Yeezus utolsó megkísértése. Kanye West: Jesus Is King (lemezkritika)

Ugyan Kanye West már rég kinavigálta magát a trenddiktáló szupersztárok elitligájából, az elmúlt tíz év egyik meghatározó művészeként – akinek ötödik, My Beautiful Dark Twisted Fantasy című lemeze egyben az évtized talán legtöbbet hivatkozott albuma is – a különböző, a kétezertízes éveket összegző listák révén (valamint vélt vagy valós megtérése okán) újra reflektorfénybe került. De vajon a Jesus Is King aláhúzza, vagy árnyékot vet az aktuális nagy pillanatára? Lemezkritika a Recorder magazin 78. lapszámából.

Előadó: Kanye West

Cím: Jesus Is King

Kiadó: GOOD Music/Def Jam 

Megjelenés: 2019. október 25.

Stílus: gospel hiphop

Kulcsdal: Water (featuring Ant Clemons)

Bár Kanye West produceri munkásságáról a
legtöbbeknek a felpitch-elt soulhangminták és a vonósok alkalmazása juthat eszébe, a kezdetektől előszeretettel hangmintázott gospeleket; a 2016-os The Life Of Pablót pedig már ezek dominálták. Ez a fordulat, valamint West keresztény neveltetése és egész pályáját végigkísérő messiáskomplexusa mind előrevetítették azt, ami a Jesus Is King: a keresztény hiphopot. Chance The Rapper idei debütálása (The Big Day) és NF felemelkedése miatt mondhatnánk akár azt is, hogy West ismét tökéletesen érzett rá a zeitgeistra, és nem is tévednénk nagyot, csakhogy. A huszonhét perces lemez szinte teljesen nélkülözi a stílusra jellemző emelkedettséget; leginkább egy ye-t idézően összecsapott megváltástörténetnek érződik, amelynek a legjobb pillanatait hallottuk már, csak épp jobban: a Selah a Yeezus nyers dühét, az AutoTune-olt vokálok az 808s & Heartbreak kitárulkozásait, a God Is a Roc-A-Fellás produceri munkásságát idézik.

6/10

Kollár Bálint