„Kerestük a forró hangzásokat” – kristoaf-interjú

2021.06.23. 13:58, soostamas

wide2_22.jpg

Énekes-dalszerzőként indult, de első albumán már elektronikus, chilles indie popban dolgozta fel a fiatalok nosztalgiaflessét kristoaf. A Makumi Kamau (Mary PopKids) és Fodor Máriusz (Magashegyi Underground, Kaukázus, Superflake) produceri vezényletével működő Banana Records első kiadványaként megjelent stáblista OHNODY-duettjéről, GTA-s szintetizátorairól és Utas és holdvilág-hatásairól is beszélgettünk Tóth Kristóffal. Ez a cikk a Recorder magazin 85. számában megjelent interjú bővített változata.

Kanyargós út vezetett az első albumodig?

Tiniként kezdtem el gitározni és énekelni. Sokáig feldolgozásokat játszottam, utcazenéltem, majd amikor a coverek már nem képviselték a mondanivalómat, saját számokat kezdtem írni. A 2017-es Strand Fesztivál sorsfordító volt az életemben. Első este felléptem a Tábortűz színpadon, és annyira jól sikerült a koncert, hogy a szervezők megkértek, jöjjek vissza minden nap. Egy hétig kicsit körülöttem forgott az a színpad. Ott ismerkedtem meg Kamával, akivel tavaly megkerestük egymást, hogy Máriusszal hármasban csináljunk egy lemezt.

Akusztikus gitáron születtek a dalok. Nem akartál klasszikus énekes-dalszerzői albumot?

Az volt az elvem, hogy azt tegyük bele, amit a dal megkövetel. Az alkotás a fontos, nem az alkotó. Vannak egyszálgitáros hatásaim, de etalonnak olyan zenekarokat tartok, amelyeknek diverzebb a hangzásviláguk. Az egyik szám (tevoltál) demóverzióban került fel a lemezre, hogy soundban visszanyúljunk kicsit a gyökerekhez, de több lehetőséget láttam abban, ha kiegészítjük a dalokat earcandykkel.

Kik hatottak rád?

Az első nagy influence Ed Sheeran volt, de szigorúan a + albummal és csak 13-14 éves koromban. Utána introvertáltabb irányba mentem el, és megtalált a magyar alter. Az Esti Kornél volt az első szerelem, az Elefánt, a 30Y és a Magashegyi Underground a többi. Zenekarok közül a The 1975, a Bon Iver és a Cigarettes After Sex hatott rám, de szeretem Ben Howardot, RY Z-t, Vlad Holiday-t és az Oh Wondert is. Mostanában főleg hiphopot és r&b-t hallgatok: slowthai, Brockhampton, Rejjie Snow, Duckwrth, LAUSSE THE CAT, JPEGMAFIA.

A stáblistán milyen soundok izgattak?

A dalaim a magyar alter, a pop és az indie határán mozognak, aminek talán van egy előremutató hangzása. Szeretem például az eufória katarzisát vagy az álomváró vokóderes refrénjét, de a legizgalmasabb talán a csüggedő Moog-szintivel előcsalt, krézi soundja, amit én Vice City-snek, Deli Soma, a szám producere pedig GTA-snak hívott. Mondhattam volna, hogy énekes-gitáros előadóként idegen tőlem ez a szinyó, de igyekeztünk kísérletezni a sounddizájnnal, kerestük a forró hangzásokat. Kamáék nagyon jól eltalálták azt is, melyik számra kit vonjunk be producernek, és Törőcsik Kristóf (Margaret Island) és Lotfi Arzhang (Baba Aziz) is sokat hozzátett a számokhoz.

A lemez kulcsdala az eufória mellett az úgyisjó, amelyben Ohnodyval duettezel.

Épp a Ben Howardtól hallott open C hangolással babráltam, és közben Oh Wonder szólt – erről ugrott be, hogy csinálni kéne egy duettet, amelyben nem váltakozik, hanem egymás mellett szól a férfi és a női ének. Hegyi Dórival Kamánál találkoztam, ott hallottam a Hideg demóját, amitől padlót fogtam. Beton.Hofi Hard Resetje mellett az elmúlt évek egyik legjobb magyar szövegének tartom. Szintén Kamánál futottunk össze két év múlva Dórival, amikor ő az Egy igaz szerelem című lemezén, én pedig a 05 című dalomon dolgoztam ott. Félve mutattam neki az úgyisjót, hogy lenne-e kedve duettezni rá. Ahogy egymás mellé került a hangunk, minden klappolt. Dóri mágikus személy, két take-ben fel tud énekelni egy dalt.

Elvágyódás, nosztalgia, melankólia – ezek a lemez hívószavai. Mintha vágyódnál a fiatalság után, pedig alig múltál húsz. Mennyire látod ezt generációs jellemzőnek?

Szerintem ez a kamaszkor sajátja. Ha sokat gondolkodsz magadon, keresed a helyed, vágyakozol a nagy szerelmek után, abból születik az örökös nosztalgia. A tiniéveimben folyton visszavágyódtam valamibe, még ha nem is tudtam pontosan, mibe. A romantikus nosztalgia rövid távon jólesik, mert megszépíti a dolgokat, hosszú távon viszont könnyen toxikussá válhat, mert becsavarodik tőle az ember.

Nagy hatással volt rám és a lemezre is az Utas és a holdvilág, amely a múlt és a jelen között hányódó főszereplőjével, valamint a szépen körüljárt örvényérzéssel tökéletesen megragadja, hogyan szippantja be az embert ez a fajta elvágyódás. Az eufória végén azért mondja ki a lírai én, hogy „szabad leszek, mert már más vagy”, mert rájön, túl kell lépnie a nosztalgiaflessen, amiről az album és sokáig az én életem is szólt. Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy bár elsősorban beteljesületlen vágyak inspirálják a dalaimat, a lemez sokkal szélesebb lelki ívet ír le annál, mint hogy egy srác énekel a nagy szerelmeiről.

A kamaszévek én- és értelemkeresését tapogatod körbe a stáblistán.

17-18 évesen írtam ezeket a számokat, de kellett pár év, mire kiforrtak. Örülök, hogy most jött ez a lehetőség, mert ha 19 évesen adom ki, ez egy középszerű lemez lett volna. Ugyanakkor nehéz volt csiszolgatni a dalokat, mert nem akartam nagyon átírni őket, hogy hiteles maradjon a bennük megszólaló kamaszhang. Tetszett az a játék, hogy az utolsó dal legvégére érkezünk meg a jelenbe, a 22 éves énemhez, és hirtelen megszakad a sztori. Mi jön most?

wide1_26.jpg

És mi jön?

Szeretnék minél többet koncertezni és minél több emberhez eljutni a stáblistával. Igyekszünk élőben is megőrizni a lemez progresszivitását, ezért a Kőbányai Zenei Stúdiós barátaimmal, Számel Soma dobossal és Lévai Márton zongorista-énekessel hármasban szólaltatjuk meg a dalokat, samplepad, laptop és szintetizátorok segítségével. Július elejére tervezzük a lemezbemutatót. A hosszú távú célom pedig az, hogy bekerüljek a zenei közéletbe. Ha lehetőség adódik, szívesen írnék másoknak is zenét vagy szöveget. Szeretnék nem csupán énekes-gitárosként működni, hanem 360 fokban átlátni a zenét, mert egy ennyire önreflektív produkciót így érzek igazán hitelesnek.

interjú: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2021/06/23/_kerestuk_a_forro_hangzasokat_kristoaf-interju
„Kerestük a forró hangzásokat” – kristoaf-interjú
süti beállítások módosítása