Azt kiabálják: "katarzis!" Platon Karataev: Partért kiáltó (lemezkritika)

A Platon Karataev harmadik lemezén magyar nyelvre váltott, zenei univerzumát pedig a korábbinál is jobban kitágította. A zenekar itt beszélt részletesen a Partért kiáltó szövegeiről és zenei hatásairól, most pedig kritikusunk von mérleget. Ez az írás először a Recorder magazin 91. számában jelent meg.

A Platon Karataev számomra akkor lett érdekes, amikor akusztikus folkról elektromos gitárra, párkapcsolati szomorról egzisztenciális válságra váltottak. Az Atoms lemezt záró Kaláka-feldolgozás, a Valaki jár a fák hegyén kifejezetten ígéretes volt, az új lemezről elsőként kihozott dal (Partért kiáltó) ennél is több: hipnotikus, zsongító, egyben végtelenül szomorú és megfoghatatlanul fenyegető dal.

Ám a lemez a várakozásaimhoz képest csalódás. Mármint szépen énekelnek-zenélnek, pompásan szól; jó, hogy nem félnek metafizikával foglalkozni – de épp ezért magasabb mércével kell mérni őket.

A szövegek felől könnyebb megragadni, mi a bajom. A lemezen végigvonuló víz-folyó-part metaforikát nem nehéz felfejteni, és miután ez megtörténik, semmi rejtély nem marad, a megértés kimeríti a szöveget.  A zenében is túl sok a túl egyértelmű megoldás: a posztrockos csúcspontok például annyira azt kiabálják, hogy „katarzis!”, hogy az kiöli a metafizikai úthoz lényegileg hozzátartozó kockázatot.

Nem véletlen, hogy az énvesztéssel foglalkozó első rész sokkal jobb, mint a megnyugvás felé törő második.

Előadó: Platon Karataev

Cím: Partért kiáltó

Kiadó: szerzői kiadás

Megjelenés: 2022. január 21.

Műfaj: pszichedelikus folk-posztrock

Kulcsdal: Partért kiáltó

7/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.