"Már nem vetem meg magamat miatta" - Sugár Bertalan-interjú

2000-ben mindenki tudta folytatni a sort, hogy „velünk kezdődhetne minden...” Az Egyedül című gigaslágert Váczi Eszterrel éneklő Bery a duci gyereksztár Sugár Berciből született újjá szívdöglesztő popistenként az ezredfordulón. Két évvel a siker után meglépett New Yorkba, hogy aztán végül jógaoktatóként találja meg a helyét Magyarországon. A Recorder magazin 83. számában megjelent interjú bővített változata.

Jól nézel ki, jó a hangod, szimpatikus, intelligens ember vagy, tudsz nyilatkozni. Mégis mik voltak azok a tulajdonságaid, amik alkalmatlanná tettek a popsztárságra?

Legfőképp az, hogy én soha nem akartam popénekes lenni. Mindig kompromittálónak éreztem, hogy popdalokat énekelek. Színész akartam lenni. Gyerekkoromban Botka Valéria és Csányi László híres magyar zenepedagógusok tanítványa voltam. Ők vittek el a Vígszínház meghallgatására, ahol megkaptam a Nyomorultakban Gavroche szerepét. Elkezdtem musicalekben játszani. Egyszer a Rockszínház Generál-emlékkoncertet rendezett, amin felléptek régi generálos arcok és a Rockszínház akkori előadói. Szoprán gyerekként én énekeltem a Törökméz című Generál-dalt.

Ott találkoztam Novai Gáborral (a Generál alapító tagja, később a Hungária és a Dolly Roll basszgitárosa, énekese – a szerk.), aki kitalálta, hogy csináljunk egy lemezt. Ő lett a menedzserem. Belezuhantam ebbe a műfajba, és ott ragadtam. Semmi közöm nem volt a popzenéhez, én szimfonikus zenekaros Streisand-dalokon nőttem föl. Barbra Streisand mindig is több volt számomra, mint egy egyszerű előadóművész – ez egy nagyon bizarr, őrületes rajongás volt az életemben gyerekként, teljes mértékben azonosultam vele. De mivel volt bennem egy szereplési rutin, tudtam, melyik maszkot mikor kell föltenni. Azt hiszem, a maszk alatt mindig Streisand maradtam, és az ambícióim mérete is ehhez az elképzeléshez igazodott.

Novai Gábor és Sugár Bertalan a '90-es évek elején

Hogyhogy ilyen duci gyerek voltál?

Nem sportoltam. Aztán nem sokkal később, hogy bekerültem a Vígszínházba, asztmás lettem, szteroidokat kellett szednem. És az is hozzátett, hogy büfékoszton éltem. Mivel 10-12 éves koromtól jól kerestem a szereplésekkel, szinkronokkal, bármikor megtehettem, hogy beüljek a kínaiba, és egyek egy illatos-omlós kacsát. 

Miért egy kakason lovagolsz az 1992-ben megjelent első lemezed borítóján? 

Nem tudom, sosem kérdeztem. A Novai egyik grafikus ismerőse tervezte a borítót. Már akkor is meghasonulásban voltam. Imádtam szerepelni, és úgy gondoltam, ha olyan szerencsém van, hogy színész-énekes családtagok, protekció nélkül jön egy lehetőség, akkor illik azt megragadni. Ez kínos, de majd legközelebb jobb lesz. Soha nem jött el ez a legközelebb. 

Volt a gyereksztárságban bármi pozitív számodra?

Inkább a szorongásokra emlékszem. Paráztam bemenni az iskolába. Arra gondoltam, az összes kortársam rajtam röhög. Szemüveges, kövér gyerekként amúgy is rengeteg bullyingnak voltam kitéve. Nagyon nehéz visszahallgatnom azokat a felvételeket. Hosszú idő volt, hogy megbocsássak magamnak, hogy ne undorral tekintsek arra az időszakra, hanem empátiával tudjam nézni magam.

Ha ennyire nem érezted magadénak ezt a közeget, miért tértél vissza Beryként?

Ez is véletlen volt. Egy énekes ismerősöm elhívott nézőnek egy dalfesztivál tévéfelvételére. Ahogy ott ülök, megkopogtatja valaki a hátamat: „te nem a Sugár Berci vagy? Az EMI Hungarynél keresünk új fiatal énekeseket.” Nem sokkal azelőtt egy lakberendezési magazinban megjelent velem egy cikk, ezért ismert föl Márkus Róbert az EMI-tól. Először egy újabb filmslágerek magyarul válogatáslemezt akartak csinálni, amin én énekeltem volna a Házibuli betétdalát. Aztán azzal álltak elő, hogy mi lenne, ha a filmslágerek helyett nekem csinálnának szólólemezt. Én akkor épp az Újszínház stúdiójában tanultam, a Színműre nem vettek fel, és úgy voltam vele, hogy bár nem érdekel ez a dolog, de miért mondjak nemet. Volt bennem egy olyan felszabadultság is, hogy a kövér gyerekből egy jóképű gyerek lettem, ezt ki kell aknázni.

Hogyan fogytál le ennyire?

Anorexiás voltam egy évig. Úgy kezdődött, hogy a gimi harmadik éve után Kaliforniában töltöttem a nyarat, ahol elkezdtem fogyni, így ért el a pubertás. Az iskolai évnyitón elhűlve nézett rám mindenki. Na, akkor elkezdtem keményen diétázni, ami odáig fajult, hogy napi egy pritaminpaprikán, búzakorpán és kefiren éltem. Ennek az vetett véget, hogy nagyon beteg lettem. Utána szépen lassan elkezdtem enni. Most, ahogy gyógyult alkoholista sincs, én is csak gyógyulófélben lévő anorexiásnak érzem magam. 

Mi történt az EMI-nál?

Elkezdtek futtatni. Furcsa helyzet volt: a baráti köröm nem igazán tudta hova tenni, hogy én ilyen dalokat énekelek, és nem értették, hogyan tudok efölött napirendre térni. Arra jutottam, hogy vagy lelépek, vagy csinálom. És ameddig nem lépek le, addig én választom ki, ki legyen a stylist, az operatőr. Valami örömöm nekem is legyen ebből. Pohárnok Gergő (a Taxidermia és az Utóélet későbbi operatőre - a szerk.) csinálta az első klipemet, az Ébredj velemet. Az Egyedült a Vranik Roland-Pohárnok Gergő-Daniel Young triumvirátus, meg dolgoztam Fillenz Ádámmal is, csupa jó arccal. A USE öltöztetett. Úgy éreztem, ez az én fájdalomdíjam. 

De jó pénzt kerestél vele?

Iszonyú jól kerestem. Belesodródtam a haknilétbe: beültem péntek délután az autóba, és vasárnap délutánig mentem. Falunapok, plázamegnyitók. Főállású popénekes voltam. Miközben én végig azt gondoltam, hogy jó, pillanatokon belül úgyis elhúzok Amerikába. 

Mi volt a dolgod főállású popénekesként?

A kiadó leszervezett heti néhány interjút, nyilván fizettek érte az újságoknak. Voltak kereskedelmi napok, amikor a kiadó kibérelt egy helyszínt, ahova elhívták az ország nagykereskedőit, akik a kazettákat forgalmazták. Volt kvéker, BB pezsgő, és énekeltünk pár perces medley-t. Ezenkívül voltak nagy rendezvényszervező irodák, akik kiajánlottak téged egy adott összegért.

Ezeken a fellépéseken te playbackeltél?

Persze. Egy este négy-öt fellépés ment le 30-40 kilométeres körzetben, másfél óránként kezdődött egy. Miért tegyem tönkre a hangomat azzal, hogy túlüvöltöm a bebaszott közönséget? Ebben a változást a tehetségkutatók hozták, azóta nem elfogadható, hogy valaki felmegy a színpadra, és fél órán keresztül playbackel. 

Amikor az EMI-nál készült az első lemezed, felmerült bárhogy, hogy te meleg vagy? Bedobtad, hogy lehetnél te az első vállaltan meleg magyar popsztár?

Nem, de nem rajtam múlt. Benda Gergő, aki a dalaimat írta, és később az EMI művészeti vezetője lett, belelátott a magánéletembe. A legismertebb dalaim szövegét az első szerelmem írta, tehát üzleti kapcsolatban is voltak. Amikor a második lemez készült, megpendítettem, hogy építhetnénk erre a vonalra, hiszen 2000-ben erről már lehet beszélni. Én amúgy is tök out éltem az életemet, és elegem volt abból, hogy csajokkal kell mutatkoznom a klipekben. De a kiadó rettegett ettől, inkább azt szerették volna, ha építek egy heteró imidzset Vass Julival, a szőke lánnyal az Ébredj velem-klipből. Mondtam, hogy idáig nem süllyedek, akkor inkább nem beszélek erről. 

Próbáltad a második Bery-lemezt jobban a képedre formálni zeneileg? Hiszen addigra jó pozíciód volt a kiadónál.

Az Egyedül című dalnál Varga Zsuzsát szánta nekem a kiadó duettpartnerként, én pedig ragaszkodtam Váczi Eszterhez, akivel végül elénekeltük. A zenébe nem szólhattam bele ennél jobban. „Berci, amit te akarsz, az senkit nem érdekel”, ez volt a hozzáállás. 

Miért lett duett az Egyedül?

Azért találta ki a kiadó, hogy csináljunk egy duettet, mert a nagyon sikeres Ébredj velem után az első lemezről kinyomott másik két dal csak döcögött. A duett, ha jól ki van találva, vissza tudja húzni a lecsúszófélben lévő popénekeseket. Az Egyedül pillanatok alatt a legjátszottabb dal lett. Ültünk az autóban, mentünk egyik hakniról a másikra, és akármelyik rádióra kapcsoltunk, fél órán belül leadták. Elképesztő volt. 

Jó dalnak tartottad?

Az eredeti verziót nem igazán. Bár nagyon catchy volt, túl volt hangszerelve. Készült belőle egy akkor menőnek számító filter house stílusú remix, az is elősegítette a sikerét. Szerintem az Egyedül abban az időben egy erős dal volt, és ma sem tartom cikinek.

Az Egyedül maxi CD-jének borítója

Ki volt a szakmai riválisod? Krisz Rudi?

Krisz Rudi állítólag úgy született, hogy az egyik kereskedelmi napon a BMG kiadó akkori vezetője azt mondta, hogy nekik is kell egy ilyen fiúelőadó, mint én.

Téged kihez mértek?

Bár Császár Előd sokkal nagyobb popsztár volt a maga idejében, de szerintem kicsit az ő kategóriájába csúsztam bele. 

Büszke vagy valamire ebből az időből?

Nem. De már nem vetem meg magamat miatta. Nem követtem el hibát, csak annyiban, hogy ha nem ezen a tracken mozgok, nem akarom ilyen könnyen és gyorsan a sikert, ha kicsit komolyabban gondolkodom magamról, akkor talán lehettem volna egy számomra értékelhetőbb előadó. 

Gondolkoztál valaha azon, hogy nézett volna ki egy olyan produkció, ami a te zenei ízlésed szerint való?

Ma már cikinek érzem kimondani, de 2001 szeptemberében én azért mentem ki New Yorkba, mert a Broadwayen akartam énekelni. Elhittem, hogy képes vagyok rá. Úgy sétáltam ki az EMI-szerződésből, hogy azon az őszön kellett volna egy új lemezt kihoznom Magyarországon. 

Mihez kezdtél New Yorkban?

Két évig jártam musicalszínészi képzésre, utána castingokon próbálkoztam. Nagyon nehéz Amerikában Broadway-produkcióba bekerülni, pontokat kell szerezni, hogy színész szakszervezeti tag legyél, hogy komolyabb meghallgatásokra elmehess. Én azzal áltattam magam, hogy majd jön egy lehetőség, és felfedeznek. Pedig már évek óta éltem New Yorkban, és tudtam, hogy ez nem fog megtörténni. Bejutottam Paul Gemignani nagy Broadway-karmester workshopjára, kaptam egy marketingasszisztensi állást a híres Public Theatre-ben, a tűz közelében érezhettem magam. De ez mégsem az volt, amire vágytam. 

Akkor kezdődött a mélyrepülés. A passzív öngyilkosság felé sodródtam. Akkor esett le, hogy nem vagyok elég keménylegény ehhez. Nagyon sok szar dolgon mentem át az utolsó évben, de a végső lökést az adta, amikor egy ismerősöm meghívott vendégségbe magához. Szörnyű lerobbant lakás volt Harlemben, azt hittem, mindjárt csótányok potyognak a plafonról. Hirtelen azt éreztem, nem akarok többet ebben a városban élni. Hazajöttem. 

Sugár Bertalan 2003-ban New Yorkban | Fotó: Mesterházy Lili

Miből éltél Amerikában?

Egy ideig a megtakarításaimból, utána a családi kincstárat fosztogattam. A szüleim komolyan invesztáltak ebbe az álomba, egy lakás árát eltapsoltam. Az anyám traumaként élte meg, hogy végül hazajöttem, nagyon beleélte magát, hogy egy világsztár szülője lehet. Gyerekkoromtól kezdve erősítette is bennem, hogy gigantikus tehetség vagyok. Ez az ő egójáról is szólt. 

Mihez kezdtél, amikor visszajöttél Amerikából?

Úgy éreztem, hogy kényszerpályán vagyok, vissza kell mennem a popzenébe. Persze el voltam tévedve, mikor azt hittem, hogy ott folytathatom, ahol abbahagytam. Akkor már a Megasztár második évada ment. Hosszú egy év múlva jelent meg egy kislemezem, a Szeress újra. Az Ébredj velem után először éreztem azt, hogy na, lesz talán egy jó dalom, végre nem a megszokott melodramatikus közhelytenger. De nem szerették a rádiók, abból már nem lett album.

Egy év múlva készült még egy szám, de azt annyira kínosnak éreztem, hogy azon a néhány haknin, amit akkor vállaltam, nem is voltam hajlandó elénekelni. Évek teltek el, aztán megismerkedtem a jazz-zongorista Tzumo Árpival, aki azt kérdezte, miért nem csinálunk egy poplemezt. Ez 2009-ben volt. De az a lemez úgy tűnt el a süllyesztőben, mintha nem is lett volna. 

Rácsúsztál a drogokra?

Volt egy nagyon súlyos, tíz évig tartó kannabiszfüggőségem. Az a fajta, hogy felkelsz, és megtömöd a pipádat. Ez az Amerika utáni időszak volt, akkoriban kaptam meg az előadói jogdíjat az Egyedülért, ötmillió forintot, úgy, hogy előtte évekig full ruppótlan voltam New Yorkban, vagy ettem, vagy cigit vettem. Csak ültem otthon frusztráltan, hogy a megasztárosok milyen híresek, és rám nyilván senki nem kíváncsi. 

Ötmillió soknak számít ebben a kategóriában?

A szerzői jogdíj magasabb, a két szerző fejenként ennek a többszörösét kereste az Egyedüllel. 

Mit tekintesz az utad legsötétebb pontjának?

Talán, hogy 2009-ben azt éreztem, hogy ennek még egyszer neki kell futnom. Úgy, hogy akkora a kiadók már ötemberes stábokra zsugorodtak, gyakorlatilag csak a gyártással foglalkoztak. Még akkor is azt gondoltam, hogy ez majd magától fog működni. Aztán akkorát koppantam, hogy éreztem, hogy ezt most vagy elengedem, vagy legjobb esetben lehetek egy retro-előadó, aki a haláláig ugyanazzal a két dallal fog haknizni.

A mai eszeddel másképp csinálnál valamit?

Ott csúszott el a dolog, amikor gyerekként megcsináltam azt a bizonyos lemezt. Azt nem kellett volna. Túl hamar megismertek, egy olyan korszakomban, amikor nekem is nehéz volt szeretni magamat.

Min múlott, hogy nem jött össze az énekeskarrier úgy, ahogy szeretted volna?

Türelmetlen vagyok, lustaságra hajlamos, meg túl nagyra sikerült boostolni az egómat. Ha koncepciózusabban gondolkozom magamról mint előadó, nem csak olyan flow-szerűen, hogy ami jön, azzal sodródom, és ha nem jön, akkor rohadjon meg az élet, akkor jól el tudtam volna lenni ebben a szakmában. A személyiségem meghatározó része a szereplésvágy, szerintem illett hozzám az a pálya, mert számomra természetes közeg a színpad, és, ha valamiben hiszek, azt, mint jó sales-es tudom tukmálni az emberekre. Ezért is működik a jógaoktatás az életemben, mert abban tényleg hiszek és tudom, hogy előbbre visz, fejleszt. Ugyanezt nem mondhattam el a popzenéről Beryként.

De nem rágod magad ezen?

Már nem. De Amerikát kiheverni hét-nyolc év volt.

interjú: Varga Ferenc
fotók: Hering Orsolya