Filmrecorder. A hollywoodi sztárcsináló meghozza a szerencsédet

2020.07.30. 10:00, Gaines

apatow.jpg

Judd Apatow a 21. századi közönségfilm egyik legnagyobb hatású író-rendező-producere, aki A 40 éves szűz és a Felkoppintva című bombasikerei rögtönzésre alapuló, laza szerkezetével, felnövésre képtelen – majd nagy nehezen mégis felnövő – főszereplőivel új életet lehelt a hollywoodi vígjátékokba. Emellett sztárcsináló: neki köszönheti a karrierjét nem egy A-listás sztár, és a tévésorozatok világát is benépesítette jobbnál-jobb karakterszínészekkel. Új filmje, az augusztus 6-án magyar mozikba kerülő Staten Island királya kapcsán összegyűjtöttük, hány remek színésznek kéne elsők között említenie Oscar-köszönőbeszédében Apatow-t.

AZ A-LISTÁSOK

James Franco

Judd Apatow és Paul Feig (Koszorúslányok, a 2016-os Szellemirtók) közösen alkotott 1999-es sorozatát, a korát megelőző, csodálatos Freaks and Geekst bátran nevezhetjük keltetőnek, a tiniszereplőket alakító, szinte kivétel nélkül akkor még kezdőnek számító színészek többsége mára már befutott név. Franco mögött csak egy-két tévés epizódszerep állt, amikor megkapta a vajszívű rebellis Daniel Desario karakterét, és az a kevés ember, aki akkor látta a mostohán kezelt, egy évad után elkaszált kultsorozatot, egy lezserül karizmatikus sztár debütálásának lehetett szemtanúja.

apatow_franco.jpg
James Franco és Judd Apatow

 

Franco 2001-ben máris idoljává, James Deanné alakulhatott át egy tévéfilmben, egy évre rá pedig megkapta első jelentősebb blockbuster-szerepét a szuperhősfilm-érát berobbantó Pókember Harry Osbornjaként. Azóta Apatow-hoz köthető vígjátékok (Ananász-expressz, Itt a vége) mellett Oscar-jelölést kapott a 127 óra című túlélődrámáért, eljátszotta a trashfilmek védőszentjét, Tommy Wiseau-t, rendezett William Faulkner-adaptációkat, vezetett kínos Oscar-gálát, évekig szerepelt szappanoperában, ikerpárt játszott az HBO-n, és #MeToo-botrányba is keveredett

Seth Rogen

A Freaks and Geeks-generáció második képviselője, aki Desario füvezős haveri körének egyik tagját, a szarkasztikus, szűkszavú Kent játszotta, és már ekkor bemutatta védjegyét, jellegzetesen öblös nevetését. Rogen talán mindenkinél szorosabb kapcsolatot ápol Judd Apatow-val, és mindenkinél többet köszönhetnek egymásnak: a Freaks and Geeks után együtt próbálkoztak egy újabb, még kevesebb epizódot megélt sorozattal (Undeclared), aztán 2005-ben A 40 éves szűz baráti körében lophatott jeleneteket briliáns humorista társaitól, és 2007-ben jött a Felkoppintva, melynek szimpatikusan infantilis manchild-hőseként bebetonozta magát, ő lett a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb komikus arca és személyisége.

apatow_rogen.jpg
Judd Apatow és Seth Rogen

 

Két évre rá megint együtt dolgozott a rendező-színész szuperpáros, a Ki nevet a végén?-ben az egyik legjobb alakítását nyújtó Adam Sandler oldalán volt az azonosulható hétköznapi csávó; a 2010-es években számos vígjátékot vitt sikerre (például a Rossz szomszédságot), és bevállalt pár komoly szerepet (Volt egy tánc, Steve Jobs). Hasonlóan jelentős produceri munkásságában megfér a polgárpukkasztó képregénysorozat (Preacher), a cukin obszcén gyerekszereplős film (Jó srácok), és obszcén kajaanimáció (Virslipart), és persze a haveri kör megannyi bulifilmje, amelyekkel még Észak-Korea haragját és a Sony elleni nagy hackertámadást is kiváltotta.

Jason Segel

Freaks and Geeks-sikerszéria, harmadik felvonás. A sorozat két klikkje, a fiatalabb évjáratú „kockák” és a későkamasz lógósok közül érdekes módon utóbbi csapatból kerültek ki a nagy sztárok, Franco és Rogen mellett Segellel válik teljessé ez a csapat. A kínos szitukat max fokozatra tekerő történetben a mulya Nick szállította a legarcpirítóbb feszengős pillanatokat, és filmes pályájában is előnyt kovácsolt a nyílt színi megszégyenülésből: a Lepattintva (producer: Judd Apatow) című vígjátékban saját magának írta meg azt az elhíresült jelenetet, amelyben egy szál pöcsben szembesül azzal, hogy a csaja szakít vele.

apatow_segel_1.jpg
Judd Apatow és Jason Segel

 

Miután Rogennel együtt ő is megjárta az Undeclaredet, a tévében talált igazán otthonra az Így jártam anyátokkal című, őrülten népszerű, kilenc évados szitkomban ő volt a megállapodott, jámbor srác, az anyukák és lányaik kedvence az örök szerelmi bánatban szenvedő főhős és a csajozógép agglegény mellett. Az elmúlt öt évben Segel visszavett a tempóból, és inkább a furcsább projektek mellett teszi le a voksát: fesztiválkedvenc független filmben játszotta el az amerikai szépirodalom bálványozott alakját, David Foster Wallace írót, és idén író-rendező-főszereplőként hozta tető alá a szürreális Dispatches From Elsewhere című, kritikailag elismert szériát.

Paul Rudd

Az örökifjú Ruddot a nagyközönség ma már Hangyaként ismeri, a Marvel filmes univerzum egyik közkedvelt humorzsákja alkatilag képtelen rá, hogy ne legyen instant rokonszenves, amint feltűnik a vásznon. A színészt nem Apatow fedezte fel, hanem Amy Heckerling, aki tinivígjátékosított Jane Austen-feldolgozásában, az 1995-ös Spinédzserekben szarkasztikus-sármos romantikus hőst faragott Ruddból, ám egy évtizedre rá már Apatow-nak köszönhette, hogy a Jó barátok-beli szereplésével szerzett tévés ismertségét a moziban is kamatoztathassa.

apatow_rudd.jpg
Judd Apatow és Paul Rudd


A híres Ron Burgundy legendájában (producer: Apatow) még csak egy színesítő elem volt a társulatból Will Ferrell mögött, A 40 éves szűzben és a Felkoppintvában már a főhős legjobb haverjává, a 2012-es 40 és annyiban pedig a főhőssé, Apatow alteregójává léphetett elő. Ma a Bosszúállók oszlopos tagja, tévés és filmes komédiák rendszeresen igénybe vett alapembere, és Francóhoz hasonlóan legutóbbi sorozatában kettős szerepben brillírozhatott, csak ő ikrek helyett önmaga klónjával duplázódott meg.

Steve Carell

Az összeállításban szereplő színészek közül Steve Carell futotta be a legnagyobb karriert. Már az amerikai The Office szögre akaszthatta volna a koronáját, de a szitkom lezárultával bőven kamatoztatni tudta Michael Scott szerepével szerzett népszerűségét, legyen szó romkomról (Őrült, dilis, szerelem), Oscar-jelölést eredményező drámai átlényegülésről (Foxcatcher), szexista teniszezőről Emma Stone-nal szemben (Nemek harca), tőzsdés szatíráról (A nagy dobás), politikai szatíráról (Alelnök), a drogos Timothée Chalamet szenvedő apukájáról (Csodálatos fiú), és két friss sorozatos főszerepről (The Morning Show, Űrhadosztály).

apatow_carell.jpg
Judd Apatow és Steve Carell

 

És noha az Office-ba azért castingolták Carellt, mert Jon Stewart szatirikus hírműsorában, a The Daily Show-ban hat évig dolgozott tudósítóként, nagyban hozzájárult az irodai szitkom óriási sikeréhez, hogy a második évaddal egyidőben került a mozikba az Apatow és Carell által közösen írt A 40 éves szűz, ami 180 milliós bevételével kasszát robbantott 2005-ben. Ha nincs ez a film, akkor talán Amerika se fogadta volna be a tévéképernyőkön keresztül az otthonába olyan hamar és készségesen ezt a lüke, harsány, irritáló, mégis szerethető figurát.

Katherine Heigl

Ahogy Steve Carell, úgy Katherine Heigl esetében is egy tévésorozat és egy filmfőszerep kvázi egyidőben, együttes erővel ajándékozta meg a sztársággal. A sorozat itt is előbb volt: Heigl tizenévesen már feltűnt a vásznon, előbb Gerard Depardieu lányát játszotta az Apám, a hős című filmben, majd a változatosság kedvéért Steven Segal lányát a Száguldó erődben, és a Roswell című ufós tinisorozatban is lehúzott három évet. Az ismertséget azonban a 2005-ös év egyik meglepetéssikere, a Grace klinika hozta el Heiglnek, a romantikus kórházsorozatban Izzie Stevenst, a három női főszereplő egyikét osztották rá, és hat évadon át kergette a szerelmet (meg néha kísérteteket) a kórház falai között, mielőtt 2010-ben kiszállt.

apatow_heigl.jpg
Katherine Heigl, Seth Rogen, Paul Rudd, Leslie Mann és Judd Apatow

 

A Grace klinika-láz tetőfokán, a sorozat legnézettebb, harmadik évada után alig pár héttel, a nyári szünet alatt a kiéhezett nézők a mozikban találkozhattak ismét Heigllel, a Felkoppintva női főszerepében őt ejtette teherbe egy egyéjszakás kaland során Rogen karaktere, és a film hátralévő részében megpróbálja felelősségre nevelni a céltalanul tengő-lengő leendő apát. Nem feltétlenül a leghálásabb szerep, de az ezt követő tucatromkomok még kevesebb lehetőséget adtak neki, Hollywood pedig rekordgyorsasággal unta meg Heiglt – egyesek egyenesen őt okolják, hogy a 2009-es A csúf igazság című filmjével megölte a romkomot, ami azért mindenképp enyhe túlzás.

A TÉVÉS ARCOK

Martin Starr 

starr.jpg

A Freaks and Geeks nemcsak film- és sorozatsztárokat, főhősöket termelt ki, hanem megbízható karakterszínészeket is, akik akár nyúlfarknyi szerepekben is fel tudnak dobni bármilyen történetet. Starr a pókerarccal előadott, savasan maró gúnnyal megsemmisítő karakterekre specializálódott; szerencsére a Party Down című kultsorozatban és a Szilícium-völgy című HBO-s techszatíra állandó szereplőjeként hosszan is boldogíthatott. De vicces a Superbad, avagy miért ciki a szex?, a Kalandpark vagy az új Pókemberekben is.

Linda Cardellini

apatow_cardellini.jpg

Bosszantó, hogy a Freaks and Geeks tényleges főszereplője, a szenzációs Linda Cardellini filmes pályáját vajon miért nem egyengette ugyanolyan svunggal Apatow, mint férfi társaiét. Közrejátszhatott, hogy Cardellini a való életben szakított Segellel, így kiszorulhatott Apatow haveri köréből – a Lepattintva említett jelenetét ez a szakítás inspirálta –; még inkább, hogy 2003-ban leszerződött a Vészhelyzetbe, ami évekig lekötötte. Több emlékezetes mellékszerep (Túl a barátságon, Mad Men – Reklámőrültek, Bosszúállók: Ultron kora) után az elmúlt években komoly szeletet hasított ki a tévében, pont a napokban kapott Emmy-jelölést a Netflixes Dead To Me-ért.

Busy Philipps

apatow_busy.jpg

James Franco se veled-se nélküled barátnőjét játszotta a Freaks and Geeksben, aki eleinte Cardellini ellenlábasa, ám a sorozat folyamán közelebb kerülnek egymáshoz. Emlékezetes szerep, és rá egy évre már a Dawson és a haverok utolsó két évadában tűnt fel, ahol úgy összebarátkozott Michelle Williamsszel, hogy azóta Hollywod talán legszorosabb és leginspirálóbb sztárbarátságát ápolják. Philipps inkább a tévében aktív, ő is beugrott Vészhelyzetezni, de a Született szinglik című szitkomban aratta a legnagyobb sikert. Politikailag aktívan harcol a nők abortuszhoz való jogáért, és 2018-as önéletrajzi könyvében arról is írt, hogy Franco fizikailag bántalmazta a Frekas and Geeks forgatásán.

Charlie Hunnam 

apatow_hunnam.jpg

Bár Apatow több Freaks and Geekses felfedezettjét magával vitte az Undeclared című főiskolás sorozatába, a főszerepet újoncra osztotta, a brit cserediákot az akkor 21 éves Hunnam kelthette életre. A sorozat sajnos nem sok vizet zavart, ezért Hunnam a 2000-es években kisebb-nagyobb mellékszerepekkel (Hideghegy, Az ember gyermeke) taposta ki az utat az áttörést meghozó Kemény motorosok című sorozatig, hogy aztán a 2010-es években már nagyszabású blockbustert (Pacific Rim – Tűzgyűrű, Artúr király), auteur rendező produkcióját (Z – Az elveszett város) és tökös akciófilmeket (Határok mentén) is rábízzanak.

Jay Baruchel

apatow_baruchel.png

Az Undeclared másik főszereplője nem brit, nem is amerikai, hanem kanadai színészpalánta, aki az Apatow-féle komikus személyiségek neurotikus jegyeit vitte tovább karrierje során, például a Man Seeking Woman című remek, szürrealista párkapcsolati szitkomban. Apatow visszahozta a Felpattintvába, de előtte már kulcsfigurát játszott az Oscar-díjas Millió dolláros bébiben, egy évre rá pedig a Trópusi vihar színészgárdáját erősítette; Seth Rogennek közeli jó barátja, az Itt a vége kettejük rövidfilmjéből nőtte ki magát. Mellesleg a Dreamworks stúdió egyik legmenőbb animációs franchise-a, az Így neveld a sárkányod főszereplőjének is ő kölcsönzi a hangját.

Lena Dunham

apatow_dunham.jpg

Ha Judd Apatow sztárcsináló kezéről beszélünk, amely arannyá változtatja, amihez hozzáér, akkor nemcsak a saját rendezéseiről, hanem produceri bábáskodásáról is érdemes szót ejteni. Ő karolta fel ugyanis Lena Dunham sorozattervét, és producerként beállt a 2012-ben HBO-n debütált Csajok mögé, és a hat évad folyamán számos epizódot társíróként is jegyzett. A sorozat legalább olyan nagy hatású, mint amennyire megosztó, akárcsak Lena Dunham személye, de egész biztosan kikövezte az utat női alkotók női főszereplős, személyes tévés projektjei előtt – és közvetve így Apatow még Adam Driver felfedezésében is segédkezet nyújtott.

szerzőHuszár András

https://recorder.blog.hu/2020/07/30/filmrecorder_a_hollywoodi_sztarcsinalo_meghozza_a_szerencsedet
Filmrecorder. A hollywoodi sztárcsináló meghozza a szerencsédet
süti beállítások módosítása