ZenéSzínész – David Bowie, 2. rész: Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence!

ZenéSzínész sorozatunk főszereplői olyan neves zenei előadók, akik főállásuk mellett komolyabb filmes karriert is fel tudtak építeni. Minden alanytól három-három alakítást veszünk elő. Tupac Shakur után a könnyűzene legnagyobb átváltozóművésze, David Bowie filmes alteregóit vesszük sorra, filmes debütálása után egy másképpen zavarba ejtő, de hasonlóan emlékezetes, második világháborús drámai szerepét vesszük sorra.

David Bowie filmes karrierje során mind ő, mind a szereposztók előnyt kovácsoltak abból, hogy az énekes már puszta megjelenésével tekintélyt és egyfajta mitikus nagyságot, elérhetetlenséget képes kölcsönözni a rá osztott karakternek. A Twin Peaks - Tűz, jöjj velem! című filmben nem kellett hosszasan felvezetni, hogy Jeffries ügynökkel valami nagyon nem stimmel, elég volt, hogy Bowie besétált a képbe, és máris hozta magával a természetfelettit. Az sem véletlen, hogy előszeretettel ajándékozták meg nagyszabású valós személyek megformálásával: Poncius Pilátust, Andy Warholt vagy Nikola Teslát instant súllyal és misztériummal ruházta fel, amint meglátjuk. És hát ne feledjük, hogy első filmjében űrlényként, egyik legnépszerűbb alakításában pedig manókirályként varázsol el.

MEGNÉZTED MÁR, MILYEN UFÓ VÁLIK DAVID BOWIE-BÓL? MIRE VÁRSZ?

A Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence! című, 1983-as háborús film ki is lóg ebből a sormintából, meg nem is. Jack Celliers őrnagy hétköznapi ember, nem hétköznapi akaraterővel. Őt is e világi kétségek, bűntudat mardossák, de sorsában mártírrá válik. A helyszín Jáva szigete, a brit katonatiszt a második világháború sűrűjében, 1942-ben érkezik meg a szigeten lévő japán hadifogolytáborba, miután a hadbíróságon felkeltette a táborparancsnok figyelmét. Hogy pontosan mivel, az a film egyik rejtélye: Yonoi századost első látásra lenyűgözi a délceg, szőke fiatalember, vonzalma azonban egyszerre fizikai és metafizikai. Van valami Celliersben (Bowie-ban), ami rabul ejti, és amit vagy meg kell szereznie magának, vagy el kell pusztítania.

Bár Bowie neve jelenik meg először a stáblistában, ő csak az egyik sarokpontja a film hatalmi játszmáinak. Két ellentétpárra épül a történet. Az egyik Celliers és Yonoi egymásnak feszülő akarata, két hajlíthatatlan elv, eszme végzetes összeütközése; sajátos és jól működő megoldással mindkét vezéralakot egy-egy zenészikon játssza, a japán parancsnokot Ryuichi Sakamoto kelti életre, aki a film zenéjét is szerezte. Mintha mindketten magasabb, elemeltebb, absztraktabb síkon mozognának, harcolnának, mint a másik két főszereplő, a címbeli Lawrence (Tom Conti), aki tolmácsként-összekötőként igyekszik egyszerre képviselni a foglyok érdekeit, és megérteni-megértetni a japán fogvatartók kultúráját, valamint a részeges, vadállatias, mégis gyengéd Hara őrmester (Takeshi Kitano). Ők ketten is kötélharcot vívnak, de az érzékek és megnevezhetetlen érzések helyett földhözragadt eszközökkel.

Nagisa Oshima, Az érzékek birodalma című botrányfilmjével nevet szerzett rendező-társíró eltérő értékrendeket, kultúrákat ereszt egymásnak, hol filozofikus párbeszédekben, hol erőszakos jelenetekben. A filmet áthatja a homoerotika: Celliers megbabonázza a táborparancsnokot, ami végül mindkettejük bukását okozza; a döntő pillanatban, amelyben Celliers saját életét veszélybe sodorva megmenti bajtársát, csókot nyom Yonoi arcára, amitől a parancsnok összeomlik; a nyitójelenetben egy erőszakos koreai őr és egy holland fogoly felett ítélkeznek a japánok. Az empátiára az egyik pillanatban szadizmus a válasz, a másikban együttérzés, mintha a film azt vizsgálná, mennyire korlátozottak a megaláztatásra, szenvedésre adható válaszok ilyen kiélezett helyzetben.

Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy Celliers önfeláldozó karaktere Bowie alakításában ne lenne rejtélyes, magasztos, szimbolikus - legalább annyira Jézus Krisztusból merít, mint Steve McQueen A nagy szökésbeli lázadójából, és egyik legkorábbi jelenetében pantomimjátékkal készül fel a várható kivégzésére, amivel úgy elképeszti két börtönőrét, hogy nem szakítják félbe. De a Bowie-filmszerepek közül mégis ez az egyik, ha nem a legemberibb. Halk szavú, finom játéka A Földre pottyant férfihoz hasonlóan ezúttal is a csendes, visszafogott vallomásokban érvényesül leginkább, és a hangulati ívet megtöri ugyan, amikor egy terjedelmes és vontatott flasbackkel visszaugrunk Celliers fiatalkorába, hogy megismerjük a bukolikus angol vidéken elkövetett gyarló vétségét, a filmnek összességében nem válik kárára, hogy egy hosszabb periódust átenged Bowie-nak.

EZEK A LEGKIRÁLYABB BOWIE-LEMEZEK... SZERINTÜNK

Az énekesre vall, hogy amikor egy klasszikus műfajban, a háborús filmek műfajában vállal szerepet, akkor is rendhagyó, egyedi látásmódú, tabudöntögető rendezővel fog össze, és a végeredmény minden, csak nem hagyományos. A Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence!-ben meglepő a megközelítés, a humanizmus és szadista erőszakosság vetélkedése, a teátrális japán és naturalista európai színjátszás összefésületlensége, és hogy rengeteget énekelnek szereplők a filmben, de Bowie csak egyszer fakad dalra, akkor is hamisan. És talán meglepő lehet Bowie végtelen természetessége a kamera előtt - amihez nincs szükség már cicomára sem.

szerző: Huszár András