„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is" - magoltam Kodály szavait a zeneiben, és bár szerettem a kórust, reméltem, hogy van viccesebb, mint a kétszólamú Pletykázó Asszonyok, hogy van valami túl a King´s Singerszen, és van valami menőbb, amit az emberi hanggal művelni lehet. Aztán jött a gigasláger 1988-ban Juhász Előd körbepörgő pillangós logós videóján a három vígjátékhőssel a kandalló mellől, aminek eredményeképpen hetekig csapkodtam a mellkasom. Örömmel konstatáltam, hogy közben elcsuklik a hangom, mint neki, a két lábon járó walkmannek, a zenei polihisztornak, akinek a teste egy zenekar. Az idén 72 éves Bobby McFerrin nagyszerűsége tizenegy dalban.
1. Chicken (1982)
Az első lemez utolsó trackje, ahol elengedheti magát. Nem kell itt középizgalmas hangszínen B-oldalas Al Jarreau-ként simulós szalonjazz-pop dalokat felénekelni egy stúdiólemezen. Hanem, mint Rufus Thomas a Wattstaxon, ütődött csirkeként kotkodácsolhat-scattelhet végig. A jazzbohóc beköszön.
2. Blackbird (1984)
A csirke után turbékoló galamb, repkedő cinke, trillázó feketerigó, valamint a teljes Beatles zenekar egy dalban: mellkasán üti a ritmust, kvinteket és oktávokat ugrál, akkordot bont, és közben vezeti a dallamot. A The Voice című lemezét indítja ezzel a számmal, ami azóta is állandó darabja a koncertjeinek (mintha Pesten is énekelte volna). Míg a kortársai jazz- és popfronton a digitális eszközök bűvöletében szintetizálják a harmóniákat, ő egy német turnén mutatja meg, mire képes az emberi hang.
3. Beverly Hills Blues (1986)
Marháskodni nem csak egyedül lehet, pláne, ha ebben a szociálisan reverz érzékeny blueskalandban Robin Williams a pajtásod. McFerrin ekkor már egyértelműen az A-ligában jazzel: a lemezen a Manhattan Transfer, Wayne Shorter és Herbie Hancock is közreműködik. A popzene meghódítása azonban még hátravan.
4. Drive (1988)
Az áttörés meg is történik a Simple Pleasures-zel. Igen, ez az a Grammy-zuhataggal elhalmozott lemez. Megintcsak kizárólag saját hangja az egyetlen hangszer, és a feldolgozások mellett saját dalokat is szerez rá. A Drive ezek közül a legfunkibb acapella, ami menő, mint pisztáciazöld olasz sportbicajjal kilométeres dugót megelőzni az Üllői úton.
5. The 23rd Psalm (1990)
Az élő egyszólamú, majd többsávos többszólamú acapellák után operaénekes édesapjával alakított kórussal készült lemezről. Semmi több, mint egy tökéletes áhítattal, őszinte megnyugvással és tisztelettel előadott hitvallás. Bárdos Lajos elismerően bólint.
6. Autumn Leaves (1992)
Bolondos percek Chick Coreával, Nat King Cole és Fred Astaire szellemidézése a Mikroszkóp Színpadon: manír, önirónia, szarkazmus, antisznobizmus és stílusparódia, aztán mégis elhisszük a New York vibe-ot, aztán egy subidubinál megint felröhögünk. A legalább tíz hangszert megidéző hangja mellett Corea játékos komolysága segít persze, hogy ne vásári komédia legyen. Ugyanebben a műfajban halld még Miles Davis trombitájaként: Selim (1995).
7. Musette (1994)
Az első komolyzenei kacérkodásban az akkor friss csellósztár Yo-Yo Ma a partnere. Bár a kisujját magasba tartó konferansziéként elküldi a kisestélyis establishmentet a sárga gramofonos kiadóhoz, Bachot ask egy picit kóstolgatja meg kamu német szövegével, mielőtt szárnykürtként elpruttyogja a témát.
8. Andante canabile (1995)
A komolyzenei kiteljesedése végigkíséri az ezredforduló környékét. Turnékon dirigál és szólót énekel egyszerre, mint ebben a Csajkovszkij-darabban, majd hangversenyeinek második felében nézőket énekeltet meg: az Erkel Színházban 2004-ben egy kórusba terelte a Neoton Familia gitárosát, a Trio Stendhal szaxofonos zeneszerzőjét, pár levitézlett politikust meg engem a hátsó sorban.
9. Circlesong Six (1997)
A lemez koncepciója alapján a körben álló kórus a vezetője által megadott improvizativ témákat cirkuláltatja a kör részei között, és alakítja egy önjáró, véletlenszerű, repetitív közösségi rezgéssé. Ez az eksztatikus élmény találkozik a pentaton univerzális egyszerűségével, válik valami furcsa törzsi, ősi kántálássá. Keress rá McFerrin a World Science Festivalon elugrált kétperces előadására a YouTube-on!
10. Brief Eternity (2010)
Az afrikai zenei kalandok után, ráfordulva a hatvanra, megcsinálja az első lemezét, ahol enged a technikának. Évek alatt, több száz hangsávból kreál virtuális kórust, amit szolid programozás egészít ki. Az eklektikus darabok behatárolhatatlan stílusok között csapongnak, hol kortárs kórus, hol pop, afrikai népzene. A Brief Eternity éppenséggel egy reneszánsz templomi énekkar és a Mary Poppins szerelemgyereke. Jacob Collier tizenhat éves a lemez megjelenésekor.
11. Jesus Makes It Good (2013)
Az életmű utáni coda egy gospel, jazz- és bluegrass-gyökerekkel. A spirituális lemez talán legegyszerűbb száma, steel gitárral és egy oktávon belüli dallammal, idősődő tenorhangon, isten áldásával elremegve.
Bónusztrack: Bobby McFerrin három gyermeke közül ketten is klasszul zenélnek. Javasolt tételek:
- Madison McFerrin: No Time to Lose
- Taylor McFerrin: Chance to Say My Piece
szerző: Jóri Balázs
