Kultsarok rovatunkban olyan kevésbé ismert filmekre hívjuk fel a figyelmet, amiket valószínűleg amúgy nem jutna eszedbe megnézni. Ez a cikk először a Recorder magazin 78. számában jelent meg.
#5 - Családi krónika (Cronaca familiare, 1962)
Melyik szín illik a legjobban a férfiak bánatához? Michael Mann például rendre neonkékben fürdeti a borongó hímek ábrázatát, Coppola gyakran feketébe borítja. De a botrányosan ismeretlen Valerio Zurlini bármikor meggyőz arról, hogy az igazi Férfi a barnálló őszben busong a legjobban.
Az olasz melodrámák elfeledett klasszisa, a Családi krónika egy ilyen lehengerlően búsongó férfiról (Marcello Mastroianni) mesél, aki törékeny öccsével (Jacques Perrin) kiürült utcákon kóborol a firenzei ősz ködében. Egy koromszínű kabát és egy rőthajú lidérc kerülgeti egymást ebben a gyönyörű, sárbarna világban, amely milliónyi formában vetíti elénk a kéjes szomorúság árnyalatait.
Azt hitted, hogy a felgyűrődött falak és a buggyosodó kabátok rokonságát Jean-Pierre Melville vagy Tarr Béla találta föl? Na ne viccelj. Zurlini káprázatosan rothadó városában láthatólag minden egyes felületet: eget, ruhát és tapétát szétmartak vagy berozsdálltak az öccsére emlékező Mastroianni könnyei.
A neorealista nyomorból szabadulni vágyó tesókra egyazon épületként borul rá a környezet, egymásban tükröződnek a kórházak, munkahelyek és öregotthonok – talán végig ugyanabban az intézetben vagyunk. Ott, ahol a fiatalság titokzatos betegségnek látszik, ahol a testvérek és a nagyanyák is meghalnak, de végül egyetlen, szívtépő pillanatra mégis kizöldül a kert.
írta: Nagy V. Gergő
