Az új Missy Elliottnak is kikiáltott Tierra Whack szürreális világához semmi és senki nem hasonlítható, annyira sajátos az, amit csinál. Ez a cikk először a Recorder magazin 78. számában jelent meg.
Ritka, hogy egy rapper nem más rapperek miatt kezd el reppelni. A 24 éves Tierra Whackre a műfaj nagyjai helyett A Grincs szerzőjének, Dr. Seussnak a verses gyerekkönyvei hatottak. Őt olvasva kapott rá a rímekre gyerekkorában, aztán kamaszként anyja noszogatására szállt be az utcán freestyle-ozó fiatalok közé.
Tehetségének köszönhetően valóságos csodagyerekként kezelték, akinek még A$AP Rocky és Meek Mill is a csodájára járt. Aztán megunta, hogy nem tud az utcai szövegeléssel pénzt keresni, és úgy érezte, a kreativitása sem fejlődik tőle, ezért egy idő után abbahagyta. Elment inkább egy autómosóba dolgozni, hogy összegyűjtsön egy laptopra valót. Közben egy haverjától megtanult hangkeverni és stúdióeszközöket használni.
Annyira hitt a zenei karrierjében, hogy három hónapig a hajléktalanságot is vállalta Philadelphiában, mert úgy érezte, az a város jobb hely számára, mint a raptehetségekkel teli Atlanta, ahol a szülei laktak. Fel is figyelt rá rövid időn belül az Interscope, Whack pedig gyorsan meghálálta a bizalmat. Legelső klipjében, a This Is America és a Tűnj el! találkozásaként is leírható Mumbo Jumbóban fogorvosi szájpecekkel a szájában, gyakran alig érthetően motyogva kommentálja a fekete előadók helyzetét a zeneiparban. A különös koncepciójú videót Grammy-díjra is jelölték.
Egy évvel később kiadta a Whack World című bemutatkozó lemezét, ami 15 darab, egyenként pontosan 60 másodperc hosszú dalt tartalmaz (mindegyik dal saját klipet is kapott). A Whack World leginkább olyan, mint egy elvarázsolt kastély, aminek minden szobájában egy másik kis szürreális világ tárul elénk, apró kis sztorijain keresztül pedig megismerjük Tierra Whack traumáit, félelmeit és frusztrációit. Mindezt játékos, a komolyt a komolytalannal, a vidámat a szomorúval tökéletesen vegyítő, semmihez se fogható stílusban.
Technikás szövegeinek és fura extravaganciájának köszönhetően rögtön ki is kiáltották az új Missy Elliottnak. Ugyanakkor ebben ki is merülnek a hasonlóságok, ugyanis annyira sajátos, amit Whack csinál, hogy nem csak a hiphop, de egyáltalán a könnyűzene világán belül se találunk még egy ilyen előadót.
szerző: Veres Szilárd