Shamir öt évvel ezelőtt tűnt fel a popzenében hatásos, őszinte, egyéni debütlemezével, mi is kiemelten foglalkoztunk vele frontcikkel, interjúval, lemezkritikával. Aztán kicsit eltűnt a radarunkról, de az idei második (!) lemeze és annak előfutárai kapcsán érdemes összefoglalnunk, mi minden történt vele.
Utoljára 2017 tavaszán írtunk a Las Vegas-i popénekesről, amikor DIY, hálószobájában összerakott második lemezét jelentette meg saját kiadásban, melyen az első lemez diszkós-eletronikus pophangzásával szakítva lo-fi indie rockra váltott. A Hope című meglepetéslemez kapcsán Shamir arról is mesélt, hogy ő csak véletlen popsztár, kényelmetlen számára, és sokat gondolkodott arról is, hogy felhagy a zenéléssel; ezt követően elváltak útjai a menedzsmentjével, majd néhány héttel a lemez megjelenése után idegösszeomlást kapott, és öt napot töltött a pszichiátrián. Harmadik lemeze, a szintén 2017-es, vallomásos Revelations ezt az epizódot követően, pár hét alatt született meg, és Shamir azóta sem hagyta abba szerencsére a zenélést, sőt, kifejezetten produktív tempóban haladt tovább a hálószoba-pop és indie rock útján: minden évben kijött egy-egy albummal, a 2018-as Resolutiont a 2019-es Be The Yee, Here Comes The Haw és az idén márciusban közreadott Cataclysm követte.
ITT ÍRTUNK HOSSZAN SHAMIR DÍVASÁGÁRÓL ÉS BOLDOGSÁGFAKTORÁRÓL
Cikkünk apropója pedig az, hogy idén megint duplázni fog, októberben érkezik a hetedik LP, Shamir címmel. Az új anyagból már két beharangozó dal is napvilágot látott, és ezek alapján Shamir mintha az első lemez dancepopos irányát csempészné vissza kicsit az azóta sorjázó lemezek hangzásvilágába, ami remekül működik. Először a 90-es évek altrockját az ezredfordulós dancerock-boomjába csúsztató On My Own futott be a lemezről, amihez készült egy karanténklip is, másodszor pedig a dreampoposan induló, koszos rockhimnusszá terebélyesedő I Wonder. Ami közös mindkettőben, az az egyedi ének, és a nagyobb szabású, grandiózusabb érzelmekkel dolgozó hangszerelés - maga Shamir is úgy fogalmazott, hogy ez lesz a legpopulárisabb hangzású lemeze a Ratchet óta.
A legújabb dalhoz is készült videó, amelyet Keith Haring munkássága inspirált, maga a dal pedig egyszerre szól a klímaválságról, a karanténhelyzetről és a mindent elemésztő szerelemről, a cikkcímben is szereplő hasonlattal:
ez pedig az On My Own:
és az októberi self-titled lemez borítója:
