Ennek a magyar gitárosnak úgy lett nemzetközi rajongótábora, hogy nem tett érte semmit

A győri Csarnogurszky István (42) gitáros nemzetközi szinten talán az egyik legsikeresebb magyar zenész mostanában. A YouTube-on, a Spotify-on milliós-százezres hallgatottságú albumai, számai vannak; a Bandcampen olyan sok a vásárlója, hogy a platform magyar eladási listájának felén általában az ő instrumentális lemezei szerepelnek. Öt fő projektje van: az „atmoszferikus ambient-posztrock” Musicformessier 2013-ban indult, ebből nőtt ki 2014-ben a legismertebb alteregója, a „személyes megközelítésű posztrock” Black Hill, és 2016-ban a hangulatában hasonló, de rockosabb hangszerelésű Silent Island. Utóbbiban István mellett Károlyi Gábor (Ephilexia, This Wind Brought Fire, Chainsaw For Birthday) is játszik, csakúgy, mint a 2018-ban indult két metálosabb (ezen belül is black metal / doom), szintén atmoszferikus Stvannyrban és Realm Of Wolvesban. Ez a Recorder magazin 85. számában megjelent interjú bővített változata.

Hogyan jutottál az ambient-posztrocktól a black metalig?

Igazából black metalt akartam csinálni, de a gitárhangzást nem tudtam kialakítani a magam eszközeivel, meg ugye kellett volna dob, ének, és nem találtam megfelelő partnereket. Ráálltam arra, hogy egyedül gitározgatok, és ez a finom vonal lett hangsúlyos. Aztán online ismeretségek révén lettek zenésztársaim. Károlyi Gábor Black Hill-rajongóként keresett meg engem, pont amikor a Silent Islandet tető alá akartam hozni. Kiderült, hogy nagyon jó basszusgitáros - dalszerző is, úgyhogy egyből társultunk. Végül a metal újra felszínre tört... Egyébként minden zenészkapcsolatom így működik, online. Élő megjelenési formája nincs egyik projektnek sem, soha nem volt ilyen ambícióm.

Nem képzelegtél arról, hogy egy fesztiválon naplementekor Black Hill szól?

Más már elképzelte, mert régebben hívtak ide-oda, fesztiválokra, de én soha nem akartam színpadra állni. Nem is vagyok egy jó zenész – igazából nem is zenélni szeretek, hanem alkotni, és valamiért a zene talált meg, hogy ezt kifejezésre juttassam. De a bandaalapítás, próbatermezés, koncertezés soha nem vonzott. 

Csarnogurszky István

A finomabb és metalosabb projektjeid hallgatói között van átfedés?

Igen, ez csak így tud működni, mert soha semmi különleges marketingdolgot nem csináltam. A Musicformessier körül összegyűlt kis bázisnak próbáltam promózgatni a Black Hillt, aztán minden innen gyűrűzött tovább. Évek kellettek hozzá, de végül kialakult egy elég komoly közönség, főleg nemzetközi szinten. A hallgatóim, támogatóim kis töredéke magyar. 

A Bandcamp a fő platformod. A többi hogyan jött?

Eleinte a Facebook még viszonylag jól működött. De ezen túl nem érdekel a közösségi médiázás. Még a privát Facebookomon sincs rólam egyetlen kép sem. Nem azért, mert egy titokzatos nagy művész vagyok, hanem mert csak a zenélés miatt mentem fel. A YouTube-on műfajba vágó csatornákra kerülnek fel régóta a zenéim, többségében nem is az én ajánlásomra, hanem az adminok töltik fel maguktól. Aztán vagy megtalálja ezeket a nép, vagy nem. Ez leginkább az algoritmusoktól függ. A milliós megtekintésű YouTube-videóim nem az én promóciós munkám eredményei, hanem 2019. februárjában a YouTube ajánlott videóvá tett egy csomó Black Hill- és egy-két Silent Island-albumot is, és ezek brutális eléréseket produkáltak. Ez tőlem teljesen független; én konkrétan semmit nem tettem, csináltam csendben a dolgomat, aztán ezek megtörténtek. A Rivers & Shores volt az első úgymond sikeres Black Hill-album, aztán jött a Tales of the Night Forest.

Ezek is először a Bandcampen jelentek meg, aztán felkerültek a YouTube-ra és elvoltak a langyos vízben, pár tízezerig, százezerig elmentek. Aztán egyszer csak a kommentekben láttam, hogy többen írták, hogy ajánlott videó lett. Mit mondjak, örültem neki...

A bandcampes közönséged hogyan alakult ki?

Régebben nagyon jól működött a Bandcampen, hogy gyűjteményekből, a music feedből, címkézésekből ismertek meg zenéket az emberek. Amit sokan megvásároltak, az a rangsorokban előrébb került, jobban megtalálták. De ott sem csináltam semmit, amit más ne tehetne meg. Az mondjuk biztos tényező, hogy sok album volt, nem csak egy árválkodott a profilon, aztán három évig semmi. De én is csak tátom a számat a mai napig, hogy mi történik. Nagyon szívesen elmondanám, hogyan legyen valaki akár csak fele ennyire sikeres, de tényleg nem tudom. Ez ilyen önfejlesztő dolog volt, illetve az algoritmusok segítették, amikre semmi befolyása nincs az egyszerű kis zenélgető embernek.

A Spotify-hallgatottságot megdobták mondjuk playlistek?

Hát azt látom, hogy a Tales… dalai több mint hatezer playlisten vannak fent, de más albumokon is jellemző ez. A jó Isten tudja, hogyan kerültek fel ezekre. Valamiért az említett lemez egy külön világ, kiemelt értékű dolog több platformon is, de nem tudom, ez mitől van.

Amikor csináltad, nem is sejtetted, hogy ez lesz?

2018 májusában jött ki a Bandcampen, voltak vásárlói, de csak átlagos szinten, szépen elvolt magában. Tudtam, hogy jó, de nem hiszek abban, hogy valami különleges érték miatt lett sikeres, még hát ugye az sem biztos, hogy az értékes, ami sikeres. Valaki, egy YouTube-admin, vagy Spotify-kurátor úgy gondolta, hogy érdemes arra, hogy sok embernek megmutassák. 

Meg tudsz ebből élni? Már ha akarsz beszélni róla...

Nekem nincsen titkaim. Azonnal látni, hogy ez egy sikeres dolog. Én ebből meg tudnék élni a mostani életvitelem mellett, főleg a Black Hill miatt. Van egy teljesen civil munkám egyébként, semmi köze semmi alkotáshoz vagy zenéhez, így tudtam tartalékot képezni a zenei bevételeimből. Tudni kell azért, hogy ehhez kiugró sikerek kellenek. Vannak ilyen csodák, mint akár az enyém is, de közben azért az porhintés, hogy „te is lehetsz sztár”, mert ehhez óriás szerencse kell. A sok munkát sem lehet kikerülni. Mire úgymond sikeres lettem, már egy tengernyi album volt mögöttem; mindent beletettem én is és a zenésztársaim is.

A civil munkádat nem akarod abbahagyni?

Ez meg sem fordul a fejemben. Teljesen kulturált munkám van, jó kollégákkal, normális főnökkel. Egy abszolút átlagos életet élő ember vagyok. Nem tartom magam művésznek, sem a zeneipar részének, nem is leszek soha az. 

Szoktad olvasgatni a kommenteket?

Szoktam, és megmondom őszintén, nagyon örülök nekik, mert többségében pozitívak. Úgy érzem, nem éltem hiába.

Úgy tűnik, hogy sokak számára különleges, egyedi élményt ad a zenéd, amit mástól nem igazán kapnak meg.

Igen, van ennek valami vibe-ja. Ennek az is lehet oka, hogy egy speciális gitárhangolásban játszom, és valami technikai anomália miatt nem a szokásos 440 Hz-en rögzítek, hanem egy picit magasabban, amitől egy kicsit más a megszólalás, mint egy másik hasonló zenéé. Egy picit fura, vagy legalábbis más első hallásra, ha én lehúzok egy akkordot, mintha valaki mást tenné.

De igazából ez a nagy számok törvénye: nagyon sok embert elért, és abból sokan jöttek rá, hogy ez nekik tetszik, megtalálják magukat ebben a melankolikus világban. De attól még ugyanolyan értéket képvisel, mint amikor még kevesebben, vagy akár csak alig ismerték. Én csak elgitározgatom az életemet, mindenféle tudatosság és képzettség nélkül, és ha ez másokra is hatással van, az nagyon sokat jelent nekem. Sosem tanultam zenét, összhangzattant, igazából a hangszeres játékot sem gyakoroltam soha, csak a dalszerzésemet fejlesztgettem, de azt is csak élvezetből. Nem gondoltam, hogy ebből bármiféle siker lehet, csak írogattam aktívan a dalokat.

Hogyan írsz zenéket? Megvan, hogy melyik projektnek készül egy-egy szám?

Az a fajta vagyok, akinek a mindennapokban sosem jár zene a fejében. Nem dudorászom a kocsiban, nem agyalok koncepciókon. A zene magát inspirálja. Akkor ülök neki, amikor rá tudok szánni annyi időt, hogy akár egy komolyabb dalt megírjak és felvegyek. Tehát van valami munkajellege is. Ha nincs kedvem, akár napokat, heteket is kihagyok. Az, hogy egy dal melyik projektbe kerül, utólag derül ki.

A Musicformessier az űr témája köré szerveződött, a Black Hill a földhöz, természeti dolgokhoz kötődik, a Silent Island tengeres, trópusi szigetes, esetleg kicsit kalózos világ. A metal pedig maga a tűz, tehát a négyféle zenei világ a négy elem köré csoportosult, ami nem volt tudatos, csak kialakult. Eddig 282, többségében saját szerzeményű szám jelent meg a kiadványaimon. Van mögöttem egy életműnyi anyag, ha valakit érdekelnek a dolgaim, akkor egy jó ideig el tud velük lenni.

interjú: Rónai András