"A zenében elfogadottabb a kísérletezés, mint a filmben" - Horváth Ádám Márton- és Lichter Péter-interjú

Hogyan különbözik a kísérleti film és a tömegfilm kapcsolata az underground zene és a mainstream kapcsolatától? Lehet-e egy rugós szörnyeteggel befogadható zenét létrehozni? Kedd este online látható a Trafó Fülbevaló, illetve AV Composers sorozatában Horváth Ádám Márton és Lichter Péter alkotása, ennek apropóján beszélgettünk az alkotókkal.

Horváth Ádám Márton több kiadványáról – köztük a Donau néven megjelent zenékről – is írtunk már. Lichter Péter több nemzetközi díjjal kitüntetett kísérleti filmes, emellett filmesztéta, több könyv szerzője, a Pécsi Tudományegyetem Filmtudományi Tanszékének vezetője. 

Darkness Is Falling Through Darkness című új alkotásuk egy „zenés absztrakt remix-film”, aminek leírása a következő: „Amikor úton vagyunk, hegyről le vagy épp hegynek felfelé tartunk, eszünkbe juthatnak korábbi útjaink, korábbi lejtők és kaptatók. Mintha ott lenne bennünk minden út, és egyszerre járnánk őket. Közös pontunk az erdő. Lichter Péter a 2017-es Fagyott május c. filmjéből remixelt absztrakt erdőfolyamot, melynek képszövevényben Horváth Ádám Márton a hosszú erdei séták és túrázások hangulatait ragadja meg különböző zenei motívumokkal és hangokkal.”

Péter vállaltan egy „kísérleti filmes”. Ádám, te kísérleti zenésznek mondanád magad? A zenészekben mintha nagyobb ódzkodás volna ezzel a szóval kapcsolatban.

Horváth Ádám Márton: Vannak gondjaim azzal, hogy hogyan határozom meg magam zenészként, mert én úgy vagyok zenész, hogy nem vagyok az, legalábbis egy hivatalos definíció szerint, például soha nem tanultam ezt. Ha ez a kísérleti zene, akkor azt vállalom.

Lichter Péter: Szerintem ne aggódj a háttered miatt. Ha ez definiálná a filmest, akkor én sem lennék filmes, nekem sincs rendezői diplomám. Az a zenész, aki zenél, az a filmes, aki filmezik... A „kísérleti” szó a film területén jóval inkább elterjedt. Nyilvánvalóan azért, mert a határfeszegetés és a tömegművészetből való kilépés jóval látványosabban jelenik meg, és sokkal inkább elválik a kettő. A zenében és az irodalomban azért ennek sokkal elfogadottabb a tradíciója, sokkal inkább benne van a diskurzusban. Nem azt mondjuk, hogy „elmegyünk meghallgatni egy kísérleti darabot”, hanem azt, hogy meghallgatunk egy Stockhausent vagy egy John Cage-et.

A zenében gyakori téma a kísérleti-underground és a populáris-mainstream zene kapcsolata. De azért a filmben is megvan ez. Ezek hasonlóan működnek?

Lichter Péter: A zenei részéhez nem tudok hozzászólni, a filmes része nagyon összetett kérdés. Én erről írtam egy könyvet (Utazás a lehetetlenbe – Az avantgárd film absztrakt formái a science fiction filmekben – a szerk.), szóval nehogy bekapcsoljátok rajtam ezt a gombot... Az tény, hogy a közhiedelemmel ellentétben nagyon aktív a kapcsolat. Nem feltétlenül ipari szinten, tehát avantgárd filmesek nem fognak Marvel-filmeket rendezni, de inspirációs vagy akár reciklálási szempontból jóval élőbb a kapcsolat az avantgárd filmesek és Hollywood között. Mindkét irányba, tehát én is nemcsak hogy szeretem a hollywoodi filmeket, hanem nagyon sok filmünk ezekre reflektál, a filmtörténettel vagy tömegműfajokkal játszik, és ezzel nyilván nem vagyok egyedül, külföldön nagyon sokan foglalkoznak hasonlóval. A zenében igazából azt sem tudom, mi a mainstream: az, ami a rádióban megy, vagy amit a Müpában játszanak?

Horváth Ádám Márton: A populáris zenei műfajok és az underground törekvések között biztos van egy körforgás, mondjuk az, hogy a punk hogyan mutálódik a new wave-be, és abból hogyan lesz a mainstream... És ha a filmzenére gondolok, ott is egyértelműek az átjárások, látványos például a kortárszene hatása a filmzenére, gondoljunk Hitchcockra vagy napjainkban a Radiohead-gitáros Jonny Greenwood filmzenéire.

Lichter Péter: Vagy ott van Mica Levi, aki az Under the Skin és a Jackie zenéjét írta, és az utóbbit Oscarra is jelölték, pedig hát ő nemhogy nem egy John Williams, de még nem is egy Jonny Greenwood.

Frozen May / Fagyott május (feature film; 71 min) from Péter Lichter on Vimeo.

Ádám, te azért szoktad használni néha a zenédben a dalformát, vagy legalábbis közel áll hozzá a most bemutatott zenék egy része, vagy a Vasárnapok című gyűjteményeden is több szám.

Horváth Ádám Márton: Igen, van bennem időnként ilyen törekvés, hogy azért legyen dallam, vagy legyen valami, a populárisabb zenéhez szokott fülnek is fogyasztható kerete a zenének. Meg ezt én is szeretem hallgatni, elég mindenevő vagyok zenei téren. Itt is kifejezetten cél volt, hogy ne csak a noise legyen, hanem legyen valami feloldás is, főképp a vége felé.

Másként közelítettétek meg ezt a filmet, mint a korábbi közös alkotások? Az AV Composers sorozatban való szereplése azt jelenti, hogy itt más a zene és a kép viszonya?

Horváth Ádám Márton: Én ugyanúgy tekintettem rá, mint bármelyik másik filmre, de az is igaz, más módszerrel dolgoztunk. Általában nem feltétlenül egymáshoz kapcsolódóan jönnek létre a képek és a zene; van, hogy párhuzamosan dolgozunk rajtuk, és van, hogy én előbb hozom létre a zenét. Most a Péter előbb megépítette a képfolyamot, és én utólag barkácsoltam hozzá a hangokat.

Lichter Péter: Annyiban más ez, mint egy „film film”, hogy ez utóbbinál a filmzene alárendelt viszonyban van; előfordul persze, hogy ennél fontosabbá válik. Úgy érzem, hogy itt Ádám zenéje a főszereplő, és a kép az aláfestés; vagy legalábbis főbb szereplő összehasonlítva a korábbi filmjeinkkel.

Az eredményt látva nem tudtam eldönteni, hogy melyik volt előbb, és azt is el tudtam képzelni, hogy egy közös kiindulópontból egyszerre dolgoztatok.

Lichter Péter: Ez jó jel...

Horváth Ádám Márton: A közös kiindulási pont az erdő volt, ami az esemény bevezető szövegében is le van írva. Adta magát Péternek ez a korábbi filmje, a Fagyott május, amiben voltak mindenféle szép erdei képek. Nekem pedig személyes élmény az erdő, az elmúlt években sokat túrázom. Ez a két dolog találkozott.

Lichter Péter: Mindkettőnknél volt egyfajta reciklálási gesztus; az én esetemben pedig ez egyértelmű, hiszen lényegében újravágtam a régebbi filmünket. De Ádám zenéjében is volt ilyen reciklálás.

Horváth Ádám Márton: Igen, felhasználtam olyan zenéket, amik 2017-es Hermit Songs című albumomon voltak rajta, de nem szerepeltek Péter és Máté Bori egy korábbi, The Rub című filmjében. És van, ami kifejezetten ehhez készült, például az éjszakai erdő jelenetek hangulatához illik. Ennek a kis rugós szörnyetegnek a hangi világát használtam hozzá.

Nagyon régen, 2009 óta dolgoztok együtt. Ez hogyan alakult így?

Lichter Péter: Valójában régebb óta: 2004-ben kezdtük el az ELTE-n a filmelmélet és filmtörténet szakot, onnan ismerjük egymást, és 2005-ben már csináltunk közösen filmet, ami eltűnt azóta, egyszerűen nem tudom, hogy hol van... Eleinte Ádám nem zenészként, hanem szereplőként és társrendezőként bukkant föl nálam, aztán bejött nála a zene, nem is tudom, hogyan.

Horváth Ádám Márton: Ez úgy jött, hogy te elkezdtél found footage kísérleti filmeket csinálni, a 2009-es Light-sleep volt az első. Ezekben ugye már nem lehetett szerepelni, de nem akartam kimaradni...

Lichter Péter: Mindig ki kellett írni a nevedet a stáblistára...

Horváth Ádám Márton: Így maradt számomra a zene.

Lichter Péter: Aztán lehet, hogy forgatunk majd valami sorozatgyilkosos thrillert, és abban újra szerepet vállalhatsz.

Horváth Ádám Márton: Leszek hulla.

Lichter Péter: Nem, azt a szerepet Bartók Imre örökre lestoppolta, aki a Fagyott májusban volt hulla. És ennél szerintem te többre vagy hivatott. Egyébként Ádámmal statisztáltunk együtt az Életképekben is, amit ugye a nagypapád rendezett (Horváth Ádám – a szerk.), egy asztal mellett úgy csinálunk, mintha beszélgetnénk. Szóval volt egy ilyen karrierzsákutcánk, a közös szereplés, csak ez itt megrekedt, lehet, hogy a magyar filmtörténet és a közönség nagy örömére.

A Darkness Is Falling Through Darkness ingyenes online vetítése április 27-én, kedden este 9-kor lesz a Trafó Fülbevaló, illetve AV Composers sorozatának keretében, részletek itt.

Interjú: Rónai András