Két zenekar képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic Fesztiválon

2020.12.03. 12:22, Gaines

eurosonic_2021.jpg

A Mordái és a Decolonize Your Mind Society képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic Fesztiválon, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és zeneipari konferenciáján. Idén, január 13-16 között online valósul meg a rendezvény: a feltörekvő, ígéretes európai zenekarok online koncertjét ingyen követhetik figyelemmel az érdeklődők.

Jövőre nem kell a hollandiai Groningenben utazni, hogy megismerjük a legígéretesebb zenei tehetségeket, ugyanis Európa legnagyobb showcase fesztiválja, a Eurosonic Noorderslag (ESNS) és ehhez kapcsolódó többnapos zeneipari konferencia online lesz elérhető. A rendezvényt 2021. január 13-tól 16-ig tartják meg, célja pedig ezúttal sem más, mint növelni az európai zene ismertségét és forgalmát az európai kontinensen kívül és belül egyaránt.

A mai nappal bezárólag már több mint száz zenekar fellépését erősítették meg az online koncertsorozat programjában, amelyet egy szakmai zsűri állít össze a jelentkezőkből. Magyarországot két feltörekvő zenekar képviseli az aktuális mezőnyben, akik a kelet-európai gyökerek felvállalásával mindketten a kulturális sokszínűséget képviselik.

Egyikük a 60-as, 70-es évek kísérletező magyar népzenei vonulatok repertoárjából táplálkozó útonálló folk rock zenekar a Mordái. A zenekar 2019-ben alakult, miután Nóvé Soma 2018-as szóló kislemeze több népzenei indíttatású zenészt is megihletett, majd 2020 januárjának végén megjelent a zenekar első nagy lemeze MORDÁI címmel, erről a Recorderen is született kritika.

A másik Magyarországot képviselő zenekar, a hatfős Decolonize Your Mind Society. A zenekar megszólalása teljesen egyedülálló, hiszen a jávai zenéktől a közép-afrikai polifónián át a japán udvari szertartászenékig, vagy a tiszta hangolású indiai zenétől a közel-keleti makám semleges tercein át a földöntúli hangzású tibeti gyaling kürtökig több ezer éves kultúrák zenéit fogja át és értelmezi újra soha nem hallott módon, a modern kor nyújtotta technológiák segítségével. A zenekar első albuma a Recorderen debütált, és beválogattuk az év hazai lemezei közé is.

A Eurosonic Program igazgatója, Robert Meijerink elmondta: “Az európai tehetségek felkarolása a Eurosonic szívügye, amely olyan előadók sikeres pályafutását indította el, mint Fontaines DC, Celeste, Christine And The Queens, Stromae, Dua Lipa vagy az IDLES. Annak ellenére, hogy online platformra kell költöznünk januárban, azon dolgozunk, hogy az előadókat a megfelelő embereknek ajánljuk ki, akik tudnak segíteni karrierjüket előmozdításában”. Nóvé Soma, a Mordái frontembere a fesztiválon való megjelenés kapcsán hozzátette: “A Eurosonic egyike azoknak az európai showcase fesztiváloknak, ahol úgy éreztem, hogy valódi tétje lehet az ott tartott fellépésnek.”.

A showcase fesztivál mellett minden évben egy, a zeneipart átívelő, nagyszabású szakmai konferencia is kapcsolódik a hollandiai eseményhez. Ennek idei kiemelt témája az “Út a felépülés felé”, amivel a szervezők a jelenleg is zajló világjárvány által súlyosan érintett zeneipar közeljövőjének kilátásait állítják a konferencia programjának középpontjába. A konferencia előadói az európai zeneipar színe-javát képviselik, köztük: fesztiválok, kiadók, booking ügynökségek, zenei streaming platformok, és az ipar más megkerülhetetlen képviselői. A négynapos online összejövetelen várható témák:

Mikor érkezik a vakcina és mikor indulhatnak be újra a rendezvények?
A streaming most már véglegesen beköltözik a mindennapjainkba?
Milyen hatással van a pandémia a zeneszerzőkre és az előadókra?
Mennyit ad hozzá az élményekhez a VR és AR?
Hogyan fognak kinézni a COVID-biztos fesztiválok?


A konferencián való részvétel 50 Euróba kerül, amit az alábbi oldalon lehet megvásárolni.

Az online fesztivál egy rövid regisztrációt követően ingyenesen követhető a Eurosonic oldalán. A regisztrálni itt lehetAz eddig bejelentett összes európai fellépők között itt lehet böngészni.

 

https://recorder.blog.hu/2020/12/03/ket_zenekar_kepviseli_magyarorszagot_a_2021-es_eurosonic-on
Két zenekar képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic Fesztiválon
süti beállítások módosítása