A nyugati parti rapper, akinek kimaradt a G-funk

Duckwrth a nyugati parti hip-hop központjában nőtt fel, de zenéjére semmi hatással nem volt ez egészen szokatlan neveltetésének köszönhetően. Cserébe az egyik legsokszínűbb kortárs hiphop előadóvá vált. Ez a cikk először a Recorder magazin 76. számában jelent meg.

Az anyja leánykori nevét művésznévként használó Jared Lee ugyan Los Angelesben nőtt fel a kilencvenes években, de a kor West Coast G-funk hiphopja elkerülte. A város zűrösebb részén volt gyerek, emiatt mélyen vallásos anyja nem sokszor engedte kijárkálni, mert félt, hogy bandatag lesz. Főleg gospelt hallgathatott, és némi Stevie Wondert és Earth, Wind & Fire-t, zenész apjának köszönhetően, aki viszont hamar otthagyta a családot.

Csak 16 évesen kezdte el tágítani érdeklődési körét, így inspirációi közt sokkal inkább megtalálható a Bad Brains, a No Doubt, az OutKast, a N*E*R*D, vagy éppen Kanye West, mint mondjuk Snoop Dogg. Ennek köszönhetően a stílusa is jóval szokatlanabb műfajtársainál.

Amolyan újgenerációs André 3000-dé nőtte ki magát mostanra, aki kiválóan reppel és énekel, lemezein simán követhet egy táncolható, funkos hiphop dalt egy punkosabb durvulás, egy gospelként induló, majd trapbe váltó szám, vagy éppen valami, amit mintha a Velvet Underground inspirált volna. Valószínűleg épp beskatulyázhatatlansága miatt nem vált túl ismertté, egy időben majdnem fel is adta a zenélést, mert úgy érezte, hiába ragadja meg a műfajt kreatívan és könnyen befogadhatóan, a közönség elmegy mellette.

Ez persze még azelőtt volt, hogy a MICHUUL.-t elkezdték volna játszani a rádiók. Számai nem ütnek el annyira a mainstream pop jelenlegi irányvonalától (egy dala szerepelt a Pókember: Irány a Pókverzum! filmzenelemezén is), de annál egy-két fokkal kreatívabbak és kísérletezőbbek.

szerző: Veres Szilárd