Az utálat fárasztó - Rec.hu

2021.07.08. 10:14, RRRecorder

paperdeer_pastel_days_crop.jpg

Az érzés arra van, hogy fölemésszen. Az, hogy acid party, az nem konkrét. Pénzt keresek azzal, hogy csak énekelek arról, hogy pénzt keresek azzal, hogy menő vagyok, és hogy füvezek. Keytarral a nyakban a Sió-csatornán. Elmegy a kedves, bő a hiánya. Csillámtól betépve; bolond lány elektronikus érzései; gitár, dob, hanyatlás. Több zene valamiféle irányba halad. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A Paperdeer duó öt év kihagyás után tért vissza tavaly ősszel, hogy aztán több klip után végre előálljanak második nagylemezükkel. A Pastel Days egésze akusztikus és elektronikus hangszerek, effektek pompás ötletekkel teleszórt kavalkádja. Főleg az elején inkább játékos, pattogós a hangulat, majd a vége felé nagyjából ugyanezekből az eszközökből, hangzásvilágból melankolikus popdalokat (nemzetközi vendégénekes-gárdával) és sötétebb, táncparkettre kívánkozó (micro)house számokat is kihoznak. De mindezeket jól követhető, átélhető ívbe rendezték el; ahogy az albumot bemutató Keretnek mondták: "Mindig is tetszett, amikor több zene egymás után hallgatva valamiféle irányba halad. Ezt az albumot is így szerettük volna megcsinálni. A koncepció a múlt és a jövő köré épül, a közös emlékektől a spekulálások felé tart." HonlapFacebook


A Jóvilágvan "2007-től működik azért, hogy megérintsen, kifejezzen és őszinte legyen" - szól a párkányi zenekar bemutatkozása; A folyó balladái már a negyedik lemezük. Dallamvilágában sokszor népzenei ihletésű pop-rock ez; bulis és balladisztikus számból van a legtöbb, de a pszichedélia sem áll távol a zenekartól, mi több, még funk-rock és kis elektronikus kikacsintás is került a lemezre. Meghatározó Bokor Réka kifejező éneke és szövegei; az alapállást jól jellemzi az a sor, hogy "az érzés arra van, hogy fölemésszen" (Dunánál). Ez az átlelkesültség, dramatikusság viszi leginkább előre a lemezt, de persze az is kell a sikeréhez, hogy a dallamok fülbe másznak, a zenekar pedig lendületesen, kedvvel játszik. HonlapFacebook


Perrin
zenéjére a hetvenes-nyolcvanas évek funk-soulja volt a legnagyobb hatással, de azért fontos számára az is, hogy kortárs legyen; úgy pop, hogy közben a mai mainstreamtől (pláne a magyartól) távol áll. Ez nemcsak Palotai Soma célkitűzése (lásd pl. Magyarradar bemutatkozását), hanem teljes mértékben meg is valósul. High On Glitter című új EP-je (vagy rövid LP-je, ezen nem veszünk össze) hat szórakoztató dalt tartalmaz. Facebook


HOLI
, vagyis Hegyi Olivér nagyon sajátos, a szabályokra fittyet hányó hangot hozott a hiphopba. A saját maga által készített egyszerű, elektronikus alapokra olyan szövegeket mond, amiknek a nagy részében önelemző, sőt, önostorozó - pl. a párkapcsolatokban, szexben a szánalmasságig béna - figuraként mutatja be magát (vö. a korábban megjelent Vittula és más számok). Aztán megjelenik ugyanennek az ellenkezője is, ami nyilván paródia, de az ember elkezd gondolkodni, hogy a másik oldalról miért gondolta, hogy "valódi"? Az utálat fárasztó egy számon belül mutat be két álláspontot: a lírai én, mivel csak utálni tudja a Fideszt, de nem akarja, hogy ez határozza meg az életét, eldönti, hogy inkább nem foglalkozik az egésszel - a második rész viszont arról szól, hogy "én sem azért csinálom, mert annyira imádom, de ha én se csinálnám, akkor mégis mitől várom, hogy ne tartson ez még 13 vagy 23 évig". A Kis magyar raptöriben majdnem mindenki nagyon alaposan megkapja a magáét, a Rapszínészet pedig a szerepjátszós hiphopot pécézi ki roppant szórakoztatóan. És amikor már azt hinnéd, hogy nem érnek újabb meglepetések, jön a 18 perces záró szám egy szerelmes elbeszélés, amiben a korábbiakon edződött hallgató a lírai énnel egyetértésben azt várja, hogy mikor baszódik már el a dolog. (Nem, nem mondom meg, hogy mi a vége.) Facebook


Perrinhez némileg hasonló zenei világból indult ki Csordás Gábor előző lemeze, a Funkventure: a nyolcvanas évek szintifunkja, jazzes megközelítéssel, olykor lounge / exotica kitérőkkel. Ezt folytatja a Halsütő is, csak éppen balatoni tematikával, erős latin hatásokkal, a koto japán húros (kb. citeraszerű) hangszernek köszönhetően pedig távol-keleti beütéssel, továbbá humorral. Utóbbin Gábor Japánban élő öccse, Csordás Gyula Alpakka játszik. A lemezt Csordás Gábor így írta le a Keret cikkében: "Keytarral a nyakban a Sió-csatornán felevezvén találkozom kedves öcsémmel, aki a Taketoyo-Sármellék közvetlen csatlakozást kihasználva nemrég telepedett le kotójával az árnyas fűzfák alá. Amíg melegszik az olaj a Halsütőben, addig eljátsszuk nektek az idei nyár lazítós slágereit." HonlapFacebook


The Smooglers
néven már régóta együtt zenél Borosi Gábor (Korai Öröm, Korai Transmission) és Laki L. László (Cinetrip stb.), de annyira az élő tánczene a profiljuk, hogy csak júniusban jelent meg az első, kétszámos EP-jük. Már a címe alapján tudni lehet, hogy az első szám lesz a nagy sláger: Mit Tudsz Az Acid Partyról? (Az idézetek egy kilencvenes években készült dokumentumfilmből vannak, az Electronic Beats meg is mutatja.) A másik szám, a Solar Ascension retrofuturista űrtechno, nem ilyen direkt hatású, de erős az is. Facebook


Savages
és a Singas Project tavaly, a karantén alatt készített egy közös EP-t, ami most jelent meg. Egyik előadó zenéi alapján sem pont arra számítanánk, amit az Our Voice 1-3 perces számai nyújtanak: lelassult, végtelenül chilles lo-fi hiphop. A kísérőszöveg kávészünetre vagy esős napokra ajánlja, de kipróbáltan működik az olyan meleg időben is, amikor már a bólogatás is már túlzott erőfeszítést kívánna. A záró bónusz track lóg ki az összképből: ennek annyira billeg a ritmusa, hogy már szinte felborul. Savages Y Suefo FacebookSingas Project Facebook


ZSÜJA
tavaly ősszel jelentette meg első nagylemezét, most pedig itt egy újabb EP, a foolish_girl_electric_feels. Ahogy korábban is, főként ambient a zene, az első két számban ennek a nyomott-fenyegető, helyenként kifejezetten zajos változata, amibe a nyitó szám végén még kemény dobok is érkeznek. A záró szám azonban kifejezetten szép és dallamos, és itt a dobok is inkább bólogatásra késztetnek, mintsem kaszabolnak; a háttérbe helyezett emberi hangok pedig izgalmas párbeszédbe lépnek a zenével. Facebook


Nem kijárat
- ez egy új formáció neve, ami Csigó Tamás (Beat Dis) és Kabai Lóránt író-költő évtizedes ismeretségén alapul; utóbb Hodosi Enikő (Manoya) is csatlakozott hozzájuk. A Kabai Lóránt szövegeire Csigó Tamás által írt zene az első dalt bemutató Hvg szerint "okos és érzékeny alter-pop, ami nem fél fülbemászóan slágeres lenni, a táncparkettet sem veti meg, de bátran nyit a melankólia felé is." Az első megjelent dalra inkább ez utóbbi a jellemző. Facebook


"A future bass mélyebb, érzelemgazdag oldalát erősítő producer" - így jellemeztük Dnte-t bő öt éve, filmzene-EP-je premierjében. Akkor nem tudtuk, hogy hosszú időre ez lesz az utolsó megjelent zenéje. Most Ju'dit címmel jelent meg egyetlen szám, ami még a korábbiaknál is érzelemgazdagabb kamarazeneként írható le, zongorával és vonósokkal. Ha a legutóbbi megjelenés nem filmzene lett volna, valószínűleg akkor is erre asszociálnék a számról, amit remélhetőleg nem öt év múlva követ az újabb. Facebook


Az On Graves egy igazán sajátos zenekar az extreme metalon belül. Mint már korábban - például tavalyi bemutatkozó albumukról - is írtam, a szélvészgyors és a lassan földbe döngölő műfajokból is merítenek, és olyan hatásosan, hogy fel sem tűnik, hogy valójában egy gitár-dob duóról van szó (ritkán némi eldugott énekkel). Az Of Decadence című EP is követi az eddigi vonalat, és tényleg találó a cím - mármint nem a "dekadencia", hanem a "hanyatlás" értelmében. Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2021/07/08/az_utalat_faraszto_rec_hu
Az utálat fárasztó - Rec.hu
süti beállítások módosítása