Három évvel azután, hogy a 2010-es évek ikonja megugrotta a saját maga és az őt övező hype által magasra tett lécet, új lemezzel rukkolt elő FKA twigs. De hogyan lehet ilyen napfényes egy olyan anyag, amit közelmúltbeli súlyos traumák (is) inspiráltak? És vesztettünk-e azáltal, hogy a Caprisongs populárisabb vizekre evezett? Ez a cikk először a Recorder magazin 91. számában jelent meg.
Legkésőbb a 2019-es Magdalene, de valójában már az első nagylemez óta nem kérdés, hogy FKA twigs nemzedéke – és korunk – egyik legmerészebb popelőadója. Csodájára járhatunk elképesztő, többoktávos hangterjedelmének, az elektro-R&B zenei hangzások avantgárd kicsavarásának, a falig vitt, majd azon túl széttöredezett dalformán belül megénekelt pőre érzelemvilágnak, vagy performanszelemekkel dúsított előadóművészetének. Énekes-dalszerző-producerként progresszív zenei utat taposott ki magának, ahol a szenvedély, az erotika, a szexualitás és a fájdalmak mátrixában törékeny bátorsággal tárulkozott ki.
Kitárulkozásait egyúttal Escher-módra egymásba hurkolódó, labirintusszerűen kanyargó felépítményekbe csomagolta – a lemezeken az absztrakt hangképekben, a koncerteken a színházi elemekben és koreográfiákban hol eltávolítva, hol megsokszorozva a befogadói hatást. Ettől egyszerre érezhettük őt fájóan közelinek és elérhetetlenül távolinak. A művészi koncepció részeként klasszikus, modern és utcai táncokban képezte ki magát, elsajátította a kínai vusu harcművészet papírvékony karddal előadott, bonyolult mozdulatsorait, és megtanult rúdtáncolni. Majd mindezeket beépítette színpadi koreográfiáiba, klipjeibe, egy szüntelenül saját komfortzónáját, határait feszegető, mindig az újat, a váratlant kutató alkotó képét rajzolva meg.
A közelmúltban aztán nyilvánosságra hozott néhány fájdalmas fejezetet, traumatikus eseményt a magánéletéből. Ezek fényében a művészi önkifejezés-önkeresés fent felsorolt eszközei menekülési stratégiaként és a kontroll meg- vagy visszaszerzésére tett kísérletként is értelmezhetőek. 2017 végén hat tumort kellett eltávolítani a méhéből, a műtét és a felépülés mind testileg, mind érzelmileg megviselte. 2020 decemberében beperelte volt élettársát, Shia LaBeouf színészt, a keresetből pedig kiderült, hogy LaBeouf kapcsolatuk alatt szexuálisan és fizikailag bántalmazta, érzelmileg terrorizálta. "Azt gondoltam, soha senki nem fog hinni nekem. Olyan mélyre lökött, hogy egyszerűen lehetetlenségnek tűnt, hogy elhagyjam, és kimásszak a gödörből" – nyilatkozta.
Óhatatlan tehát, hogy a pandémiás karantén alatt megírt és rögzített, Caprisongs című harmadik lemezén ennek a sötét, megterhelő időszaknak a nyomait is keresni fogjuk. És nem kell a sorok között bogarásznunk. Az albumot záró Thank You Song torokszorítóan direkt kezdősoraiban öngyilkossági gondolatait önti keresetlenül személyes szavakba („I wanted to die, I’m just being honest / No longer afraid to say it out loud”), és nem egy dalban üt meg szomorú, fájdalmas hangnemet, fejteget komorabb témákat (Meta Angel, Lightbeamers).
A Caprisongs tehát valamelyest a traumafeldolgozás lemeze, mégsem azt az utat követi, mint mondjuk az utóbbi évekből a Carrie & Lowell vagy a Ghosteen. A magány, az elszigeteltség helyett FKA twigset közösségben látjuk viszont. Habár visszatérnek régi alkotótársai (Arca, Koreless), új producertársakkal is körülveszi magát (El Guincho). Míg előző lemezein csak egyszer fogadott vendéget (Future-t a Holy Terrainben), most dúskál a közreműködőkben, Jorja Smith-től The Weeknden át olyan rapperekig, mint Shygirl és Rema. Az album egy mixtape-ként szerveződik, a szöveges átvezetések, interlude-ok pedig olyan beszélgetésfoszlányok, amelyekből egy támogató közösség rajzolódik ki az előadó körül, sors- és harcostársakkal.
„Sosem tudtam igazán örömet kisajtolni a szenvedésből… mostanáig” – meséli twigs az új lemezről. „Visszataláltam ahhoz az énemhez, akit évekkel ezelőtt elvesztettem. Ha így nézzük, a Caprisongs arról szól, hogy megint tudok nevetni, újra felfedezve a huncutabb oldalam.” Valóban, a Caprisongs csintalan, játékos, dögös, hovatovább táncolható lemez. Kommersz? Végül is az, de twigs a mainstreambe gázolva sem hagyja a parton egyedi személyiségét, érzékenységét, egyéniségét. Csudákat, pont ugyanolyan kísérletező kedvű, csak pluszban még felszabadult is, mint aki egy időre le tudta tenni a terheit a stúdióban.
Ugyanolyan izgalmasan használja, effektezi, variálja a hangját és hangszíneit: a Minds Of Menben újból operát énekel R&B-alapokra, a Ride The Dragonban chopped and screwed hiphoptempóra lassul be, a Lightbeamers egyik pillanatában még áttetszően, tükörsimán tiszta, a következőben már digitálisan elvékonyított az ének. Az album egyik csúcspontját jelentő Carelessben megmutatja, hogy klasszikusabb funk-R&B körítésben, hagyományosabb dallammenetben is éppoly varázslatos tud lenni, amikor egyszer csak oktávot ugrik a hangja.
 |
| A Caprisongs borítója |
Az viszont kétségtelenül újdonság, hogy egyes számok bárminemű változtatás nélkül otthonra találnának a klubokban. A Tesfayéval közös Tears In The Club pompás nyári banger lehetne, a dubos Honda, a dancehallos Papi Jones és Jealousy tökéletesen fülbemászóak, slágeresek, műfajilag elkalandozik az afrobeat, a grime, a trap és a cukortúladagolásos hyperpop tájékára is – de még a legpopulárisabbra hangszerelt dalokban is felfedezhető egy-egy váratlan ötlet. Mászhatott volna még beljebb az avantpop björki sűrűjébe a Magdalene után? Biztos. Nem lepődnénk meg, ha hamarosan így tenne. De hülyeség lenne azon keseregni, hogy nem vitte most elidegenítőbb irányba a zenéjét. Főleg, ha ilyen szórakoztató, amikor twigs szórakozik.
Előadó: FKA twigs
Cím: Caprisongs
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 2022. január 14.
Műfaj: artpop-r&b
Kulcsdal: Careless
Osztályzat: 8.5/10
Szerző: Huszár András
