Az egyik legegyedibb stílusú magyar előadó, a 22 éves Ajsa Luna tíz saját szám és egy Beton.Hofival közös sláger (Tiszalök) után tavasszal megjelentette első lemezét Világvége címmel (kritikánk). Beszélgettünk a gyerekkor végéről, szépségről és okosságról, téves gondolatokról és görcsös félelmekről, Tarr Béláról és Hundred Sinsről, illetve arról, hogy miért dolgozta fel a Tankcsapda legismertebb számát. Ez a Recorder magazin 102. számában megjelent interjú bővített változata.
Iskolából jöttél erre az interjúra. Mit tanulsz?
Eszétikát a Pázmányon. Nekem a zene az elsődleges, ezt a szakot csak azért választottam, mert érdekel. Alapvetően úgy képzelem el az életemet, hogy minden szakaszában mással foglalkozom. Most a zenéléssel, de nem hiszem, hogy ez örökké fog tartani. Nem az az ember vagyok, aki az egész életét feltenné egy dologra.
Heyliger Ajsa Luna a neved. Mi a családi háttered?
Apukám karibi származású, anyukám magyar, itt találkoztak Szentendrén. Édesapám idegenvezetőként egy holland csoportot hozott Szentendrére, és a patikában egymás melletti sorban álltak anyukámmal. Egymásra néztek, szerelem volt első látásra. Sajnos négy éve elváltak, és apukám most vissza fog költözni Hollandiába.
Hogyan hatottak a gyerekdalok az éneklési stílusodra?
Különleges kapcsolatot ápolok a gyermeki énemmel. Minden, ami a gyerekkoromban történt, nagyon fontos számomra. Anyukám nagyon sokat énekelt nekem, és együtt is folyamatosan énekeltünk gyerekdalokat, népdalokat. Ennek mély lenyomata van bennem. Számomra nagyon inspiráló a népzene, a népmesék, a zeném gyerekdalszerűsége innen jöhet.
Ezért indul a „Tekeredik a kígyó…” kezdetű gyerekdallal az albumod?
Akartam egy érdekes és szélsőséges párhuzamot vonni a gyerekvilág és a felnőttvilág között. Szerintem horrorisztikus hatást tud kelteni, amikor egy gyerekdal, ami a legártatlanabb dolog a világon, átcsap valami nagyon másba.
Számodra a gyerekkor vége egy konkrét dologhoz kapcsolódik?
Igen. Úgy 17 éves koromban hirtelen egy csomó dolognak vége lett. Le kellett érettségiznem, elváltak a szüleim, és több sokkoló esemény történt velem. Azt éreztem, kikerültem abból a védett burokból, amiben addig éltem. Ez azóta is tart egyébként, erről is szól az album, a saját világom végéről.
És arra látsz esélyt, hogy ezt az idillt valahogy önállóan is meg tudd majd teremteni?
Reménykedem benne. Elsősorban próbálom saját magamban megteremteni, és nem külső tényezőkhöz kötni, mert ez az egész arra is ráébresztett, hogy nem vagyok stabil.
Sokat rágódtál azon, hogy milyennek kéne lenni az első albumnak?
Nem. Sokáig nem akartam albumot, mert nem értettem, mi értelme egy albumnak manapság. Én mindig csak dalokat hallgattam. Sokkal több figyelem tud irányulni egy dalra, ha nem egy lemezen van, hanem csak úgy önmagában. De aztán rájöttem, hogy csodálatos dolog az album. Teremtesz egy külön kis univerzumot, amiben az összes dalnak megvan a maga szerepe.
Mennyire könnyen írsz meg egy dalt?
Régebben borzasztóan ösztönös volt. Azt gondoltam, hogy bármikor tudnék öt perc alatt írni egy dalt. Vannak is olyan dalaim, amik így születtek. De idővel egyre nehezebben megy ez, mert kevésbé tudom elengedni magam, és sokkal magasabbak az elvárásaim.
A dalszerzés nálad örömteli folyamat?
Annak ellenére hogy melankolikus, nyomasztó témákból merítek, maga a kreatív folyamat hatalmas extázisélmény, és ez csodálatos dolog.
Kaptad már azt meg a szövegeiddel kapcsolatban, hogy túl okosak?
Olyat mondtak, hogy nehezen érthető. Mindig tudtam, hogy emiatt ez egy rétegzene. Az biztos, hogy amikor egyszerűbben fogalmaztam meg a mondandómat, ahhoz több ember tudott kapcsolódni.
Erről most az a sor jutott eszembe a túróscsuszából, hogy „azt hittem, hogy járni fog ingyen süti ehhez a szarhoz”.
Igen, annál a dalnál az volt a célom, hogy minél egyszerűbben fogalmazzak. Részemről ez inkább egy vicc volt, egy paródia. Egyben teszt is volt: kíváncsi voltam, hogyan fognak reagálni erre az emberek. Az lett a kísérlet eredménye, hogy egy csomó embernek ez a kedvence. Ez egy kicsit kiábrándító volt.
Hogyan született a Tiszalök szövege?
A Colorblind dalszerző táborban írtam. Viccre vettük az azt egészet, aztán Ádámmal mindkettőnket meglepetésként ért, hogy ennyire szerette a közönség. Én azon a szövegen semennyit nem gondolkodtam, csak leírtam.
Pedig ikonikus szöveg.
Sokan mondják. Van ilyen, hogy amivel a legkevesebbet törődsz, az lesz a leghíresebb.
„Nem keresem a bajt csak a nevemet.” Ezt hogy érted?
Ha azt gondolná valaki, hogy szándékosan a bajt keresem vagy a kacifántos szituációkat, akkor ezt cáfolom. Én csak azt keresem, hogy ki vagyok.
Mi járt a fejedben, amikor a Budapest Parkban énekelted ezt a dalt?
Hihetetlen élmény volt. Nagyon meglepett, hogy ennyien voltak ott, és ennyien énekelték. Elég ritkán fordul elő, hogy nem gondolkodom, de az pont egy ilyen alkalom volt.
Tudsz felszabadultan táncolni, ha néznek? Vagy létezni.
Táncolni még talán, de létezni nem. Nekem ezzel nagyon sok feladatom van. Félek az emberek előtt beszélni. Mindig attól tartok, hogy nem tudom százszázalékosan átadni, ami vagyok. Pedig nagyon szeretném, és ez meggátol valamiért. Mindig attól félek, hogy kevesebbnek tűnök, mint ami vagyok. Félek, nem fognak okosnak tartani, pedig annak tartom magam. Sok ember fejében az van, hogy a szépség és az okosság nem létezhet egy térben, és úgy érzem, nekem mindig extrán kell bizonyítanom ahhoz, hogy elhiggyék, a fejemben is van valami.
És énekelni a színpadon, az milyen élmény számodra?
Akkor biztonságban érzem magam, mert ez nagyon kicsi korom óta jelen van az életemben. Hozzászoktam, hogy énekelek és néznek. Viszont ha beszélnem kell, vagy valami olyan dolgot csinálni, ami nem komfortos, az nagyon tud zavarni.
Nem muszáj beszélned. Vannak előadók, akik nem mondanak semmit két szám között.
Én is ezzel nyugtatom magam mindig, hogy nem muszáj. De szeretnék. Nekem ez az életem tragédiája, hogy nagyon szeretnék kapcsolódni az emberekhez, meg nagyon szeretnék önazonos lenni minden szituációban, de sok a gát meg a blokk. A legszebb lány például erről szól.
Melyik meseszereplővel azonosulsz a legjobban?
Alízzal az Aliz Csodaországbanból, és Csipkerózsikát is megemlíteném.
Meglepett, hogy tettél egy Tankcsapda-feldolgozást a lemezre. Ők már eléggé cikivé váltak mostanra. Te hogy látod ezt?
Nekem kimaradt, hogy ők cikivé váltak. Én csak erre az egy dalra fókuszáltam. Volt egy időszak, amikor mindig a Mennyország touristot hallgattam, amikor ideges voltam. Ez már vicc tárgya volt a családomban.
Neked mit mond a Mennyország tourist szövege?
Hogy a földi életben semminek nincs semmi értelme, hogy ha nincs transzcendentális értelemben értelme. Egy csomó tevékenységet parodizál ez a dal, aminek tényleg semmi értelme, mi mégis ragaszkodunk hozzájuk.
Fontos számodra, hogy a napjaidat értelmes tevékenységekkel töltsd ki?
Nagyon. Sokat szenvedek emiatt, mert az utóbbi időben úgy érzem, ez nem sikerül. Beszippantanak értelmetlen dolgok. Nem most vagyok ebből a szempontból a topon.
Világos képed van arról, hogy milyen életet szeretnél?
Igen. Nagyon rosszul érzem magam már attól is, ha későn kelek fel.
Szerinted minek van értelme ebben az életben?
Minden olyan dolognak, ami fejleszt. Meg minden olyan dolognak, ami visszajelzést ad arról, hogy te milyen ember vagy. Úgy érzem, több szociális szituációban kéne részt vennem ahhoz, hogy közelebb kerüljek magamhoz, és hogy boldogabb legyek. Egy csomó olyan téves gondolat van a fejemben magamról, amit le kell rombolnom. És úgy tudnám lerombolni, ha megélnék helyzeteket. Ismerkedés új emberekkel, új közösségekbe menni. Ez nekem mindig elég drámai. Sokszor inkább nem megyek bele ilyen helyzetekbe, mert félek, hogy olyan leszek, amilyen nem akarok lenni. Amúgy extrovertált embernek tartom magam, de nekem sok idő kell ahhoz, hogy ténylegesen fel tudjak oldódni emberek között.
Mi szokott a legtöbbször balul elsülni?
Elmegyek valahova, és folyamatosan negatív gondolataim vannak arról, hogy hogyan láthatnak, mit gondolhatnak rólam mások. Görcsös félelmet okoz, hogy nem tudom képviselni saját magamat.
A zenei életben is magányos farkasnak érzed magad?
Abszolút.
Félsz a konkurenciától?
Hajlamos vagyok rá, hogy féljek attól, hogy úristen, nehogy jöjjön valaki, aki ugyanazt csinálja mit én, csak még jobban. Mert akkor velem mi lesz. Ha látok bármiféle hasonlóságot, az eléggé padlóra tud dobni.
Rossz érzés azokat a produkciókat megnézni?
Inkább ijesztő, de aztán megnyugszom. Mindig találok egy olyan pontot, ami miatt mégsem hasonló, vagy ami miatt felülkerekedik az én produktumom azon a másikon.
Versenyző típus vagy?
Nyilván szeretek győzni, de nem minden áron. Engem nagyon jól nevelt ebből a szempontból az anyukám. Nem az a szülő volt, aki azt gondolta, hogy az ő lánya mindenkinél jobb, de mégis valahogy belém nevelte azt, hogy tudjam értékelni magamat.
Én, amikor elérek valamit, akkor érzem magam egy szinten azokkal az emberekkel, akik nem értek el semmit. Ezt az egészet is azért csinálom, mert nekem nagyon szükségem van a sikerre ahhoz, hogy meglegyen az az önbizalmam, ami másnak születésétől fogva adott.
Szerinted mi miatt van ez?
Nem tudom, mindig is ilyen voltam. Nem hiszem, hogy ez ebben az életben alakult ki. De egyébként nem bánom, mert ez legalább késztet arra, hogy csináljak valamit. Sokszor gondolom más emberekről, hogy mekkora önbizalmuk van annak ellenére, hogy semmit nem tettek le az asztalra. És ilyen ember soha nem akarnék lenni.
Az előbb a pincér, aki felvette a rendelésünket, odaszólt neked, hogy „nagyon jó a Világvége”. Mit gondolsz azokról az emberekről, akiknek tetszik a zenéd?
Mindig attól félek, hogy ha látszólag meg is ért valaki, akkor sem biztos, hogy teljesen ért. Lehet, hogy valaki csak azért tud ehhez kapcsolódni, mert a felszínt látja, a mélyebb rétegeivel pedig nem tud azonosulni. Egyébként sok pozitív visszajelzés cáfolja meg ezeket a félelmeimet.
A karriereddel kapcsolatban mi volt a legrosszabb tanács, amit megfogadtál?
Nem fogadtam meg semmit. Mindenki számára, aki valaha kapcsolatba került velem, egyértelmű volt, hogy ha mondana is bármit, egyik fülemen be, a másikon ki. Önfejű vagyok, a saját szabályaim szerint élek. Anyukám mondja mindig, hogy mi lenne, ha kicsikét populárisabban közelíteném meg ezt az egészet, mert akkor hosszú távon nekem is jobb lenne. Csak az a baj, hogy ő nincs tisztában azzal, hogy nekem mit kellene ahhoz csinálnom, hogy populárisnak minősüljön a produkcióm. Ő nem látja azt, hogy mi az, ami megy itthon, mire van igény. Ha tudná, akkor nem kérne ilyet.
Szoktál megbánni szövegeket?
Nem.
Ez arról a sorról jutott eszembe, hogy „Hódíts meg, mint Pamelát Berki”.
Sokat agyaltam rajta, hogy ez lehet-e bárki számára sértő, de bánni nem bánom.
Még élt Berki Krisztián, amikor ezt írtad?
Nem. Ösztönösen születnek a szövegek a fejemben. Abban hiszek, hogy ezt nem csak én írom, hanem átmegy rajtam valami. Emiatt sem változtatom meg a szövegeket soha, mert hiszek abban, hogy ezek nem csak az én üzeneteim.
Miért van szükséged más producerre is Hundred Sins mellett? Annyira szimbiózisban van a ti művészetetek.
Szerintem is. Viszont elkezdtem azt érezni, hogy az ő személyéhez kötnek. Nem szeretném, ha azt gondolná bárki, hogy én nem állom meg a helyemet nélküle. Sok ember azt gondolja, vele kezdődött ez az egész, pedig én már őelőtte is léteztem. Ezt le akartam magamról söpörni.
Hogyan dolgozol együtt a producerekkel? Mennyire mondod, hogy mit szeretnél?
Nagyon. Nekem nagyon sok konfliktusom volt amiatt, hogy megmondtam valakinek, hogy én ezt így nem szeretném. Inkább vállalom a konfliktust, mint hogy benne legyek valamiben, ami nem száz százalékig önazonos.
Tarr Bélának volt A torinói ló című filmje, ami a világvégéről szólt. Úgy döntött, utána nem csinál több filmet, mert mit lehet még mondani a világvége után. Te fogsz új lemezt készíteni?
Nem tudom elképzelni, hogy ezek után egy olyan albumot csinálnék, ami ennél nagyobb volumenű témákat feszeget. Tényleg, a világvége után mi jöhet? De hiszek abban, hogy meg fogom tudni ezt fejlődni.
interjú: Varga Ferenc
fotó: Miki357
