Összegeztük már a tavalyi év legjobb lemezeit, továbbá közösen összeállítottunk egy magyar toplistát is, ám hagyománynak számít a Recorderen, hogy a stáb tagjai külön-külön is publikálják kedvenc dalaikat. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, és 2017-es sorozat után egy év kimaradt ugyan, de most szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2019-es kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. A mai dj Huszár András (A nyitóképen a Vampire Weekend és a Haim.)
A 2019-es személyes kedvenc dallisták sorát Csepelyi Adrienn nyitotta, majd Hó Márton következett.
2019 LEGJOBB LEMEZEI A RECORDER SZERINT
Huszár András kedvencei 2019-ből egy playlistben:
Danny Brown: Belly Of The Beast
Az új lemezen nincs olyan irgalmatlan bangerszörnyeteg, mint az Ain’t It Funny, de azért így is akad jó néhány masszív dögönyözés, mint például ez a kísértetjárta, sámánisztikus, bolondériába menetelő Brown-monológ.
Little Simz: Offence
A tavalyi lemezével megszeretett londoni rapper nem azért rúgja be az ajtót akkora svunggal, hogy a fal adja a másikat, mert bármit is bizonyítania kéne, hanem egyszerűen csak megteheti, akkor meg miért ne tegye meg. 2019 legfrappánsabban hetvenkedő sorai ebből a szövegből származnak.
Sleater-Kinney: Bad Dance
Nem is tudom, volt-e még egy ilyen megosztó Sleater-Kinney lemez, mint a The Center Won't Hold, mázli, hogy nem utálom, ez a goth boszorkányszeánsz például simán beférne a Rocky Horror Picture Show-ba, ami jó pont.
Carly Rae Jepsen: Julien
Egyszer véletlenül egy hosszabb utazás közben benyomódott a repeat, és csak negyed óra után eszméltem rá, hogy hatodszor indul újra a nyitószám, szerintem még tovább is remekül el lettem volna a végtelenített Juliennel.
Billie Eilish: bad guy
Gondolkoztam, hogy nem ezt a számot fogom betenni a lemezről, de hát nyilván ezt a számot fogom betenni a lemezről. Vitán felüli.
Caribou: You And I
Caribou megtehetné, hogy végignyomja a négy percet a kezdeti dancepopos menettel, aztán elkezd mégis játszadozni mindenféle trappel meg glitchcsel, és közben pont annyira marad ábrándozó, amennyire kell.
Daniel Lopatin: Fuck You Howard
Oneohtrix Point Never másodszor szerzett idegzsábazenét a Safdie-testvérek filmjéhez, az Uncut Gemsben úgy kíséri le Adam Sandler mániákus ámokfutását, mintha Vangelis épp agyvérzést kapna komponálás közben.
Vampire Weekend: Sympathy
Biztos szentségtörés, de én még inkább egy hullámhosszon vagyok ezzel a csellengő-lötyögő jamband-lemezzel, mint akár a Modern Vampires Of The Cityvel, főleg amikor befigyel a flamencós. nagybőgős freakpop. A bridge a csúcs.
Thom Yorke: Impossible Knots
Ha már dögös basszusmeneteknél tartunk. Eredetileg azt gondoltam, csak az a három szám lehet a kedvencem a lemezről, amik szóltak a Paul Thomas Anderson rendezte rövidfilm alatt, de ez úgy kedvenc, hogy nem szólt ott.
HAIM: Now I’m In It
A Summer Girl is jó a maga Lou Reed-átiratával, a Vampire Weekendes közösködések is jók, a Now I’m In Itről meg tuti csak Marie Fredriksson közelmúltbeli halála miatt jut most eszembe a The Look, a lényeg, hogy nem jöhet elég hamar az új LP.
Labrinth feat. Zendaya: All For Us
Labrinth elektro-r&b-gospelje nélkül az Eufória messze nem lett volna ennyire, egye fene, euforikus, és a finálé musicalbetétként működő záródala prímán testesíti meg a grandiózus tinimelodráma-érzelmeket.
Beyoncé: Sorry (Homecoming Live)
Nem tudok betelni a Homecoming rezesbandás-drumline-os-steppinges élő hangszerelésével, főleg amikor ilyen afrobeattel határos produkcióvá terebélyesíti a Lemonade egyik már egyébként is fasza kulcsdalát.
slowthai feat. Mura Masa: Doorman
Erre szokás azt mondani, hogy nem szarozik.
clipping.: Nothing Is Safe
Experimentál-noise-hiphop + narratív mitológiateremtés + afrohorror-politikai kiáltvány + Daveed Diggs flowja = a clipping. még mindig tudja, mi a dörgés. John Carpenter megnyalná mind a tíz ujját a minimál zongoratémától.
Raphael Saadiq: So Ready
Majdnem lemaradtam róla, hogy Raphael Saadiq (fent) nyolc évvel a finom Stone Rollin’ után visszatért, arra meg végképp nem számítottam, hogy a bluest-neosoult kitágítva szellős léptű diszkófunkba csomagolva emlékezik majd meg drogtúladagolásban meghalt bátyjáról.
The National: Not In Kansas
A hajnali magányos merengés perpetuum mobiléjét három nő balzsamos misedala csillapítja le, és ilyen simogatóan még nem susogták a fülembe, hogy az emberiség pusztulásra van ítélve, és úgy kell nekünk.
