Bulizás? Depresszió! Hundred Sins: Opera (lemezkritika)

Néhány éve még csak pár százan ismerték Hundred Sins nevét, ma pedig ő számít a legmenőbb fiatal producernek. Debütáló albumának apropóján készítettünk vele interjút és podcastunkban is szerepelt, most pedig megmondjuk, szerintünk hogyan sikerült az Opera. Ez a kritika először a Recorder magazin 93. számában jelent meg.

Számtalan példa van arra, hogy akár a legjobb popproducerek saját lemezei is alulmúlják a várakozásokat. Hundred Sins viszont megugrotta a lécet: nagyon erős művészi víziót mutat be több oldalról.

Az alapvető trükk az, hogy a megszólalás EDM-esen arcba mászó, a dubstepből és a trance-ből átvett szuperharsány elemek mellé olykor még kőegyszerű metalos megoldások is belépnek – ám amivel mindez összekerül, az nem az ereszd-el-a-hajam bulizás, hanem kifejezetten befordult, olykor egyenesen depresszív szövegek, illetve a kortárs pop lefojtott énekstílusai a vendégektől.

Van valami egészen rendkívüli abban, amikor ez működik, és az összhatás sötétsége a szintik harsány szirénázását kétségbeesett kiáltássá változtatja, a dubstepes vagdalkozások mögött pedig felsejlik a reménytelenség. Nem tökéletes az album (a Penge önparódiába hajlik, a mumble rap all-stars Tisza kissé jellegtelen), de többségben vannak a jó dalok, akad néhány bivalyerős, a művészi vízió pedig több mint meggyőző.

Előadó: Hundred Sins

Cím: Opera

Kiadó: Universal

Megjelenés: 2022. május 6.

Műfaj: electro-emo-pop

Kulcsdal: Útvesztő 1.6

7,5/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.