Meghalt Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa

2020.08.22. 11:14, Gaines

sherman.jpg

64 évesen elhunyt Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa, a zenekar debütlemezének közreműködője.

Sherman 27 évesen, 1983-ban csatlakozott a Red Hot Chili Peppershöz, miután a zenekar alapító gitárosa, Hillel Slovak úgy döntött, hogy inkább a What Is This? nevű formációjára koncentrál. Az RHCP pont ekkor készült felvenni első nagylemezét, amelyen így végül Sherman gitározott, és a dalszerzésben is részt vett. Az 1985-as Freaky Styley LP dalainak többségében szintén közreműködött társíróként, és ő vetette fel, hogy George Clintont kérjék fel producernek. Annak a lemeznek a felvételére viszont már visszatért Slovak, és a csapat az első lemez turnéja után megvált Shermantól. Később már csak háttérvokálosként tűnt fel az 1988-as Mother Milk lemez két számán, a Higher Groundon és a Good Time Boyson. Kirúgását követően session zenészként játszott Bob Dylannel, George Clintonnal, Tonio K-vel és Bill Maddennel.

A Red Hot Chili Pepperst 2012-ben iktatták be a Rock And Roll Dicsőségek Csarnokába, Shermant azonban Dave Navarróval együtt nem hívták meg a ceremóniára. A gitáros akkor azt mondta, "nagyon fájdalmas" volt, hogy mellőzték, miközben a zenekar kezdeteinél viszontagságos körülmények között állta a sarat, és kitartott a csapat mellett. Bár ő maga azt nyilatkozta, "nem állítom, hogy nagyon sokat tettem hozzá a zenekarhoz", Andy Gill, az első album producere (és a Gang Of Four gitárosa) szerint nagy mértékben neki köszönhető a csapat jellegzetes funkgitáros hangzásának kialakítása, Anthony Kiedis pedig azt is elismerte, hogy egy évig a felszínen tartotta a zenekart, és nélküle valószínűleg nem lett volna folytatás.

https://recorder.blog.hu/2020/08/22/meghalt_jack_sherman_a_red_hot_chili_peppers_egykori_gitarosa
Meghalt Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa
süti beállítások módosítása