióban, válogatott helyi zenészekkel dolgozhatott együtt. Két új felvétellel és rengeteg élménnyel tért haza, utóbbiakat itt meg is osztja velünk.

havanaculturaproject.jpgA lehető legnemzetközibb csapat jött össze, a tíz nyertes producer a világ különböző pontjáról (Anglia, Chile, Dél-Afrika, Hollandia, Magyarország, Németország, Svájc, Oroszország) érkezett (lásd a képen balra). Helyi részről 25-30 session dzsesszista és énekes csatlakozott hozzánk a felvételek erejéig. Gilles és Simbad (londoni dj-producer, a projekt másik gazdája - a szerk.) mellett kitelepült a bevont angol és francia kreatív, illetve pr-ügynökség is: volt, aki a zenészekkel tartotta a kapcsolatot és a szerződéseknél segített, volt aki a programokat és a szervezést intézte. Végig velünk volt egy vérprofi francia dokumentumfilmes csapat és egy angol újságíró is a DJ Mag-től. Nem utolsó sorban a stúdiómunkában a tíz fős Sounid csapat segédkezett, szintén nemzetközileg elismert srácok. Sokszor egyszerre három nyelven beszéltünk, mégis értettük egymást.

A legendás Abdala stúdióban zajlottak a felvételek. Nagyon inspiratív hely volt, folyamatosan ott mozgott cirka ötven ember, benéztünk egymás sessionjeire, a köztes időkben a lobbiban és a teraszon próbálgattunk, bandáztunk, jammeltünk, simogattuk a korábbi felvételeket. A feleségemmel csak két sarokra laktunk a stúdiótól, papucsban slattyogtunk át, mikor ott folyt a munka. Egy bácsinál laktunk, jó fej volt az öreg, igazi hispán keresztapa forma (aki egyébként 14 évesen együtt harcolt Che Guevarával), egy kertvégi kis kunyhóban szállásolt el minket. Emellett a családi házban lakott még velünk a jamaikai gyökerekkel rendelkező londoni producer is, a többiek párosával laktak, hasonló vendégházakban a környéken.

abdalachillum.jpgA kinntartózkodásom a Havana Club szponzorálta, elképesztő profizmus jellemezte mind az előkészítő fázist, mind az ott töltött időt. Egy kb. 50 fős team verődött össze és dolgozott azon, hogy minden tökéletesen működjön, ami elég elképesztően hangzik úgy, hogy Kubáról beszélünk.

Még az út előtt begyűjtöttem olyan programinfókat, amik érdekesnek tűntek, mint például egy 3000 fős elektrozenei fesztivál a dzsungel közepén, a Los Jardin de la Tropicalban (egykor a társasági élet központjának számító trópusi kert, amely ugyan évtizedek óta gondozatlanul áll, de hétvégente rendszeresen tartanak ott koncerteket, partikat – a szerk.) - egyedülálló élmény volt. Ezt az estét is a Havana Club szponzorálta, mint szinte mindent Kubában. Egyébként nagyon kicsi ott az elektronikus zenei szcéna, nem igazán van hagyománya, mégis egy-egy megmozdulás tömegeket vonz. Emellett pár éve engedik, hogy legyen maszek szórakozóhelyed a saját lakásodban, így belefutottunk pár, a 90-es évek házi acidparti korszakát idéző publikus, face controlos házibuliba. Óriási dolog volt, hogy az elejétől fogva befogadott minket Havanna underground magja és szcénája. Volt, hogy úgy mentem el egy buliba, hogy nem beszéltem le senkivel, viszont pikk-pakk találtam valakit, aki útba igazított, hogy hol találom az ismerőseimet, és másnap már vele is sms-eztem, vagy rám köszönt az utcán. Nagyon otthon éreztem magam, olyan volt, mintha a Madách téren futnék folyamatosan az ismerősökbe. Elképesztő volt.

kubaiutca.jpgKi akartam használni minden lehetőséget, hogy a helyi zenét és rezgéseket magamba szívjam, ezért még itthon szereztem Kevintől (FineCutBodies) egy mobil hangfelvevőt, ami végig nálam volt, így rá tudtam ugrani pár érdekes helyi hangra. Az egyik legerősebb benyomás is az utcán ért, a Callejón de Hamelben, ahol minden vasárnap déltől szól a rumba. Itt nagyon autentikus és spirituális vibe-ot teremtenek mind a zenészek, mind a táncosok - világossá vált, hogy a két szám közül az egyikhez mindenképp afro rumba vokál kell majd. A programra ugyanis minden producer két-három számmal érkezett, és rögtön az elején mindenki átbeszélte Gilles-szal és Simbaddal, melyik számokon hogyan kéne majd dolgoznia.

Izgalmas volt a vokalisták kiválasztása is. Megrendeztek egy nyilvános eseményt, ahol felvonult a helyi kortárs vokálszíntér. Szinte minden műfaj képviseltette magát: halottunk rockot, hiphopot, soult, bluest, és nagyon sokféle dzsesszt. Közben az énekesek és MC-k nem tudták, hogy gyakorlatilag egy castingon vannak… vicces volt. Az est végén jártunk, és én még mindig csak b-terveket láttam lepörögni a fejemben. Kezdtem izgulni, mivel annyira tiszta volt, hogy milyen vokált szeretnék használni, de még nem hallottam azt, amit igazán keresek. Az utolsó csapat - akik már úgy tűnt, nem is az open mic rendezvény szerves részei - az utcai rumba zenészek voltak. Szinte röpködtem örömömben, mert azonnal tudtam, hogy igen, ez kell!

osdalgia.jpgA munka oroszlánrésze csak ezután kezdődött: négy napot töltöttünk a stúdióban. Az első nap a dobalap, a perkák, a bőgő és a billentyűk rögzítésével telt. Az egyik közreműködő a kubai zongoravirtuóz, Roberto Carcassés volt, számos bandában játszik, zseniális. Egyszer hallgatta meg a számokat, majd olyat játszott, hogy fél órán belül megkaptam, amire szükségem volt. Másnap jött a fúvós szekció, ebben ott volt például a szaxofonista Carlos Miyares, aki nemzetközileg elismert zenész, többször beutazta a világot, Budapesten is fellépett a Zeneakadémián (ami nem kis teljesítmény kubai zenészként). A fúvós srácok elsőre visszajátszották a témáimat, nagyon jól értettük egymást. Ezután, az utolsó két nap dolgoztunk a vokálokon. Az egyik számom egy broken salsa, amiben egy igazi dívával, Kuba Chaka Khan-jával, Osdalgiával (lásd a képen jobbra) dolgozhattam együtt (a nyertes remixemben is ő énekelt). Aznap este mi voltunk az utolsók a stúdióban, így sürgetés nem volt, csak a fáradtsággal kellett megküzdeni, de azt a rum elég jól elintézi és Osdalgia überprofi. Bár vigyáznia kellett a hangjára, azt a rum pedig elviszi, de a trükk a só .. az visszahozza! Szóval ment a rum és a só. Osdalgia egy nagyon penge, egyszerű, de kétértelmű dalszöveget hozott, pár óra alatt végeztünk is. Örültem azért, hogy másnap pihenőnapunk volt. Gilles és Simbad átjöttek, hogy meghallgassák a számokat a filmes csapattal - mindezt a szállásunk kerti teraszán. Gilles nagyon elégedett volt és mivel pozitív visszajelzéseket kaptunk, újult energiákkal folytathattuk a munkát. Nekem hátra volt még egy szám Kogival, az utcai rumbás vokalistával.

Kogi_Yeni.jpgA felvétel előtti nap eljött Coki a házunkba, megmutattam neki a zenét - ami egy műfajilag eklektikus darab, én ‘spiritual rhumba-nujazz’-nek mondanám -, egyből ráérzett, énekelni kezdett, baromi jó volt. Keverte a nyugat-afrikai joruba zenét a kubai rumbával (annak is a "Columbia” irányzatával), amitől felállt a szőr a kezemen. (Nagyon erős a nyugat-afrikai vonal a kubai rumbában, köszönhetően annak, hogy egykor rengeteg rabszolgát hoztak Beninből és Nigériából a spanyolok.) Majd kiderült, hogy a szám, amit énekelt egy halott barátjáé, nem a sajátja. Így lebeszéltük róla és javasoltuk, hogy egy másik számot hozzon felénekelni, amiről másnap persze kiderült, hogy totál nem működött. Az utolsó stúdiónap utolsó sessiönje volt ez, én és a rumbás fiú, azt hiszem ez volt az egyik legmaradandóbb élmény. Este hétre jöttek a stúdióba, kilencig ismerkedtünk, mutogattam a számokat. Cokival volt a barátnője, Yeni is, ami nagy szerencsének bizonyult, mert együtt (a képen balra) nagyon erősek voltak. Végül Yemajáról, a tengerek istennőjéről énekeltek. Hosszas izzadás után sikerült megtalálnunk azokat a hangokat, amik passzoltak a víziómhoz. Cokit eléggé feszélyezte a steril stúdiókörnyezet, az, hogy egy óriási, szeparált feljátszó szobában énekel, én meg egy tök másik szobában próbálom instruálni, monitorokon és mikrofonokon keresztül, úgy, hogy nem beszélt angolul. Ő közvetlenül tud énekelni, úgy, hogy valakinek a szemébe néz, így a párom beült a feljátszóba, fordított és segített neki. Minden benne volt ebben a menetben: izgalom, félsz, alázat, lelki mélységek, viták, megegyezések, így a végére tényleg kijött az, amit akartam, igazán élveztük. Nagyon klassz volt Gilles és Simbad részéről is, hogy ekkora önállóságot adtak egy olyan kihívásban, ahol kvázi stúdió tapasztalattal nem rendelkező utcazenészekkel kellett együtt dolgoznom, és teljesen elengedték a kezem még egy ilyen kőkemény helyzetben is.

kubalemezek.jpgA stúdiózás után volt még egy kis időnk, amikor lazítottunk a helyi beach-eken (persze ott is zenélnek, a fehér homokban vonszolják maguk után a bőgőt). Én régi lemezeket is szerettem volna hazahozni, viszont elég problémás kinn a lemeztúrás. Kb. csak egy bolt van, de ott sincs lemezjátszó, ráadásul a korongok szörnyű állapotban vannak, így csak szemre tudsz válogatni. Úgyhogy inkább a bolhapiacon próbálkoztunk régi könyvek környékén. Találtunk is egy öreg hippi formát, akinek nagyjából háromezres latin-, soul-, dzsesszlemez gyűjteménye van otthon. Számot cseréltünk, majd pár nap múlva elmentünk a lakására, ahol be tudtam koszolni a kezem, és meg tudtam hallgatni a kiválasztott gyöngyszemeket (21 lemezt hoztam haza.) Az utolsó este pazar volt, a Havana Club mindenkit meghívott egy laza záró fogadásra, aki részt vett ebben a projektben, mi pedig dj-ztünk hajnalig. Egy fél órás warm-up szettet én is toltam a naplementében, majd jöttek a táncoltatós kollégák.

A program Kubában véget ért, de a munka nem: egy kis lazítás után jött az email Simbadtól, hogy tíz nap alatt össze kell raknom a számokat és kiküldeni neki pre-masterre. Még finomítgatom, pofozgatom, izgatottan várjuk a fejleményeket.

Egyébként Kuba elképesztő. Ha bemész a boltba nem nagyon találsz mast, csak rumot, tényleg visszarepültünk a szocializmusba…. A polcok üresek, egy-egy fajta tészta, szósz, liszt, tej és konzerv kapható. Tojás és gyümölcs mindenhol van, meg rum, rum, rum és az emberek reggeltől estig isszák. Óriás szmog, oldtimerek (bár most már beengednek új kocsikat is), a házak koszosak, ugyanakkor minden és mindenki sugárzik az élettől. Mikor beülsz a taxiba (buszok helyett itt fix vonalon közlekedő kollektív taxik vannak) tuti, hogy szól a zene és az is biztos, hogy a sofőr énekel. Sőt, mikor más utasok beszállnak, azok is dalolni kezdenek.

Vissza kell térjek.

https://www.facebook.com/chillumtrio


a Chillum Trio kubai témájú száma még 2010-ből:


és egy friss zene, az afrobeat-alapú Afrobatics:


Fotó: Alejandro González / Chillum Trio Facebook

https://recorder.blog.hu/2014/07/03/ilyen_volt_gilles_peterson_zenes_alkototabora_havannaban_a_chillum_trio_beszamoloja
Ilyen volt Gilles Peterson zenés alkotótábora Havannában - a Chillum Trio beszámolója
süti beállítások módosítása