Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című cikksorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Korom Anna válaszol, az egyetlen magyar filmrendező, aki végigtáncolta a Rákóczi hidat egy videoklipben.
Korom Anna rendezte minden idők egyik legnagyratörőbb magyar kisfilmjét, a magát terhesnek valló transzszexuális nőről szóló, Mónika nem akar a földön járni című spirituális musicalt, amelynek a fináléja szétszaggatta a Recorder kritikusának szívét. Emellett jegyez jó pár videoklipet és reklámfilmet, operatőrködött Németországban Mundruczó Kornél Evolúció című színházi előadásábán, és szerepelt Szeleczki Rozália két kisfilmjében. Nemrég leforgatta Nikó című vizsgafilmjét, amelyben egy fiatal anya (Székely Rozi) kifordul magából, és hátrahagyva a családját, meztelenül nekiindul a világnak. Illetve tervben van egy Yoko munkacímű filmje is - ebben a kamaszlány főhős a nővé érés határán elgondolkodik azon, hogy milyen minták veszik körül, és mit jelent nőnek lenni.
Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?
Lichter Péter említette korábban Harmony Korine-t, mint a filmzene nagymesterét, nekem tőle a Gummo főcíme az egyik nagy kedvencem. Aztán ott van, ami nagyon más, a BoJack Horseman zárójelenete a Mr. Blue című számmal. Sosem hallgatnám magamtól ezt a számot, de az a jelenet egyszerűen annyira szép.
Egyébként, ha konkrét zeneszámról van szó, jobban szeretem, ha diegetikusan van használva, mint például az Attenbergben a Be Bop Kid, vagy annyira bele van építve a sztoriba, mint a Phoenix bár végén a Speak Low. Az nagyon szokott zavarni, amikor egy amúgy nem zenés filmben hangosan szól egy szám, de a kép nem éri utol, nem tartok ott érzelmileg, nem (vagy csak félig) illik oda az a zene, de mégis hat rám, mert zene és hangos, hát persze, hogy bőgök rajta...
Nagyon szeretem viszont azokat a filmeket, ahol a zene egyenlő partnerként van kezelve, hasonlóan nagy szerepet kap, mint a kép. Szerintem csodás musicalek/zenés művek: Visage (Tsai Ming liang), Eszkimó asszony fázik (Xantus János), Nyár (Kirill Szerebrennyikov), Hedwig és a Mérges Csonk (John Cameron Mitchell), Trey Parker munkái és még egy csomó, de abbahagyom, mert nem is ez volt a kérdés.
Illetve még egy kedvencemet kiemelném, Philippe Garrel Belső sebhely (La cicatrice intérieure) című filmjét, ami részben Nico Desertshore albumából ihletve született. Nem egy szórakoztató film, de nagyon különleges. Az albumról több dal is elhangzik benne, ráadásul Nico, Philippe Garrel (Nico akkori élettársa) és Nico fia, Ari játszanak benne. És ha már Arinál tartunk, Nico írt neki egy dalt is, az a címe, hogy Ari’s song, és az is elképesztően gyönyörű.
Elég komplikált volt a kapcsolatuk, Arinak elvileg Alain Delon az apja, de ő letagadta, hogy övé lenne a fiú, vagy hogy valaha viszonya lett volna Nicóval. Így a nagyszülők fogadták örökbe a gyereket, aki később többször is öngyilkos akart lenni, és miután Nico „visszakaphatta” őt, együtt drogoztak. Azt mondta Ari, hogy ez volt az egyik módja annak, hogy tudjanak egymáshoz kapcsolódni. Ezek fényében hallgatni ezt a számot még szívfacsaróbb.
Nico The Velvet Underground-os időszaka utáni lemezeiből minden számra szívesen csinálnék egy-egy külön filmet, nemcsak ilyen tragikusak vannak, hanem ott van például az I’ll Keep It with Mine, amit amúgy Bob Dylan írt. Ha egyszer szerelmes filmet csinálnék, ezt a számot valahogy biztos beletenném.
Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?
Ildy Lee A kis sziget című számát szeretném használni.
Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?
Nemcsak a szám, hanem a klip is lenyűgöz. Például a háttértáncosok. A készülő Freeszfe MA diplomafilmemet részben Ildy zenéje és klipjeinek vizuális világa ihlette. Még csak az írás elején tartunk, de egyelőre a jelenet, amit látok magam előtt, az a folyamat, ahogy a főszereplő összerak magának egy ilyen klipet. Kiválasztja a napocska animációt, a delfines háttereket satöbbi. És persze, ami az egész mögött van (a mi filmünk esetében): egy, a felismerhetetlenségig plasztikázott, szeretetre vágyó ötvenes nő sajátos lázadásának a története. De azért majd meglátjuk, hova alakul a sztori.
Ildy Lee-nek egyébként elképesztő élettörténete van, szóval ha esetleg valaki nem ismeri, és csak a videó alapján ítélné meg, nézzen utána, mert nem semmi nő!
kérdések: Varga Ferenc
headerfotó: Olasz Renátó