"Figyelmeztettük, hogy ezt talán mégsem kéne" - Benkő Zoltán (CPg)-interjú

A legendás szegedi punkzenekar tagjai két évet ültek ártatlanul, pusztán azért, mert viccelődtek a vörösökkel. Csak négy évig működtek, de hatásuk felmérhetetlen: szabad szellemű magyarok tízezrei nőttek föl dalaikon. Pusztítóan erős, vad zenéjük a nemzetközi punkmezőnnyel is kiállja az összehasonlítást, szövegeik örök érvényűek. A CPg szellemi vezetőjével, a gitáros Benkő “Güzü” Zoltánnal beszélgettünk. Ez az interjú először Recorder magazin 88. számában jelent meg.

Betűnevetek helyesen „Come'on Punk group”, direkt nem hozom elő a titkosszolgálati manipuláció eredményeként elhíresült kampó megfejtést. Miért indultak rátok azonnal a rendőrök és titkosrendőrök?

A nyolcvanas évek elején Magyarországon minden nyilvános szerepléshez engedély kellett, és mivel az uralkodó párt rühellte a balhét, ezért csak a vizsgával, működési engedéllyel rendelkező rockzenekarok fellépését engedélyezte, akiknek még le is kellett adniuk a dalszövegeiket a koncert előtt. Mi úgy gondoltuk, a saját utunkat fogjuk járni, és nem kérünk jóváhagyást Állam bácsitól. Punkzenekar voltunk – mentünk a saját fejünk után. Ez néha túlságosan is jól sikerült.

Güzü Lugosi Is Not Dead | Benkő Zoltán a nyolcvanas évek elején | Fotó: Márton Attila

Az első botrány a szülővárosotokban, a Juhász Gyula Művházban tartott koncert volt, ahol több száz ember nem tudott bejutni a helyszínre, és az utcákat elálló érdeklődők miatt megbénult a forgalom. Szegedről van szó, ahova a P. Mobil vagy a Beatrice be sem léphetett akkoriban.

Kilógattunk lyukas lepedőket a helyszínen olyasféle szövegekkel, hogy „Köszöntjük a meg nem jelent rendfenntartó erőket!” Később ugyanezen a helyen játszhattunk a nagyteremben az East nevű jazz-zenekar előzenekaraként. A koncerten Főnököt, állandó showmanünket kartondobozban hozta be két tag a színpadra. De nem tudtuk előtte, hogy klausztrofóbiás. Ezért aztán Főnök szállítás közben elkezdett panaszkodni, és nem volt hajlandó a lábát behúzni a dobozba. A közönség annyit látott, hogy a dobozból kilóg egy láb, és kétségbeesetten tiltakozik a tulajdonosa. Így kezdődött dicső zenei pályafutásunk.

Füstgép volt?

Füstgépre nem volt pénzünk, ezért a ködösítést házilag oldottuk meg: lisztet szórtunk szanaszéjjel. Mivel kopaszra nyírt basszusgitárosunkat, Bőrt előtte leöntöttük rózsaszín festékkel, ezért kisvártatva minden ragadt a csiriztől. Az utánunk következő East tagjai nem voltak elragadtatva, hogy szétbasztuk a koncertjüket. A Móczán nevű zenészük lerogyott egy székre, és azt rebegte maga elé: „Tiszta punk vagyok!” Aztán nekiállt zsíros kenyeret majszolni, mert a koncerten zsíros kenyér járt a résztvevőknek. Vicces volt nézni, ahogy a jazz-koncertre érkező kiskosztümös hölgyek óvatosan kézbe vették a munkásosztály eledelét, és igyekeztek vigyázni, nehogy elkenődjön a rúzs. Belépőjegy gyanánt oldallapos WC-papírral szolgáltunk, kakaóval tettük autentikusabbá.

Benkő Zoltán 2021 őszén Szegeden | Fotó: Bába Betti

A koncertek után pár hónapon belül különös figyelemfelhívás jelent meg a szegedi középiskolák házirendjében. Amúgy ekkorra már minden oktatási intézményből kirúgtak titeket.

„A CPg tagjaival barátkozni tilos!”, így próbálkoztak az igazgatók, persze ez csak olaj volt a tűzre.

Nagy Feró a nagyharsányi koncerten látott titeket először, Főnökkel. Amikor megtudta, hogy gyakorlatilag be vagytok tiltva Szegeden, meghívott titeket a Közgazdasági Egyetemen rendezett koncertre. Ez volt az első bulitok az új énekessel, Haska Bélával. Miért lépett ki a zenekarból Bőr? 

Bőr egyre inkább kezdte a szkinhead vonal felé sodorni saját magát, és ez egyre kevésbé egyezett a többiek ízlésével. Jó zenész volt, későbbi együttese, a 88 a kedvenc zenekarom volt. Amikor pár évvel később hamisított útlevéllel elmenekültem az országból, és a kis osztrák falvakban bandukoltam egyedül a télben, az egyik dalát dúdolgattam magamban, a Minden okét. Mert az pontosan a disszidálásról szól, amit mi kényszerűségből meg is csináltunk, nem csak énekeltünk róla.

Ugorjunk vissza az 1982-es Közgáz-koncertre. Feró nemigen szokott áradozni más zenekarról, de ettől a koncerttől a mai napig odavan. Amit csináltatok, ultrakeménynek számított akkoriban, a bajszos rockzene érvényessége egy szemvillanás alatt elillant, elavult minden mondatuk.

Ez volt Budapesten az első koncertünk. Az ETA, a Bizottság és Feró bandája szerepelt még a programban. Most képzeld el, hogyan festett ez a valóságban: húsvéthétfő, mindenki matarészeg, még a csillárokon is lógtak. Kipattant a színpadra Béla talpig tarajban – a többség életében akkor látott először mohikánfrizurát –, és a több ezer bőrbe-szőrbe öltözött rockercsávónak, akik jöttek Feróra meg hardrockra, beleordította a képébe: „Hosszú hajú gyerekek, mi a fasz van veletek?!” Meg „nem kell nekünk Edda-show, nem kell nekünk féllábú”.

Mennyire akadtak ki a rockerek?

Amikor a koncert után felszálltunk a villamosra, fellépett egy vérszomjas rockercsávó, és azonnal rúgott halántékra bakanccsal. Úgy megsérült a szemem, hogy azóta is szemtengelyferdülésem van.

Benkő Zoltán 2021 őszén Szegeden | Fotó: Bába Betti

Milyen volt találkozni az ünnepelt pesti arcpunk-csapattal, az ETA-val?

Odavetettem nekik, hogy fél éven belül kipengetünk titeket... Nagyon szégyellem már magam ezért. Jó barátok vagyunk velük.

"TŰZBE AKARJUK HOZNI AZ EMBEREKET!" - interjú Sáthy Róberttel,
az ETA alapítótag-basszistájával

Az ETA '82 végére összeomlott a rendőrségi kihallgatások súlya alatt és feloszlott, ti mentetek tovább.

Legközelebb Veszprémben, az egyetemi aulában, '82 novemberében játszottunk, a VHK-val.

Az is emlékezetes buli lehetett, a fotók szerint katonai rendőrsorfal között kellett bejutni a terembe, teljes készültség volt. Géppisztolyos katonák biztosították a rendet a teremben. 

Legalább volt a kiskatonáknak egy igazán jó napjuk a seregben. Énekesünk kitett magáért: valamiért átment Iggy Popba, és felhasította pengével önnön karját meg az arcát, ömlött a vér. A klubvezető sikítófrászt kapott.

Haska Béla Veszprémben alkot | Fotó: Hímer István

A szerb Pekinska Patkától sok feldolgozást játszottatok. Ezt a kitűnő, újvidéki high energy punkbandát szinte senki sem ismerte itt Pesten.

A Pekinska gyökeresen mást játszott, mint az angol punkbandák, háromnegyedes ritmikával a szerb népzenén alapuló folkpunkot. Amit mi azóta sem tudtunk megcsinálni, pedig az volt a cél. A magyar népzene inkább búsul, nem illik az energikus punkhoz. 

Pesten aztán megírtuk a sorban harmadik műsorunkat is. Brezsnyev elvtárs halála után egy nappal született a Meghalt a cselszövő, meghalt az állat. De itt íródott már a Disznódal meg az SS-20 is. Kádárnak szánt szösszenetünket, a Báb vagy!-ot is itt írtuk. Termékeny időszak volt, együtt laktunk az albérletben, és mindennap próbáltunk. Tűrték a háziak, be is gyorsultunk alaposan, talán túlságosan is.

Később a tárgyaláson, amin két évre ítéltek titeket, az ítéletet felolvasó Kaufmann bíró nem merte kimondani helyesen az SS-20-at, hanem inkább CéCé-20-at mondott helyette. A következő balhés CPg-koncertre az FMK-ban került sor, szintén a VHK-val, '82. december 30-án.

Koncert előtt iddogáltunk a VHK-sokkal a büfében, és az egyik tag odavetette, hogy a Dúli-dúli című, az ismert orosz népdalt felhasználva komcsikat kifigurázó átiratunkat inkább azzal a két sorral kéne énekelni, hogy: „Rohadt mocskos kommunista banda, miért nincsenek ezek felakasztva?!” Két órával később a koncerten, ahogy a VHK-s lányok, barátnők ott táncoltak tébolyultan a színpad előtt, és rikoltozták ezt a strófát, Béla meghallotta, és átvette tőlük a szót. Figyelmeztettük, hogy ezt talán mégsem kéne. És milyen igazam volt. Tele volt ügynökökkel és besúgókkal a koncert, jelentést is írtak róla az állambiztonságnak. 

Ezért kaptátok a két év letöltendőt.

A vörösöknek nincs humorérzékük, nem tudták helyi értékén kezelni az ügyet. Minden úttörő mozgalom kábé három év alatt lefut, azután jön a másik. Hagyniuk kellett volna az egészet. De be voltak rezelve mindentől, ami spontán, és nem tőlük jött, elvégre kinevezték magukat a társadalom vezető erejének. Erő, az volt, más nem volt hozzá.

Az első Mozaikos koncert plakátja, amely elmaradt | Forrás: Lévay Tamás plakátgyűjteménye

Elérkeztünk az 1983. február 19-én, a Meggyfa utcai Mozaik klubban rendezett koncertig. Ez volt a második magyar punkfesztivál. Itt nagy üdvrivalgás közepette előadtátok az Erdős Pétert.

Valószínűleg ebből lett a balhé. A koncert után a rendőrség letartóztatta a résztvevők jelentős részét, közel harminc embert hallgattak ki.  Az esten fellépő Tizedes meg a többiek nevű zenekar azért úszta meg az eljárást, mert lejárt a vamzertekercs a magnóban, nem volt ellenük bizonyíték. A Kretens énekese, szegény Hemü, meg az L Hárítás dobosa, Árvai Viktor nem voltak ilyen szerencsések. Mindkettőjüket elővették az Előre, vörösök című dal refrénje miatt. A katonai behívó kézbesítése után mindkettőjüket büntetőszázadba vezényelték, ami nem volt éppen leányálom. 

A CPg klasszik korszakának utolsó koncertjére, a Kozák téri művelődési házban került sor, ahova vittetek magatokkal egy csirkét is. 

A szárnyast showelemként vonultattuk fel, majd a mikrofonállványhoz kötöttük egy zsineggel. Szegényke ide-oda tipegett, összeszart mindent. A közönség annyira a zene hatása alá került, hogy elkezdtek üvölteni, hogy „Csirkét akarunk!”, és egyre közelebb nyomultak a pipihez. Egy ideig védtük a baromfit, de Béla már nem is tudott énekelni, csak testőrködött. Ekkor, arra gondolván, hogy még jobban beindulnak és nem fognak megállni, engedtünk a közóhajnak. Béla egy határozott mozdulattal elvágta a csirke nyakát, mint egy falusi háziasszony. A közönség apró darabokra tépte az ártatlan jószágot, aki ekkor már nem élt, hála Istennek. Olyan volt, mint valami vuduszertartás. Utána verekedés tört ki, újpesti vagányok körbeállták Kecsót, az óbudai Kokain Rohamosztag showmanjét, és megkenték rendesen. A koncert előtt még nekünk üzengettek, hogy el leszünk verve, de bekészítettük a vasrudakat a mikrofonállványokból, csúnyán pórul jártak volna, ha megpróbálják. Így egy gyenge, egyedüli embert vertek el, és lesték, mit szólnak hozzá a punkok.

Extázis a Kozák téren | A fotón a Tizedes meg a többiek, a Kokain Rohamosztag, a Rizikó Fucktor, az L Hárítás és a Mos-Oi! tagjai láthatóak - többek között | Fotó: Bánkuti András

Milyen volt a hangulat a szeánsz után?

Mindenki érezte, hogy itt valami igen furcsa dolog történt. Némelyek eksztázisban őrjöngtek még órákig, némelyeket lenyomott, ami rátelepedett a helyre az áldozat után. Mert ez egy áldozat volt. Utána napokig nem akartunk semmit se csinálni, csak nyugalmas erdőbe járni, madárcsicsergést hallgatni. Igyekeztünk átesni rajta, mintha betegek lettünk volna.

A PILLANAT EMBERE - a Zétényi Zoltán fotóművésszel készített interjúnkban
van még jó pár kép a Kozák téri CPg-koncertről

Egy héttel később mentünk volna játszani a Kozák térre, de nemhogy a művház körüli utcák, de messze-messze az egész környék le volt zárva. Azt mondták a rendőrök, hogy tessék szépen továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló, nem lesz itt semmi koncert. Az egyik Szabolcsból felhozott rendőr elszántan ütögette a gumibottal a tenyerét: „Lász itt diszkaú!” Akkor még nem tudtuk, hogy soha többet nem fogunk tudni játszani, és ezzel voltaképpen az egész magyar punknak jó időre vége lett. Fél évig egyáltalán nem rendeztek Pesten punkkoncertet, akkora volt a kuss.

Mi lett a folytatása a csirketépős koncertnek? 

Hamarosan előzetes letartóztatásba kerültünk, és nagy intenzitással megkezdődtek a kihallgatások. Majd 1984-ben a fellebbviteli tárgyaláson elítéltek két évre. Amit leültünk. 

Amikor kiengedtek, az ellenzéki Krassó György lakásában laktál.

Nemigen volt maradásom az országban, de legálisan nem juthattam útlevélhez. Krassó fölajánlotta, hogy ismer valakit, aki szerez hamis útlevelet. Rossz előérzetem támadt, és nem fogadtam el. Mint később kiderült, jól tettem. A lakást lehallgatták. Ha én abba belemegyek, megfognak a határon; tiltott határátlépésért, okirat-hamisításért kaptam volna egy laza négyest. Végül Kulcsár Attilától (később az Aktus nevű klasszik indusztriál-zenekar megalapítója -- a szerző megjegyzése) kaptam egy személyit, és ezzel szereztem útlevelet, immár az én fotómmal, az ő nevére. Így léptem le. A traiskircheni menekülttábor után New Yorkba kerültem, ott éltem 1986-tól 1994-ig, akkor jöttem haza.

Nem bántad meg, hogy hazajöttél?

Nem. Három fiam lett, ott nem lett volna egy sem.

Benkő Zoltán 2021 őszén Szegeden | Fotó: Bába Betti

Részesültél bármi elismerésben a rendszerváltás után?

Mindahányan – Vaú, Béla, Taki és magam – kaptunk egy levelet az Antall-kormány idején, hogy az ítéletünket semmissé nyilvánítják, és a fogva tartás idejét majd szolgálati idő gyanánt beszámítják a nyugdíjunk megállapításakor. Én kaptam néminemű kárpótlási jegyet is, igazából kifizették utólag a ránk kényszerített munkát, amit bent végeztünk. Ennyi.

interjú: Lévay Tamás
headerfotó: Bába Betti