Szívfájdító dallamok, karcos torzulások. Low: HEY WHAT (lemezkritika)

A dalformát lecsupaszító Low pályáján az előző lemez volt a legradikálisabb váltás. Hogyan lehet ezt folytatni? Ez a kritika először a Recorder magazin 88. számában jelent meg.

A Low 2018-as lemeze Trump sokkjára azzal válaszolt, hogy a dalformát alapjaiban kérdőjelezte meg – miután arra építette pályájának nagy részét, hogy a dalt lényegéig csupaszítsa. Három évvel később nagyjából hasonló formakészlettel dolgoznak, vagyis felismerhetetlenségig torzított gitár(?)hangokkal, elektronikus pulzálásokkal, hidegen ellebegő szintikkel; ismét BJ Burton a producer.

Azonban most a Low magját adó házaspár, Alan Sparhawk és Mimi Parker sajátosan egymásba fonódó vokáljai kevés kivétellel tisztán megszólalnak. (Amúgy most nincs mellettük basszusgitáros. de ez fel sem tűnik.) A dalok – mert ezek ismét azok – között van néhány igazán szívfájdítóan szép, ám egészében fura senkiföldjén lebeg a lemez. Túl karcos, helyenként arcba mászó a zene textúrája ahhoz, hogy el lehessen tekinteni a radikalitásától, és csak a számokra mint dalokra figyelni – ám mégsem annyira mélyre hatoló ez a radikalitás, mint a Double Negative-on volt, így helyenként kissé indokolatlannak, erőltetettnek hat. 

Előadó: Low

Cím: HEY WHAT

Kiadó: Sub Pop

Megjelenés: 2021. szeptember 10.

Műfaj: avantslowcore

Kulcsdal: Disappearing

7/10

Rónai András