Egy fiatal pár meglátogatja a srác szüleit, az utazás során és a vidéki házban aztán megmagyarázhatatlan, szürreális dolgok történnek, és felborul az ismert valóság. Hollywood öntörvényű zsenije, Charlie Kaufman legújabb filmjével mintha megcsinálta volna a Tűnj el!-t bölcsészeknek, ami akár még jól is elsülhetett volna - megmondjuk, miért nem így történt. Ez a kritika először a Recorder magazin 82. számában jelent meg.
Charlie Kaufman végleg eltűnt a saját seggében. Biztosra veszem, hogy elő fog fordulni ez a megállapítás A befejezésen gondolkozom kritikáiban, pedig ha jól meggondoljuk, Kaufman mindig is elég mélyen befúródott a hátsó felében – vagy ha disztingváltabbak szeretnénk lenni: neurotikus, mizantróp, zseniálisan gubancos agyában. Elvégre ő az a csávó, aki saját írói válságát filmesítette meg, Nicolas Cage-re osztva magát – és képzeletbeli ikertestvérét.
Szóval nem az a kérdés, hogy köldökbámulás-e az új filmje – eddig vagy a világ legizgibb és bámulatosan szürreális köldökét prezentálta (például A John Malkovich-menet), vagy felismertük benne saját nyamvadt, elcseszett köldökünket (Anomalisa). Most valami elbillent: eddig nem volt ugyanis unalmas a Kaufman-agymenés. A cselekmény egy családlátogató trip, az egész kedves, kissé nyomi, tökéletesen semmilyen Jake (Jesse Plemons) elviszi bemutatni szüleihez új csaját (Jessie Buckley), aki kezdettől ki akar szállni a buliból. Három felvonásra tagolódik: odaút, ottlét, visszaút. A legszórakoztatóbb a középső szakasz, egyrészt Toni Collette és David Thewlis nemkomplett bohóckodása miatt, másrészt a valóság és idősíkok meghasadása, a körkörös párbeszédek, kizökkentő vágások, nonszensz reakciók fenntartják a feszültséget.
Az utolsó harmad úgy ereszt ki, mint bármelyik nyaralás vége: odafelé minden csupa izgalom, hazafelé már egy szót se szólunk az útitársainknak, csak bambulunk ki az ablakon. A filmbeli szereplők viszont egyre csak cséplik a szót, halálra idegesítenek, aztán a végén kiderül, hogy átvert az utazási iroda, nem is az volt a fő látványosság, amit mutogatott, és tét nélkülivé válik minden. Pedig lehetett volna akár egy újabb Kis-nagy világ, amely letaglózó távlatokat nyitott köldöknézésből; ez most csak részleteiben volt elmés és szórakoztató, egészében: vállrándítás.
A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking Of Ending Things)
hol látható: Netflix
osztályzat: 6.5/10
szerző: Huszár András
