Két új dokumentumfilm nyújt tanulságos és elborzasztó betekintést a női popsztárok világának árnyoldalaiba: az egyik Britney Spearsről szól, a másik Demi Lovatóról. Ez a cikk először a Recorder magazin 84. számában jelent meg.
A fiatal és tehetséges énekesnők felemelésénél csak a lerombolásukat imádja jobban a média – különösen igaz volt ez pár évtizeddel ezelőtt és a helyzet még most sem túl rózsás. A The New York Times által készített Framing Britney Spears című dokumentumfilm és Demi Lovato saját gyártású Dancing with the Devil című dokusorozata más megközelítésből, de mindkét esetben hatásosan szembesíti a nézőt azzal, hogyan tesznek tönkre aranytorkú kamaszlányokat rendszerszinten a bulvársajtó parazitái.
Két ritka tehetséggel megáldott nő, akik egészen pici koruk óta reflektorfényben vannak, a hírnévért pedig különösen nagy árat fizettek. A zeneipar rengeteg sztár életét teszi tönkre, de a szemünk előtt felnövő énekesnők vannak a legrosszabb helyzetben: a társadalom (és az oda-vissza működő szócsőnek tekinthető média) elvárja tőlük, hogy egyszerre legyenek szűzies példaképek és dögös szexszimbólumok, majd jól megbünteti őket, amiért nem teljesítik a lehetetlen feladatot.
A kétezres években Britney Spearsnek esélye sem volt az őt idegösszeomlásig provokáló, majd ezt követően vicc tárgyává degradáló bulvársajtó ellen. Az elhallgattatása a gyámság alá helyezéssel lett teljes, ami miatt Britney a mai napig nem rendelkezhet a vagyona és lényegében az élete felett.
A helyzet javulásaként könyvelhetjük el, hogy a 2018-ban drogtúladagolással kórházba kerülő Demi Lovato már maga mesélheti el a saját történetét egy négyrészes YouTube-sorozat segítségével. Azonban a függőségét, a mentális problémáit és az ellene elkövetett nemi erőszakot kendőzetlen őszinteséggel felelevenítő széria tartalma pont arra mutat rá, hogy az istenadta tehetség inkább átok, mint áldás a fiatal lányok életében. A probléma tehát nincs megoldva, de legalább már kezdünk ráébredni, hogy elsősorban nem a popsztárokat kéne hibáztatni érte.
Demi Lovatóról éppen egy hagyományos dokumentumfilmet forgattak 2018-ban, de a túladagolása miatt leállt a projekt. A bevágott archív felvételek és a mostani interjúk közötti kontrasztból is látszik, hogy a PR-filmeknél mennyivel többet érnek a sötét oldalt őszintén bemutató és a női sztárokat érintő általános problémákra is rámutató portréfilmek (ilyen volt Taylor Swift tavalyi Miss Americana című dokumentumfilmje is a Netflixen). Egyszerre jelzi a helyzet változását és változatlanságát a mindkét alkotásban megjelenő hajnyírás: míg Britney-nél az őrület legegyértelműbb bizonyítékaként könyvelték el, ugyanez a lázadás a nőket objektivizáló médiatekintet ellen Demi esetében már ünnepi tett – ám sokatmondó, hogy milyen sokáig nem merte ezt az apró változtatást se bevállalni.
Bár egyik dokumentumfilmet sem tekinthetjük százszázalékosan hiteles beszámolónak, hiszen Britney részt sem vett a róla készült filmben, Demi sorozatán pedig érződik a menedzser kéznyoma, az általános narratíva megváltozása egyértelműen tetten érhető. Eljutott volna a világ arra a szintre, hogy büntetés helyett megpróbálja megérteni az esendő popdívákat?
szerző: Rácz Viktória
