„Ez egyszerű, gótikus punk” – Twin Tribes-interjú

Az elmúlt évek egyik legígéretesebb darkwave/posztpunk zenekara a texasi Twin Tribes, akik eddigi két, szinte tökéletes lemezükkel már meghódították Amerikát, és első európai turnéjuk keretében Budapestet is útba ejtették. Csütörtöki, sodró lendületű, alig egyórás koncertjük előtt ültünk le velük beszélgetni. Milyen volt mexikói gótklubban Cure-ra piálni? Honnan jött a nyolcvanas évek és a posztpunk reneszánsza? Mit keres a Tears For Fears két Justin Bieber-dal között, miért volt nekik kamu indie rockot játszani és mennyire klassz már a Ramones?

Brownsville-ből, egy mexikói-amerikai határvárosból jöttök. Texas nem épp a posztpunk-darkwave zenéiről híres.

Luis Navarro: A mi kis városunk pláne nem. Legközelebb négyórányira, San Antonióban van élénk posztpunk színtér. Austinban, Houstonban, Texasban működnek ilyen zenekarok, de a többiben csak cowboyokat találni.

Hogyan fedeztétek fel magatoknak ezeket a zenéket?

Luis Navarro: Én Matamorosban, Mexikóban, a szülővárosomban. Van ott egy gót klub. Sokan járnak oda az Államokból, mert Mexikóban 18 éves kortól lehet alkoholt inni. Ott hallottam Cure-t életemben először. Az A Forestet. Meg New Ordert. Előtte is ismertem újhullámos zenéket, de ott mélyedtem el igazán a posztpunkban és a darkwave-ben.

Mexikóban népszerű a gótzene?

Luis Navarro: Mexikóvárosban igen, de ez a gótklub azért volt népszerű, mert önkiszolgáló volt a piálás, tíz dolcsiért annyit ihattál, amennyit bírsz. Azért jártak oda az emberek, hogy szétcsapják magukat. Meg persze Cure-t hallgatni.

Joel Niño Jr.: Én a nővéremnek köszönhetően fedeztem fel ezeket a zenéket. A kocsijában volt egy táskányi kazetta, köztük egy válogatással a nyolcvanas évekből, azon hallottam először Cure-t meg Blondie-t. A nyolcvanas években születtem, a vasárnapi matinékon Prince-t és David Bowie-t néztünk a tévében, ez kitörölhetetlen élmény. De inspiráltak új zenekarok, a Drab Majesty, a She Past Away vagy a Choir Boy is. Őket hallgatva úgy éreztük, mi is tudnánk ilyen zenét játszani.

Luis Navarro: Ezeket a nyolcvanas években gyökerező, nosztalgikus zenéket hallgatva jött az ötlet, hogy megpróbáljak ebben a műfajban dalokat írni. Ebből a felindulásból született meg az első lemezünk, a Shadows, amin azért másféle inspirációk is érződnek.

Joel Nino Jr. és Luis Navarro

Latin-amerikai újhullámos zenék?

Luis Navarro: Berlinben azzal jöttek oda hozzánk rajongók, hogy hallják a dalainkban a Héroes del Silencio és a Soda Stereo hatását, és nem tévedtek. A nagybácsimnak köszönhetően Soda Stereón nőttem fel, akik nem annyira sötét, inkább újhullámos zenét játszottak. Ők voltak rám a legnagyobb hatással. A mi zenénk sem egyöntetűen sötét, fogós dallamok, nagy refrének vannak a dalokban. Fontos volt nekünk a La Movida-mozgalom is, ami Madridból indult a ’80-as években Spanyolország demokratizálódásával, de átgyűrűzött Latin-Amerikába is. Az olyan spanyol zenekarok, mint a Parálisis Permanente, a La Unión vagy a Héroes del Silencio szintén a brit posztpunkból táplálkoztak, de spanyol közegbe adaptálták, spanyolul énekeltek, és az ő hatásukra sok latin-amerikai zenekar kezdett el újhullámos, posztpunk zenét játszani, mint Mexikóban a Caifanes vagy Chilében a Los Prisioneros. A La Movidában az volt az izgalmas, hogy mindegyik zenekar a saját szájíze szerint játszott, a Soda Stereo argentin, perui dallamokat és hangszereket, marimbát és fuvolát vitt a számaiba, a Caifenesben szaxofon is szólt. Volt cumbia számuk is, ami tradicionális zenének számít Mexikóban, a Soda Stereóban pedig egy kis argentin tangó.

A CURE ÉLETMŰVÉT, HATÁSÁT, ALULÉRTÉKELT LEMEZEIT ITT TÁRGYALTUK RÉSZLETESEN

Nektek is fontos a mexikói kulturális örökség?

Luis Navarro: Én Mexikóból származom, Joel szintén spanyolajkú, és kezdettől fogva szerettünk volna valamit becsempészni a zenébe a gyökereinkből. A városunk szinte teljes lakossága latin-amerikai, bevett, hogy az emberek egyszerre beszélnek spanyolul és angolul.

Joel Niño Jr.: Fura dolog a határon élni. A mexikóiaknak nem vagy elég mexikói, az amerikaiaknak meg nem vagy elég amerikai. Ez egy sajátos kultúra. Texmex.

Luis Navarro: Ez hallatszik a zenénken is. A Fantasmasnak először a spanyol kórusát találtam ki, arra építettük az egész számot és adtunk hozzá angol verzéket. A fantasmas szó szerint szellemeket jelent, de egy mexikói mondásra utal. Az „I see your fantasmas” azt jelenti, hogy valaki magával hordozza a sötét múltját.

Mikor éreztétek először, hogy a közös zenélésből valami jó is kisülhet?

Egyszerre: A Shadowsnál.

Luis Navarro: Az volt az első próbálkozásunk, hogy darkwave zenét írjunk. Még a szüleimmel éltem, akusztikus gitáron próbálgattam akkordokat a szobámban, és az FL Studio szoftverrel szórakoztam, hogyan tudnék szintetizátordallamokat és dobritmust írni hozzá. Megmutattam a demót az akkori zenekarunknak, de visszautasították. Csináltam még egy demót, a The Vesselt, de azzal is lepattintottak. Ez lelombozott, de túl régóta dédelgettem magamban ezt a darkwave projektet ahhoz, hogy feladjam, úgyhogy amikor egy austini zenei fesztiválra autóztunk Joellel, megmutattam neki a Shadowst.

Joel Niño Jr.: Az előző zenekarunk feloszlóban volt, nekem pedig nagyon tetszett a dal, úgyhogy mondtam Luisnak, ha kell egy basszusgitáros, szóljon. Öt évig énekeltem egy indie rock bandában, és kamunak éreztem. Amikor Luis megmutatta a demót, rettenetes izgalomba jöttem.

Luis Navarro: Azt mondta, „baszd meg azt a zenekart, amelyiknek ez nem kell. Csináljuk!”

Miért ebben a műfajban találtatok rá a saját hangotokra?

Joel Niño Jr.: Szeretek énekelni és basszusgitározni, de soha nem vágytam rá, hogy frontember legyek, ezért nem éreztem magam komfortosan az előző zenekarban. A darkwave-ben pedig azért érzem otthon magam, mert a legnagyobb hatást a nyolcvanas évek, azok a szintetizátorhangzások és a sodró, punkos zenék gyakoroltak rám. A mi zenénk is egyszerű, gótikus punk. Azokat a zenéket szeretem, amikről azt gondolod, ilyet én is tudnék. Mint a Ramones. Milyen klassz már az a banda?! A darkwave-ben az a jó, hogy van benne punk is, de az elmúlás, a szomorúság és más, sötétnek címkézett érzelmek romantikáját, szépségét is felmutatja, ezzel pedig segít feldolgozni ezeket az érzéseket. Ez nekem nagyon fontos zenészként, és fontos a rajongóknak is.

Luis Navarro: Abban a zenekarban én csak kisegítő voltam, billentyűztem és néha gitároztam a koncerteken, de úgy éreztem, az a stílus engem bekorlátoz. A darkwave sokkal szabadabb, variálhatod a gitártónusodat, kórusokat pakolhatsz a dalokba, dobgépet használhatsz. Megnyugtat, ha ilyen zenét játszunk.

Ezzel nem vagytok egyedül. Reneszánsza van manapság az újhullámos, darkwave, posztpunk zenéknek.

Luis Navarro: Egyrészt az új bandák, mint a Drab Majesty vagy a She Past Away, másokat is arra inspirálnak, hogy ilyen zenét játszanak. Másrészt ott a közösségi média: a Molchat Doma az egyik legnépszerűbb zenekar most ebben a stílusban, és az ő socialmedia-jelenlétük például elég erős. Számomra a Molchat Doma volt a legnagyobb felfedezés hallgatóként, hogy hasonlít a Cure-ra és a Ramonesra, mégis tök más. Zenészként a sound megfejtése is nagyon izgat. A pergőhangzásuk például elképesztő. Hogyan érték el? Hogy lehet két-háromfős zenekarként ilyen jól szólni?

Joel Niño Jr.: Akik a nyolcvanas években születtek, mostanra nőttek fel, és ezek a zenék a gyerekkorukra emlékeztetik őket. A nosztalgia miatt is lehet olyan népszerű ez a korszak en bloc a kultúrában. Nem csak a zenében, filmekben és sorozatokban is.

Luis Navarro: Múltkor az MTV-n Tears For Fears ment két Justin Bieber között. Néztem is nagyokat. A sötét zenék visszakúsztak a mainstreambe, még ha nem is lesznek olyan népszerűek, mint a Cure idején.

Joel Niño Jr.: Ne felejtsük el, hogy ez a zene sosem tűnt el. Az évek során hol csökkent, hol nőtt a népszerűsége, de nem a nu metalról beszélünk, ami néhány csúcsév után kikopott a zenéből. Most épp felívelőben van a gót zenék népszerűsége. Hogy mi a hírnévért csináljuk-e a Twin Tribest? Nem. Az előző bandánk jóval mainstreamebb volt, több esélyünk lett volna befutni vele.

Luis Navarro: Azt a zenét játsszuk, amit szeretünk, és szerencsére ez másoknak is tetszik.

Joel Niño Jr.: Évek óta zenélünk, elfogyasztottunk pár bandát az évek alatt. Amikor elkezdtük a Twin Tribest, megbeszéltük, hogy csak akkor van értelme, ha minden energiánkat ebbe fektetjük. Amint kijött a Shadows, elmentünk turnézni. Mi szerveztük a koncerteket, írtunk kluboknak, promótereknek, és blogoknak, dj-knek is, hogy írjanak, játsszák a zenénket.

Luis Navarro: Az első kaliforniai fellépésünk egy fesztiválon volt, délben, tíz ember előtt. Egy hónapja már mi voltunk a főzenekar a Los Angeles-i koncertünkön, és eljött ránk ezer ember. Ebben persze sokat segített, hogy a She Past Awaynek nyithattunk az amerikai turnéjukon, és játszottunk a Clan of Xymoxszal is.

Joel Niño Jr.: Apránként megvalósítjuk az álmainkat.

Két erős, slágeres, sikeres lemezt hoztatok ki. Utólag azért látjátok a hibáikat is?

Luis Navarro: A Shadowson pár dolgot ma már biztos másképp csinálnék. Az volt az első alkalom, hogy lemezen énekeltem. Joel mindig is énekelt a basszusgitározás mellett, de kikötötte, hogy miután az előző zenekarban ő volt a frontember, ebben nem akar az lenni. Ha nem is voltam félénk, érezni a Shadowson, hogy még próbálgattam a hangomat. Ha meghallgatod azt a lemezt és utána megnézel minket élőben, mintha nem is ugyanazt a zenekart látnád.

Joel Niño Jr.: Ugyanakkor az egy ártatlan lemez volt. Nem voltak elvárások, csak játszottuk a zenét, amit szeretünk.

Luis Navarro: Magunknak csináltuk, a stúdiót is mi fizettük. Először csak egy négyszámos EP-t terveztünk, de nagylemez lett belőle, mert sok számot írtunk akkoriban. Párat le is kellett hagyni, mert nem illettek a többihez, még kerestük a hangunkat. A stúdiózás is elhúzódott a kísérletezés miatt – ezer évig kerestük a tökéletes pergőhangzást. A dalokban is többféle stílus keveredik, a Dark Crystal inkább újhullámos, a Shadows darkwave-es, a Vessels még sötétebb.

Joel Niño Jr.: A Ceremony már sokkal inkább egyben van, profibb lemez.

Luis Navarro: Annál már komfortosan éreztük magunkat a stúdióban. A Shadowsra nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, és ez annyira felvillanyozott minket, hogy a Ceremony szinte kigurult belőlünk. A Heart & Featherrel különösen elégedett vagyok. Az volt az egyik első dal, amit megírtunk rá, és a kevesek egyike, amely organikusan, jamelés közben született. A Shadowsról pedig a Talisman a kedvencem, az egy nagyon kerek dal.

Joel Niño Jr.: Az elsőről nekem is a Talisman, élőben is. A Ceremony-n az Obsidian hozza ezt a vájbot: lassú, borongós. A Fantasmas igazi banger, de én a balladisztikus, romantikus, gótikus dalokat szeretem, és az Obsidian az.

interjú: Soós Tamás

interjú- és koncertfotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)