A Pixar még akkor is jó, amikor nem annyira jó, mint lehetne. Netán bennünk van a hiba a túlzott elvárásokkal? A kedves fantasy-mese más tanulságokkal is szolgál. Ez a kritika először a Recorder magazin 80. számában jelent meg.
Az Agymanók óta minden eredeti ötletből készült Pixar-filmre jutott két folytatás, így hát nagy várakozás előzi meg az idei évet, amikor is két eredeti filmet hoznak a mozikba. Az előzetes alapján a Lelki ismeretek az Agymanók szellemi örökösének tűnik egzisztenciális kérdésfelvetésekkel. A hamarabb befutó Előre! szerényebb célokat tűzött ki maga elé.
A Szörny Egyetemet levezénylő Dan Scanlon személyes ihletésből, fiatalon elvesztett apja emlékéből és bátyjával való viszonyából merítve találta ki Ian (Tom Holland hangján az eredeti verzióban) és Barley (Chris Pratt) figuráit, akik lehetőséget kapnak rá, hogy egy nap erejéig viszontlássák gyerekkorukban elhunyt apjukat. Hogyan? Varázslattal. Ianék ugyanis olyan világban élnek, ami az emberiség történelme helyett high fantasy múltból modernizálódott: a kukákat veszett egyszarvúak borogatják fel, az elektromosság felváltotta a tűzvarázst, a lovasrendőr kentaur.
Amikor Ianéknek csak félig sikerül visszahozni apjukat – szó szerint: deréktól lefelé –, elindul a kaland, ami Barley hőn szeretett szerepjátékainak dramaturgiája szerint bontakozik ki. Útjuk érzelmi tétje és üzenete egyszerűcske, fő az önbizalom, higgy a varázslatban, amit keresel, ott van az az orrod előtt. A vizuális és fantasy gegek így is mókásak. A finálé pöpecül működik, a végső összecsapásban szellemesen érnek össze a szálak, az érzelmi csúcspont megható, elegánsan kezelt. De mindez mechanikusabb, mint amit megszoktunk a Pixartól, hiányzik a nóvum, a csavar, az eredetiség, pont a személyesség szűkül öntőformába. Kedves, aranyos, szerethető az Előre! Elég ennyi? Lehet. A Pixar hibája, hogy hozzászoktatott: ne legyen elég.
Előre (Onward)
mozibemutató: 2020. március 5.
osztályzat: 6/10
szerző: Huszár András
