Retró, eklektika és egy adagnyi giccs - Drab Majesty a Dürer Kertben

Nyolcvanas évek, Warhol paróka, arcfestés, new wave-től a pszichedeliáig ívelő zene és egy nagyszerű előzenekar. A Drab Majesty első önálló hazai koncertjén jártunk.

A Drab Majesty 2017-ben King Dude előzenekaraként járt először Budapesten, de akkor a közönség még kissé távolságtartóan állt hozzájuk. Mostanra azonban ez nagyon megváltozott, beértek itthon is és bő két évvel az első látogatás után már főzenekarként is elég szépen megtöltötték a Dürer középső termét. A mostani turné apropóját a nyáron kijött harmadik album, a Modern Mirror adta és míg legutóbb kinézetben (fekete csipke!) és hangzásban (darkwave!) is kicsit gothabbra vették a koncertet, most inkább a nyolcvanas évek legkülönfélébb elemeit egybeöntő eklektika volt a főszerepben. Persze a darkwave azért most is jelen volt, de nagyobb teret kapott a szintipop és a new wave, sőt, néhol leástak egészen a korszak legmélyére, a legsziruposabb romantikus slágerek hangzásvilágáig is. Máshol viszont olyan irányokba mentek, ami hallatán a synthwave rajongók kapták volna fel a fejüket és akkor mindez még nyakon volt öntve Deb DeMure pszichedelikában vájkáló gitárjátékával is.

A végeredmény pedig egyszerre volt izgalmas, eklektikus és szórakoztatóan giccses. Utóbbi elem ráadásul nem csak a zenét hatotta át, hanem minden mást is: kimért, maníros mozdulatok, egy mindig kéznél levő üveg vörösbor, pantomimeseket idéző falfehér arcfestés, masszív fekete napszemüveg, Warholra emlékeztető kusza paróka és persze a csillogó, gyöngyházfényű öltönyök, amit a szintis Mona D. még egy színben passzoló áttetsző köpennyel is súlyosbított. Teljes ízléstelenség, de abból a szándékosan a végletekig túltolt fajtából, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni... és ami nagyszerűen egészíti ki a zenéjüket és teszi a Drab Majesty-t egy egyedi, de nagyon furcsa színfolttá. Központban egyébként végig az új lemez anyaga volt, kiegészítve pár dallal az előző albumról, a 2015-ös Careless viszont csak érintőlegesen került elő és a számlista összeállításából is érezhető volt, hogy nem csak tetszőlegesen válogattak, hanem tényleg volt egy központi koncepciójuk, amire fel lett húzva az egész program.

Amíg viszont a Drab Majesty nem feltétlen egyszerű eset és nem mindenkinek adja meg magát a sajátos zenei világuk, addig az előzenekarnak elhozott, szintén Dais Records-os Body Of Light pont a másik véglet volt. Náluk is a nyolcvanas évek volt a kulcsszó, de a letisztult, tempós, táncolós szintipop zenéjük sokkal fogyaszthatóbb és könnyebben befogadható volt, nem csoda, hogy az őket korábbról nem ismerők közül sokak számára lettek instant kedvencek.

szöveg / fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

Body Of Light

Drab Majesty