Kevés olyan szerethető cég van a zeneiparban, mint a bevételekből a legnagyobb részt a zenészeknek juttató Bandcamp. De nemrég megvette őket egy szoftveróriás. Ez a cikk először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.
Nemcsak lehet a zenéért pénzt adni, hanem még jó is
A Bandcamp 2010 körül kezdett feltűnni a magyar zenészek és zenerajongók radarján. A hálószobapop-színtér előadói például gyakran ide töltötték fel a zenéiket, de elsőre nem tűnt úgy, hogy nagyon más lenne ez a platform, mint a Soundcloud vagy a YouTube.
A Bandcamp fokozatosan vezette rá a közönségét, hogy nemcsak lehet a zenéért pénzt adni, hanem, hoppá, ez még jó is! Egy 2013-as blogposztban mutattak rá arra, hogy ez mennyire eltér attól a gondolkodásmódtól, ami általában jellemzi az internetes cégeket. Mindenki a „súrlódásmentességre” törekszik (a lehető legkevesebb akadályt gördíteni a fogyasztás elé), ők viszont úgy gondolják, hogy ha tényleg értékes valami a számodra, akkor van „súrlódás”: pénzt adsz érte.
Az összetörő szívecske és a többiek
A Bandcamp egy direct-to-fan platform, ahol a zenekarok közvetlenül a rajongóknak adhatnak el digitális zenét és fizikai cuccokat. Az oldal története 2008-tól 2020-ig nagyjából úgy írható le, hogy egyre több eszközt találtak ki arra, hogy rávegyék az embereket a vásárlásra, és ezzel párhuzamosan egyre többen csatlakoztak hozzájuk.
A csak ingyenes letöltések megszűntek, minden Name Your Price, és minden árnál – amit a zenész, kiadó határoz meg – lehet többet adni. Egy 2021-es elemzés szerint a vásárlók majdnem ötöde többet is ad, általában 1-2 dollárral. Ha a feltöltő úgy akarja, akkor adott számú meghallgatás után a rendszer szól, hogy ha ennyire tetszik a zene, akkor ideje volna megvenni – beállítástól függően akár nem is lehet vásárlás nélkül újraindítani. Ha nemet nyomsz, összetörik egy szívecske; rám ez nagy hatással szokott lenni.
Az is ösztönzi a vásárlást, hogy tudható, hogy a Bandcamp a szokásosnál jóval kevesebbet von le a szolgáltatásaiért: a digitális eladások után 15 százalékot, a fizikaiak után tízet. A Spotify kábé 30%-ot tart meg magának, és ugyanennyi volt az iTunes jutaléka is. A YouTube a hirdetési bevételek 45%-át tartja meg.
Bár a Bandcamp sokszor megkapja, hogy alig változott a 2008-as indulása óta, voltak komoly fejlesztések. 2013-ban saját profilt indíthattak a felhasználók: mutogathatják a gyűjteményüket, követhetik egymást; egy-egy lemez alatt látszik, hogy ki vette meg. 2014 óta lehetnek jelen a platformon kiadók is. 2015-ben vezették be az előfizetés lehetőségét: kedvenceinknek havi összeget küldhetünk, cserébe mindent megkapunk, amit csinálnak. 2016-ban indult el a Bandcamp Daily, ahol jónevű újságírók kifejezetten széles körből válogatnak.
A közönség fizetésre szoktatása olyan jól sikerült, hogy nemcsak Amanda Palmerre lehet mutogatni, hanem például a Black Hill, Silent Island stb. neveken alkotó Csarnogurszky István gitárosra, aki a bandcampes bevételeiből meg tudna élni (interjúnk vele), a Psychedelic Source Records zenészei pedig nem is értik, miért fizetnek annyian akár a világ túlfeléről is a lemezeikért, amikor mindet meg lehet hallgatni ingyen (interjúnk velük).
Komikusan egyenletes növekedés, aztán pandémia
Az utóbbi idők legfontosabb újítása, hogy a Bandcamp megszervezi a vinyl gyártását és postázását is, ha összejön a megfelelő mennyiségű vevő. A livestream bevezetése egyelőre nem szólt nagyot.
De ezeknél is fontosabbak voltak a Bandcamp Fridayek: 2020 tavaszától minden hónap első péntekjén a cég lemond a maga 10-15%-os jutalékáról is. Sok zenész időzíti ekkorra a megjelenéseit, és komolyan hirdetik a követőiknek. Ahogy az alapító Ethan Diamond mondta 2020-ban, korábban a cég növekedése „szinte komikusan egyenletes volt”, de ekkor megugrott vásárlók száma. Több nagy lap is „az anti-Spotify”, a zeneipar jófiúja és hasonló címekkel mutatta be az oldalt.
Ez a profil azért is fontos, mert a Bandcampen nemhogy soha nem voltak reklámok, de ők sem reklámozták magukat. Ethan Diamond elmondta, hogy az alapítás után nem sokkal tárgyaltak egy híres zenekarral, és úgy érezték, még három meeting, és talán rávehetik őket egy ingyenes mp3 megjelentetésére. Ám ez alatt az idő alatt 500 zenekar minden győzködés nélkül feliratkozott, és akkor rájöttek, hogy az utóbbiak jelentik a cég jövőjét.
Eladták magukat
A Bandcamp abban is szembement a startupok jellemző működésével, hogy nem az az üzleti modelljük, hogy „nőjünk nagyon nagyra, aztán valahogy lesz pénz”, hanem a 2008-ban alakult cég 2012 óta profitot is termel.
Így szinte mindenkit villámcsapásként ért, amikor március elején bejelentették, hogy az Epic Games felvásárolta a céget. Azt ígérik, hogy a külön oldal és minden szolgáltatás megmarad, csak lesz forrás a fejlesztésekre és a nemzetközi terjeszkedésre.
A független zenei világban azért sokan aggódnak. Eleve a függetlenség elvesztése gyanús dolog, ráadásul a Fortnite-ról és az Unreal Engine-ről ismert Epic sokaknak nem túl rokonszenves. Aggasztó, hogy a cég 40%-os tulajdonosa a kínai Tencent, aminek a Spotifyban és több major kiadóban is van tulajdonrésze. A felvásárlások úgy működnek, hogy eleinte azt mondják, hogy minden marad a régiben, csak jobb lesz; de ha bármi történik, az anyacég érdekei érvényesülnek – figyelmeztetnek sokan.
Az optimisták többek között azzal érvelnek, hogy ha egyszer a Bandcamp modellje sokkal jobb a zenészeknek, akkor valójában mindenkinek érdeke, hogy kilépjen a „lassú, de biztos” növekedés fázisából; most azért egy szűk körön kívül el kell magyarázni, mi ez.
Mire kell az Epicnek a Bandcamp? Virtuális koncertek, virtuális lemezboltok, videojátékzene – ezek a kézenfekvő ötletek. Mark Mulligan elemző továbbmegy: szerinte új, hatalmas rétegeket akarnak bevonni a zenekészítésbe (nemrég vették meg a Rock Bandet fejlesztő Harmonix céget is), hogy az „alkotói gazdaság” éllovasai legyenek. Ez egy olyan kultúra (lesz), ahol már (szinte) mindenki alkot.
Bizakodjunk, de figyeljünk – reagált a hírre a Future Of Music Coalition, hozzátéve, hogy a legfőbb gond az a zeneipari környezet, ahol a Bandcamp zenészközpontú működése a kivétel, nem a szabály.
szerző: Rónai András
